dr Bige Szabolcs- : Apró apróságok

Holnap bundás kenyérrel lepem meg őket… *

 

A fehérre sikált konyhaasztalnál gubbasztott Julis. Hallotta, amint János kinyitja a nyikorgó kertkaput. „Az is mindjárt leszakad a sarkából” — futott át az agyán. Jön az ember tovább, döngve csapódik a bejárati ajtó. Julis fel se néz, csak ül magába roskadtan.

      — Brr! De hideg van kint! — lép be, s már veti is le a kabátját János — no, de itt sincs valami nagy meleg.

      Az asszony nem válaszol, hanem az asztalra dőlve zokogásban tőr ki.

      — Mi van, Juli? — döbben meg az ember.

      — Mi lenne? Semmi sincs. Tüzelő se, étel se — mondja hüppögve.

      — Étel se?

      — Tudod, itt volt Marci fiúnk a kislányával, s az mondja a kicsi, hogy éhes. Én meg odaadtam nekik a vacsorára készített levest, egy szelet kenyérrel.

      — Julis! Nézz rám! — kérte az ura. — Azt mondom, jól tetted!

      Csodálkozva tekint fel Julis, úgy nézi az urát, mintha most látná életében először.

 

*

 

Az iskolaorvosi rendelőben zajlott le csütörtök reggel a következő párbeszéd az iskolanővér és egy gimnazista között:

      — Menj haza anyukádhoz — ápoljon, gyógyítgasson!

      — Inkább maradnék a kollégiumban.

      — Pedig jobb, ha haza mész. Lázas vagy, köhögsz, gennyes a torkod.

      — Igen, de otthon van három kis testvérem, és akkor ők is elkapják!

 

*

 

Két második elemista kislány pusmog az udvar végében. Látszik, nagyon jó barátok. Mindent megbeszélnek egymás között — mi történt otthon, a szomszédban, mit mondott a harmadikos Jutka, meg más ilyen „titkos” dolgokat.

      Két nap múlva meg jól összevesztek, persze, valami nagyon „fontos” ügyből kifolyólag, és egymás fejéhez vágták azokat a „tikokat”, amit minap megosztottak egymással…

      — Tudod anya-apa, az fájt a legjobban, hogy visszaélt azzal, amit mondtam neki — panaszkodott otthon egyik is, másik is.

 

*

 

 A nyári szünidő idejére gyermekeim jó barátja látogatott hozzánk kutyástól-macskástól. Azaz a szüleikkel együtt. Van hely bőven a vendégek számára, elég nagy a házunk, és elegendő ágyról is gondoskodtunk, legyen meg a hozzánk látogató rokonoknak, ismerősöknek kellő kényelme. Az enni való kikerül a háztájiból, szórakozni meg ott az erdő, a tavak. Lehet egész nap kirándulni, pecázni, fürdeni. Ha meg kultúrára vágyna valaki, elmehet a közeli városba: színház, mozi, múzeum és persze fényes nagyvendéglő várja az igényes látogatókat.

      Jó magam minden reggel korán kelek. Így szoktam meg. Nem tudok veszteg maradni, ha már felébredtem. Vet ki magából az ágy! Ilyenkor a reggeli tisztálkodás után, megyek a konyhába előkészíteni a reggelit. Kávéfőzés, asztalterítés: tea, kakaókávé, felvágott, sajt-vaj, kenyér középre, tányér, kés-villa mindenki helyéhez. Ez a reggeli menet.

      „Én többet biztosan nem készítek el mindent!” — gondoltam minden egyes reggel.

      „Kirakom, ami kell az asztalra, aztán készítsék el, amit akarnak” — morgolódtam tovább. — „Ott a teafű, víz, cukor, meg ami kell. Főzzék meg azt a teát. Tej is van, kakaópor is. Aki akar, készít magának!”

      Mialatt így lázadoztam magamban, elkészítettem mindent, pirítottam szalonnát egy serpenyőben és hozzáütöttem tizenöt tojást. A szalonnás rántotta szagára, mint a sáskák jelentek meg a „kosztosok”. Körbeülve az asztalt nekiláttak a reggelinek.

      Öröm volt nézni, ahogy jó étvággyal falatoznak!

      Hol volt már az előbbi morgolódás?

      „Holnap bundás kenyérrel lepem meg őket” — határoztam el hirtelen.

 

*

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.