Miközben a szájában lógó cigarettával kicsoszogott lekapcsolni a gázt a teavíz alatt, dohogott — azt hitte, magában —, de a macska felkapta fejét a hangra, vissza is nyávogott rá, már megszokta, hogy így társalognak egész nap.
— Hallgass, te már kaptál reggelit — mondta, csak úgy odavetve, mert kicsit megijedt öltözködés közben.
Egyik lábán már harisnya is volt, a másikon csak a félig felcsavart fásli, ahogy hirtelenjében felén begyűrte, a vége lifegve kúszott utána a vízforraló füttyétől kísérve.
— Még a végén trombózisom lesz — dünnyögött tovább, leforrázta a teafüvet, betakarta egy kistányérral és visszatipegett a rekamiéhoz. Megsimogatta a feszesre duzzadt lábszárát és forrónak találta.
Kivett egy szál cigit, meggyújtotta a még parázsló csikkel.
Mióta teljesen egyedül él, nem elég egy doboz naponta, szinte egyik cigarettáról a másikra gyújt. Észre se vette, hogyan szaporodott hónapról-hónapra a napi adag csikk. Tisztában volt vele, hogy ezek koporsószögek, de örökké úgysem élhet, elmúlt nyolcvanhat éves.
— Ennyi öröm jár nekem — vonta meg a vállát, amikor a minap Melinda kicsit zsörtölődve letette a boltból hozott három karton bűzrudacskát.
Most nem folytatta a fáslizást, hanem azt is letekerte, ami már fent volt.
— Ez nem vicc, megmutatom a dokinak.
Telefon után nyúlt…
— Kórházba küldöm Friduska, mert ahogy ismerem, itthon nincs garanciája a szigorú fekvésnek. Említse meg a fájós derekát is…— Ott legalább kibeszélgetheti magát, de van egy nagy gond…— folytatta gondolatban a háziorvosa. Régen ismerték egymást, Tudta, betege imádja a társaságot, vágyik is emberek közé, mindegy, hogy kik legyenek is azok, de rettegve titkol minden fájdalmat, nyavalyát, nehogy olyan helyre kerüljön, ahol tilos a bagó.
A mentők egy háromágyas kórteremben tették le két fiatalabb nő mellé, és miután bemutatkozott rögtön megkérdezte tőlük, hol lehet itt füstölni.
— Sehol — volt a nem túl bő, de annál egyértelműbb magyarázat.
Felvételkor teljes ágynyugalom volt az utasítás, erre lehet megértően bólogatni: Igen doktor úr, természetesen doktor úr! —, de nem létezik, hogy be is tudja tartani, keresnie kell egy rejtett zugot, ahol elszívhat néha egy szálat. Ám a nővérek, akiket alig lehetett látni egész nap, de ha előkotorta a dobozt, valahogy azonnal megjelent valamelyik és túl szigorúan megfenyegették, hogy elveszik.
Egyre morózusabb lett, látogatáskor a hátát mutatta Melindának, meg se fordult, fejére húzta a takarót és remegő kezével intett: senkit se óhajt látni.
Aztán belépett az „anyagmozgató” fiú, és vele jött az ötlet.
— Főorvos úr kérem, én kertes házban lakom, kicsit asztmás vagyok, otthon minden nap levegőztem két—háromszor, itt bezárva ki se bírom a hat hetet — rebegte. A nővérke súgott valamit az osztályos orvosnak, kb. azt, hogy Frida néni rohamosan gyengül, már remeg is és enni se hajlandó.
— Rendben van, legalább egyszer kocsiba ülteti Misi és feltámasztott lábbal, jól felöltözve kimehet a teraszra.
Frida bágyadtan megköszönte, elhaló hangon kérte a nővérkét, hogy küldje be mielőbb a fiút, de ahogy a vizitálók után becsukódott az ajtó, úgy felélénkült, mintha tíz évet fiatalodott volna. Nagy csörömpöléssel kotorászni kezdett a fiókban, aztán megnyugodva, huncut mosollyal dugott néhány fontos kelléket a reklámszatyorba.
Jött is Misi a megfelelő járgánnyal, kis sutyorgás következett és vidám integetéssel elindultak; Frida néni, Misi és a szatyor.
Húsz perc múlva kissé nikotin—illatosan, ragyogó arccal jöttek vissza. Frida az elszívott cigitől, Misi a kibélelt zsebétől lett végtelenül jókedvű.
Melinda félve óvakodott be, a talán már halni készülő nénikéjéhez, és elámult. Ágyában ülve, két bajukat felejtő szobatársa nevetgélése mellett, nagy mesélés közben találta.
— Hoztál valami gyümölcsöt is? Az nagyon jól esne! — közölte élénken a csomagba kukucskálva.
Repült az idő, ha kevéske is az a három levegőzés napjában, ahhoz elég, hogy némi nikotint felvegyen, mielőtt elvonási tünetei lennének…
Eljött az utolsó hét. A főorvos elégedetten konstatálta, hogy elbocsáthatja gyógyult betegét, leült az asztalhoz vényeket írni, de — biztos, ami biztos — néhány ellenőrző vizsgálatot még kiírt neki is. A papírokat a nővérke felmarkolta és letette az éjjeliszekrényére.
Frida boldogan gondolt a szabadság belátható közelségére, amikor senki sem korlátozza és a Misinek adott sok borravaló nélkül is hódolhat makacs szenvedélyének. Hogy gyakori derékfájásai foglalkoztatták, azt gondosan elhallgatta, mert kiderítésének körülményeiről szó se lehet!
Feltette a szemüvegét, hogy megnézze, hány vizsgálat ürügyén lehet még megtoldani az itteni napi rendes levegőzést, de döbbenten fedezett fel egy nagyon nemkívánatos cédulát. — Mi az, hogy nőgyógyászat? Na, azt már nem! — Hiszen a derekáról pont ezért nem is szólt. — Képesek találni némi nyavalyát, aztán ki se engednek!
Valamit sürgősen ki kell találni!
Másnap kedvesen rámosolygott a doki:
— Rögtön küldjük a Misit, elszállítja a vizsgálatokra, aztán megbeszéljük, mikor engedjük haza Frida néni.
Ártatlan arcára erőltetett bocsánatkéréssel szólalt meg Frida:
— Köszönöm doktor úr, de oda nem mehetek sajnos, mert hashajtót vettem be…
— Ó, de kár — csóválta a fejét az orvos és szórakozottan állt tovább.
A cédulát nem dobták ki. Jött az osztályos nővér.
— Hogy került ez a beutaló a maga szekrényére? Már kerestem… Ez nem magának szól, hanem a ketteskének!
Frida rebbenő szemmel nézett fel az újságja mögül:
— Még szerencse, hogy eszembe jutott a hashajtó… — dünnyögte maga elé.
A kedvenc fotelje mélyén szinte elveszett apró alakja, ölében a macska lusta gyönyörűséggel nyúlt el, az előbb még simogató keze megállt, madársúllyal nehezedett a puha bundába, együtt szunyókáltak egy picit. Másik karjával a bársony karfán könyökölt, ujjai közt haszontalanul bűzölgött a cigaretta, végén egyre hosszabb hamuhenger rezgett, majd lágyan leesett a szőnyegre. A parázs csípésére apró horkantással riadt fel.
— Látod, most takaríthatom, pedig hogy fáj a derekam… majdnem a körmömre égett. Te persze nem törődsz semmivel — dohogott —, örülsz, hogy végre nem vagy egyedül. Nem baj, neked elmondhatom, ennek sincs már olyan íze, mint régen!
Csak felerősödő dorombolás volt a válasz.
