Lillácska, a faluban élt édesanyjával. Mindenki szerette, s mivel a szobája fala, a bútorai, de még a mobiltelefonja is lila volt, csak Lilácskának hívták. Egész héten otthon volt, iskola után legfeljebb a barátaival találkozott, de hétvégén irány az erd?! Felpattant Montainbike kerékpárjára, Mp4 lejátszóján zenét hallgatva tekert ki nagymamájához, hátizsákjában a készül? finomságokhoz valókkal. A Nagyi mélyen az erd?ben lakott ahol a madár se jár, Köjál, ÁNTSZ sem zavargott, s az APEH is messze elkerülte a félelmetes rengeteget. Így zavartalanul virágzott a zuglekvár, zugsavanyúság készítés, mint nyugdíj kiegészít? tevékenység. Esküv?kre, egyéb ünnepekre grillázs, torta, egyéb sütemények is útra keltek egy a falun kívülr?l induló, éppen a ház mellett húzódó úton különböz? autók csomagtartóiban.
Volt úgy, hogy idegenek próbáltak a faluban érdekl?dve a Nagyi nyomára jutni, de még a bárányok is hallgattak. Nemhogy az ott lakók. Hogyne! Hogy az asszonyoknak kelljen a konyhában görnyedni a süt? mellett. Vagy forgatni a lekvárf?z? kanalat, amikor délután mennek a legjobb sorozatok.
Lilácska hát, igyekezve kikerülni az ágakat nyomta a pedált, hogy miel?bb odaérjen. Már közeledett, amikor egy fa mögül elé lépett a farkas. Szeme villogott, s hatalmas nyelvével körbenyalta a száját. Lilácska épphogy meg tudott állni.
– Meguntad az életed? Elmentek otthonról? – húzta el kezét a homloka el?tt, míg leszállt a kerékpárról.
A farkas közelebb lépett.
– Beszélj csak! Beszélj! – s megsimogatta a gyomrát. – Idebent majd hallgatsz!
– Mi van öreg? Otthon hagytad a szemüveged? Nézz már rám! Felszedtem pár kilót. Nem látod? – veszekedett mérgesen.
A farkas egy pillanatra megtorpant, majd szélesen elvigyorodott.
– És az miért baj?
– E–gész–sé-ges táp–lál–ko-zás. Hallottál már róla? Tudod, te mekkora lenne t?lem a koleszterined? – Kopogtatta meg a homlokát Lilácska.
– Mi a fene az a koleszterin? – kérdezte a farkas, miközben újra körbenyalta a száját.
– Amit?l infarktust, agyvérzést kapsz te hígagyú.
– Kit érdekel, ha tele a gyomrom? – s még közelebb lépett.
– Hát IQ bajnok nem lesz bel?led, azt látom. De tudod mit? Kössünk üzletet!
– Hogy? – hajolt egész közel, mire Lilácska befogta az orrát.
– Most nem falsz fel, hanem ha jövök vissza, hozok kenyeret, és savanyúságot. Akkor nem ülöm meg a gyomrod. Annyit már kibírsz. Nem?
A farkas összezavarodott. „Ez a Lilácska okos. Talán nem árt hallgatni rá” – gondolta.
– Ok. Itt várlak – mondta bizonytalanul.
– Rendi – nevetett magában a lány, s felült a kerékpárjára.
A Nagyi már a ház el?tt várta.
– Már azt hittem, nem is jössz – mondta, miközben lesegítette a hátizsákot.
– Akkor hívtalak volna Nagyi! Csak az a félesz? farkas tartott fel – legyintett Lilácska
– Már megint? – csodálkozott rá Nagyanyó.
Lilácska csak legyintett.
– Na, menjünk be! – lépett a lépcs?re Nagyi.
Lilácska sorban az asztalra tette, amit hozott. A Nagyi már kihozta a kamrából a nagy, kétfül? m?anyag hordót, és beleöntötte a tíz liter, felforralt, leh?tött vizet.
Aztán a mérleget az asztalra tette. Lilácska mérte sorban. Ahogy hallotta.
15 dkg cukor
1.5 dl 10 %-os ecet
3 dkg só
1 púpozott mokkáskanál borkén az egészbe
Ezután a Nagyi odalépett a m?anyag hordóhoz. Beledobott 25 szem feketeborsot, ½ zacskó mustármagot, ½ zacskó egész köménymagot, 6 szem babérlevelet, ½ zacskó szárított kaprot.
Jól összekeverte.
– Mit teszünk bele, Nagyi?- kérdezte Lilácska lelkesen.
– Ma semmit Lilácskám. Holnap vágunk bele apróra, friss, kemény fejes káposztát, vékonyra karikázunk sárgarépát, apró rózsáira szedünk karfiolt, karikázunk bele lilahagymát, karikára vágott friss, kemény zöldpaprikát.
– Nyersen? – csodálkozott Lilácska.
– Bizony. Így minden vitamin benne marad, és nagyon finom. Ráadásul, ahogy fogy, úgy pótolható bármikor. Csak arra kell vigyázni, hogy mindenb?l csak friss, egészséges, kemény darabot dobjunk bele. Akkor hónapokig eláll. Mert ez is a neve. Dobálós savanyúság.
Másnap miután beledobáltak mindenféle feldarabolt zöldséget, Lilácska hazafelé készült. Már a kerékpárján ült, amikor megcsörrent a mobilja.
– Két perc, és ott leszek – mondta, majd visszafordult.
– Nagyi! Van még egy darab lilahagymád? Vár a farkas, tudod!
– Persze – azzal befordult a házba, s visszatért egy szép nagy darabbal.
Egymásra nevettek, és Lilácska elindult.
Az úton már várta a vadász, és két másik ember. A farkas egy ketrecben ült, és mérgesen morgott.
– Jó, hogy szóltál Lilácska. Már az egész állatkert ezt a mihasznát kereste. Ezentúl nyugodtan mehetsz a Nagyihoz az erd?n át.
– Ne felejtsd el! Egészséges táplálkozás! – azzal bedobta a hagymát az ordasnak.
Miel?tt kiért az erd?b?l, még visszaintegetett.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.17. @ 17:19 :: Tara Scott
