„Ne örülj én ellenségem!
Elestem ugyan, de felkelek.”
(Mikeás k. 7.r.)
Kiégett fa lettem,
megrészegít a füst.
Gyökér ujjakkal
földbe kapaszkodok.
A talpra álláshoz
hit nélkül
kevés egy élet,
hittel
a pillanat is sok.
Nincsenek már tiszta
csillagfényű arcok,
a szó íze is megromlott
a szájban.
Hamis próféták
még cselt vetnek rád gazul,
felmagasztalnak,
majd rútul megaláznak.
Régen simogattak,
öleltek, óvtak,
ma gonoszságra
állnak készen a kezek.
Bűnt bűnre váltanak fel
az aranylázban,
s romlottságuk felett
ők ítélkeznek.
Aki jobb közöttük
az is csak egy tüske,
az igazság szélverte
tövisbokor.
Önmagába hull vissza,
mint a felvert por.
Hogy tisztulna meg,
aki bűnén borong.
Nem hisz a barátnak,
az se, aki barát.
Kihalt a gondolat,
hazug lett a szó
bolondnak tartja
a fiú önön atyját
és anyja ellen támad
a leányzó.
Kit karodba zártál,
mára ellenség lett.
Házad népe is
” Feszítsd meg!”-et kiált
és rádtör a romlás
sötétbe bújt árnya.
mégis…hinned kell
és megtisztul a világ.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.01. @ 18:25 :: Seres László
