kisslaki : A mézes vodka

Még nem is sejtették szegény gyógypiócák, hogy legtöbben, mint idült alkoholisták végzik… *

 

 

 

Mose Bábel szerette a mézes vodkát. Főleg az akácmézest. Bajtársai elnézték neki, hiszen nemrég kapott fejlövést. A vörös csillagos türkmén harcosok is hibbantnak tartották, mert hiszen Allah előtt, még mézzel is tréfli volt az alkohol; a hasis mégiscsak jobb — vélték. Ez annyira kézenfekvő, minthogy Mekka a szentváros, és nem Moszkva.

Bábel, egyébként már a háború előtt is hivatásos közlegény volt, mert kedvelte a sereget; tehát nem túloztak a türkmén efendik… A mézszerető katona betegállományban volt, mikor karácsony tájt már itt tombolt a harc a Német birodalom szívében; alig egy kőhajtásnyira Balatontól. Többek közt a pápai ejtőernyősök is megpróbálták Fonyód-Marcali vonalán fedezni a visszavonulást, de nagyon sokan örökre itt maradtak anélkül, hogy fürödhettek volna Csisztapuszta gyógyvízében, és mócsétázhattak volna a gyógyiszapban az álommá vált majdani unokáikkal. Igaz a gyógypiócák már nem dolgoztak a fürdőben, mert egy szerelvény elvitte őket a vagongyár teljes felszerelésével Vlagyivosztokba. Egyébként a férgeknek mindegy volt, hogy kinek a vérét szívják. Még nem is sejtették szegények, hogy legtöbben, mint idült alkoholisták végzik.

 

*

 

 Bábel, december végén kapta a fejlövést, amiért tápzsoldra írta a katonaorvos. A baleset úgy történt, hogy mikor a napi harc végén, az utolsónak kilőtt lövedék is nyugodni kívánt, éppen Mose fejében akart megpihenni. Pontosan akkor találta el a golyó, mikor kihozták a finom feketekenyeret a lövészárokba. A véletlen úgy hozta, hogy pont egy ezredmásodperccel azelőtt, mielőtt szegény összeesett volna, egy hatalmas pofont kapott a Pável nevű motoros zászlóaljfutártól. A szegény kurír nem is gondolta, hogy ilyen fergeteges hatása van a tenyerének. Mose elzuhant, mint egy véres zsák a lövészárok alján. Két napig eszméletlenül feküdt a szakácsuk sátrában, míg végre kinyitotta a szemét, és elhaló hangon valami italért könyörgött. 

Utólag már hiába derült ki, hogy a vodkás demizsont nem is ő emelte ki az ordonánc motorjának az oldalkocsijából; — de mit segít már ilyenkor Pável nyilvános önkritikája?

Lassanként, miután Mose a bajtársai segítségével újra megtanulta a nevét, annyira kitört rajta a méz utáni vágy, hogy már csak szükségből fanyalodott az ízetlen vodkára. A szerencsétlennél egyre súlyosabbá vált ez a függőség. Egy hónapra le is csukták, mert egy bödön mézért odaadta a kocsmárosnak Kuprin százados arany zsebóráját. Amit persze még melegében ellopott tőle Igor géppuskás. De nála sem ketyegett sokáig, mert másnap hősi halált halt. Azóta az a finom óra, a szanitéc legféltettebb kincse.

 

*

 

Már jól benn jártak az évszázad negyvenhatodik esztendejében. Bábel ezrede már Sármellék alatt állomásozott, mert valahol az irodában elhányódott a hazamenetelre szóló ukáz.  Augusztusban váratlanul megjelent az új forint, és avval együtt szintén váratlanul Nabokov őrmester is. Itt a laktanyában nem tudták a katonák, hogy az altiszt majdnem életével fizetett a szerencsétlen neve miatt. Dacára, hogy mint méhész, elismert szakértője volt a szovjet méhek munkásosztályának; — még jó, hogy nem a lepkéket tanulmányozta, mint a névrokona, a nyugati orosz származású író, aki akkor elismert nemzetközi szakértője volt a pillangóknak. Arról a Nabokovról még senki sem sejtette, hogy vagy tíz év múlva írni is fog valami Lolita nevűről, aki még kiskorú volt. Az a derék irodalmár nem is tudta, hogy akaratán kívül, majdnem Szibériába küldi ezt a derék szovjet harcost. Úgyis ült már ott vagy négyezer Nabokov.

 Az őrmester Székesfehérvárott szerencsésen tisztázta magát, mert bizonyítottan semmiféle kapcsolata nincs a könyvekkel, és a rovarokat sem ismeri, kivéve azt a százmilliót, akik a laktanyában tartózkodnak. De azok állandóan, s nem ideiglenesen, mint a katonák.

A jóakaratú tábornoka, először elhozta az őrmestert Keszthelyre, hogy ne legyen szem előtt, majd innen is továbbrejtette egy sármelléki laktanyába.

Nabokov első ténykedése az volt, hogy a kantinból jövet elkapott egy falon átmászó katonát.

Megállította, és kipakoltatta a zsebében dudorodó üvegeket. Mikor kiderült, hogy nem törkölyt hozott be kincstári pufajkáért, hanem csak mézet rejtett a két befőttesüveg, akkor Nabokov, zárka helyett megveregette a megszeppent katona dísztelen vállapját. A harcos zsoldkönyvéből kiolvasta, hogy a legény a Bábel névre hallgat. Ez valahogy ismerősnek tűnt neki; úgy emlékezett, hogy egy ilyen nevű alakot kivégeztek mostanság lólopás és hazaárulás miatt. Nem kérdezősködött, mert tanult a maga esetéből. Valamifajta rokonérzésből, rögtön kinevezte Mosét a kantinban lógó faliújság főszerkesztőjének. Nabokov nem hiába volt kultúrtiszt; rögtön kiszúrta, hogy ez a katona biztos ismeri a nagybetűket.

Az őrmester, mint méhész, pártfogásba vette a mézbeteget. Gyakran bejárták a Kis Balatont és a nagybereki mezőket, akácosokat. Az ilyen utak alkalmával Mose közelebbről is megismerte a csodálatos méh- és darázsfaunát. Néha mozdulatlan, órák hosszat figyelte némán a napozó óriás kürtös darazsat, és a lopakodó lopódarazsat. Nagyon boldog volt, mikor hébe-hóba, falusi bundásméhet is látott.  

 Mose néha-néha vásárolt is a méhészektől tiszta akácmézet, de az is igaz, hogy öt forintot is elkértek egy kilóért.

 

 

 

Nemsokára a befejezés következik… 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de