Nagyajtai Kovács Zsolt : A makacs ember

Keresztúri Nagy László hazament, főzött magának egy teát, és közben egyfolytában szidta a sorsát.*

 

 

Keresztúri Nagy László aznap reggel nem érezte jól magát. Fejét forrónak találta, futkorászott rajta a hideg, köhögött, és minden egyes köhögésnél erős mellkasi fájdalmakat érzett. A háta is fájt folyamatosan, de Keresztúri Nagy László makacs embernek született, soha nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy beteg is lehet. Ám most úgy érezte, hogy valami tényleg nem stimmelhet az egészségével, és bár az eltelt utóbbi húsz évben nem emlékezett arra, hogy egyszer is lázas lett volna, mégis elindult a kisszobába, a komód fiókjában megkeresni a lázmérőt. Ősrégi darab volt, még akkor vette, amikor az első gyerek született, később a gyerekeknek sokszor volt rá szükségük. Megnézte, hol áll a higanyszál, lerázta egészen a skála legaljára, majd levetette magát a fotelba, és bedugta a hőmérőt a hóna alá. Tíz perc, így emlékezett, ennyi idő kell ennek a vacaknak, amíg pontos értéket mutat. Máris kijavította magát, hiszen a lázmérő csak régi volt, de nem vacak. Tudta ő, hogy manapság már vannak digitális, egyperces csodahőmérők is, de ahányszor neki kell ez a műszer, csak azért nem fog venni, hogy ott álljon a fiókban.

Megnézte az óráját, nyolc óra ötven percet mutatott. Tehát pontosan kilenckor kiveszi majd a hőmérőt, és a mutatott értéktől függően eldönti majd, hogy elmegy-e a háziorvoshoz, vagy nem. Aztán mosolyogva gondolta, hogy ha az ő fejében megfordul annak az eshetősége is, hogy a dokihoz el kellene menni, akkor tényleg nagyon vacakul érezheti magát.

Maga is megdöbbent egy csöppet, amikor leolvasta az értéket, mert a higanyszál 38.8 fokos lázat jelzett. Keresztúri Nagy László káromkodott egy cifrát, csak úgy, magában, aztán erőt vett magán. Akármennyire is fázott, kiment a fürdőszobába, lezuhanyozott, felvett egy farmernadrágot, pólójára mellényt vett, és elment a háziorvosi rendelőbe. Félúton már nagyon fáradtnak érezte testét, lelkét egyaránt, pedig a rendelő mindössze öt perc járásra volt a lakásától. Megállt egy fél percre, köhögött egy sort, és rátaposott a cigarettájára, mert most kivételesen az sem esett jól. Fene megette, ha már ez sem kell — gondolta, és belépett a váróba. Szerencséje volt, a nővér éppen akkor szedte össze a betegkártyákat, így utolsóként még ő is le tudta adni a sajátját. Leült az egyik üres sorszékre, és várt. Legalább nyolcan voltak előtte, lemondóan vakarta a fejét, dél lesz, mire ő itt végez. Számítása azonban most téves volt, nyílt az orvosi szoba ajtaja, és őt szólította a nővér.

A doktor — régi, kedves ismerős, szinte barát, régebben sokat biliárdoztak együtt — alaposan megvizsgálta, kikérdezte, hümmögött egy sort, aztán adott neki egy beutalót mellkasi röntgenvizsgálatra, azzal, hogy fővesztés terhe mellett a következő napon köteles a vizsgálatra elmenni. Valószínű, hogy tüdőgyulladása van, de pontos diagnózis csak a röntgen lelete alapján mondható. Addig szigorú fekvés, sok tea, semmi cigi, semmi ugrálás.

Keresztúri Nagy László hazament, főzött egy teát magának, és közben egyfolytában szidta a sorsát. Honnan veszi a merszet egy ilyen nyomoronc tüdőgyulladás, hogy őrá akaszkodjon. Nem szokott ő beteg lenni, ezt kikéri magának. Majd mindjárt megissza a teáját, aztán mindenki láthatja majd, hogy mennyivel jobb állapotba kerül tőle.

De nem került. Továbbra is fázott, ezért levetkőzött, bebújt a paplan alá, és aludni akart egy kicsit. Ehelyett azonban kirázta a hideg, aztán leizzadt, és nagyon elesettnek érezte magát. Jó lett volna, ha valaki most mellette van… Az lenne jó, ha a kedvese mellette lehetne, de a kedvese messze lakott tőle, és ezt a messzeséget most a világ végének érezte. Egyedül kell meggyógyulnia. Ehhez az első lépést azzal tette meg, hogy fölkelt az ágyból, és rágyújtott, s közben vigyorgott, mint a rossz gyerekek. Tudta nagyon jól, hogy nem lenne szabad, de kicsit jobban érezte magát, a cigaretta ismét jólesett neki, újra megmérte a lázát, most jóval kevesebbet mutatott a hőmérő. Elnyomta a csikket, visszafeküdt, és elaludt. Szinte végigaludta a délutánt, este evett pár falatot, és az éjszakája is nyugodtan telt.

