1.
(A szegedi lét legels? pillanataira)
Malachitszín lombok közt várt az albérlet,
mint ódon várrom, úgy vet?dött elénk.
Halvány ablakán egy heves sugár fénylett,
mely azóta lázként költözik belénk.
„Ifjúság, nemes k?re helyezted fészked,
melybe most e két h? kalador belép!
E hajlék minket egy szebb jöv?re késztet,
fala egyszerre teher és menedék!”
Így szóltam ott, hol nemcsak Te voltál velem,
Hanem a kín, az öröm és a gyötrelem.
Aznap oly s?r? dzsungelbe hatoltam,
melyben talán csak Cortez csapata járkált,
ki rablás után, indította a gályát,
Matrózokkal, kincsekkel megrakottan.
2.
(a reggelente fennÁLLÓ helyzetre 😀 )
Bús reggel. Toborzót fúj a teáskanna.
Léptek nesze hallatszik a konyhába.
A red?ny lécein át a fény szaladva
Mellém lép, gondos ápoló módjára.
A szeptember kis szobánkban lassan vérz?,
áporodott színeivel tábort ver.
Óh, engem Nórim és téged egy színészn?
az éj folyamán kéjjel csábított el!
S fekszünk. Ágyaink közt, a beszürkült, koszos
Sz?nyeg pihen, mint egy széles tengerszoros
És a partról egy baráti dal szól halkan.
Szomorú spanyol ének és érezzük mélyét,
El?zi sietve Szerelmeink képét,
…S derekunkon árnyékot vet a paplan.
3.
„Je suis fatigué”; – hallatszott gy?rt ajkunkon,
míg a megállóhoz vettük az írányt.
A Nap gúnyosan nevetett le ránk,
S halvány narancsszíneit szórta az úton.
Aznap egy unalmas szemináriumon
ültem. Suttogtak. Csalfa hangok jöttek,
melyek szerint a sárnál sem különbek,
kik nem élnek ifjan se boron, se rumon.
Mondd, ha valaki oly elfajult, vad lázba
Vinne, melynek közele is megalázna,
Mondd, akkor a megkövült tény téved-e?
Tudjuk már. Lelkünk az íd?k szelében ing,
Mint a kiteregetett, fehér selyeming,
s’ nem lehetsz mindenkinek a mérete.
* = (francia) (jelentése: Fáradt vagyok.)
Legutóbbi módosítás: 2010.07.10. @ 17:26 :: Kapus Attila
