Horváth Nóra : Faltól falig

 

Négy fal között

csökken a mozgásterem,

toporzékolva dübörgök,

a vakolat omlik,

a fal ahelyett, hogy puha volna,

még keményebb,

az idő szabad szárnyalásba kezd,

de te itt maradtál,

egy faltörő vágyként bennrekedt,

kifelé tekintesz,

behatárolt ütésed

a fejembe kong, faltól falig;

érzelmekben lefeslett szegény,

képzeletben gazdag,

elvetemült fajta;

kipréselődsz a nyomott levegőben,

eltaszítod a lényegre-törőt,

kopott árnyalatát magadénak érzed,

s halált megvető bátorsággal

nem hagyod annyiban,

de a közelről kinagyított penészes tény

nem a lényeg,

az csupán egy külön vágányra terelt

poshadt háttérdíszlet.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 86 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).