Másnap reggel normális testhőmérséklettel, aránylag frissen ébredt, és a szokásos reggeli tennivalói után elment a kórházba, a röntgenfelvételt megcsináltatni. Rövid ideig kellett várakozni, viszonylag hamar sorra került, és a felvétel eredményét is rövid időn belül kézhez kapta. Az kicsit meglepte, hogy az ő papírját a felvételt végző orvos hozta ki neki, és szigorúan a lelkére kötötte, hogy még a mai napon keresse fel a háziorvosát. Vállat vont, és megígérte, hogy innen máris a doktor barátjához megy.

Kisétált a kórház épülete elé, mindennél előbbre való tennivalójaként rágyújtott, és elolvasta, mit tartalmaz a lelet. Először nem értette. Másodszor is elolvasta, és akkor felfogta azt, amit olvas.

Négyszer kettő centiméter nagyságú, kissé ovális alakú, éles határú árnyék a jobb tüdőn, melyből esetleg térfoglaló folyamat lehet… Sürgős tüdőgyógyászati kivizsgálást igényel — állt a papíron.

Na, ne, uraim. Ez csakis valami tévedés lehet. Biztosan nem is az ő lelete. Megnézte a nevet a papíron, de ott minden stimmelt. Akkor meg másféle tévedés kell, hogy legyen. Nem beteg ő. Soha olyan boldog, kiegyensúlyozott nem volt, mint az eltelt utóbbi egy évben, amióta egyedül él. Jó erőben van, boldog az unokájával, sokat foglalkozik vele, ő, jár érte a bölcsödébe, hogy segítse munkájukban a gyerekeket. Boldog a kedvesével, szerelmes belé, és őt is szereti a kedvese. Ezt az állapotot nem teheti tönkre semmi, legkevésbé holmi árnyék a tüdőn…     

Mint valami alvajáró, úgy érkezett meg doktor barátja rendelőjébe. Nem kellett sokat várnia, a dokkancs behívta, és elmagyarázta neki, mit is jelent pontosan a leletben írott szöveg. Ezerféle oka lehet annak, hogy árnyék látszik a tüdején, ebből egy az, amire ő, a kedves beteg gondol. És ha mégis az, ami a legrosszabb, akkor is, ebben a fázisban még gyógyítható, tehát ne izguljon jobban, mint amennyit az ügy megérdemel.  Kérjen időpontot a tüdőgyógyászoktól, és mindenekelőtt, első lépésként azonnal hagyja abba a dohányzást. Keresztúri Nagy László elmondta a doktornak, hogy egyáltalán nem izgul, csak mit tagadja, egy kicsit tán be van szarva.

Ezzel megköszönte a ráfordított időt, kiment az ajtón, és mit is tehetett legelőször mást, mint azonnal rágyújtott. Ránézett a cigarettára, káromkodott magában egy nagyot, és végigszívta. Lesz, ami lesz — gondolta…

Hazament, a telefonhoz lépett, és felhívta a tüdészeket. Kedves, csicsergő női hang tulajdonosa három héttel később tudott neki időpontot adni. Keresztúri Nagy László sokallta a három hetet, de hiába kért korábbi időpontot, a hang azt csicseregte, hogy lehetetlen, de ha gondolja, négy héttel később is tud másik terminust ajánlani, a beteg pedig rezignáltan közölte, mit tegyen a kedves nővér a még későbbre javasolt teminusában.

Keresztúri Nagy Lászlónak mostanában nincs egy percre sem jókedve. Csak és csakis a betegségén jár az esze, még akkor is, ha tudja, nem is biztos, hogy nagyon nagy a baj. Lelkében a legrosszabbra készül. Nem, nem attól fél, hogy el kell menni. Attól fél, hogy nem szeretheti tovább a kedvesét, nem tölthetnek együtt több boldog, szép napot, meghitt percet, nem foghatja meg a kezét, és nem csókolhatja meg a lelkét többé, és nem érezheti a teste forróságát, finomságát, szerelmét. Attól fél, hogy nem tanítgathatja, nevelgetheti az unokáját, nem játszhat vele többé, pedig az olyan jó újra kisgyermeknek lenni vele… Attól fél, hogy nem segítheti a saját gyerekeit tovább azon a szerény módon, ahogyan eddig tehette, s amit ők oly sokszor igényeltek is.

Keresztúri Nagy László azonban makacs embernek született. Soha nem adott fel még semmilyen játszmát az életben, ezzel is meg fog küzdeni. A kedvesére számíthat, a gyermekeire is tán… És a nővérére is.

Bármi is lesz, meg fog vele küzdeni. Ez nem holmi kis bulimeccs lesz, ahol a tét egy láda sör. Ámde hisz abban, hogy ezt a meccset most ő nyeri. 

                

 

Legutóbb szerkesztette - Nagyajtai Kovács Zsolt
Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 Írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest