Csak ezt szeretem igazán, ezt a mindig
más ruhába bújó csendes délutánt,
még a madárijesztőt a szemközti telken
és a fiam sáros lábnyomát. Szeretek bosszankodni,
hogyha piszkos lábbal szőnyegen tapos;
bevallom, sosincs itt sötét, ha láthatom,
nem is tudom, most épp hány hónapos.
Napokkal számoltam, majd hóra hó következett
és évekkel dacolva most a nap már egyre megy.
Szeretem ezt a rendet, miszerint az Isten ad annak,
ki kér; olyan jó, hogy imáimért épp ő lett a bér!
Csak azt a hitet szeretem, mi íly erőt adott,
mostanában ellenségemért is őszintén imádkozok…
és értem végre, mit jelent a „béke korba lépsz”;
abban szelídül a múlt és tűnik el a félsz.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.11. @ 12:27 :: Kőmüves Klára
