A férfi, mint a megvadult oroszlán rohangált le-föl a gyerekszoba bezárt ajtaja előtt.
— Nyisd ki! Nyisd ki azt a kurva ajtót, mert betöröm — üvöltötte, és haragjában rávágott az ajtóra. — Ne mondjam még egyszer! Nyisd ki!
— Nem nyitom — hallatszott bentről egy vékony gyerekhang —, mert megversz.
— Ha nem nyitod, betöröm! — dörögte az apa, de tudta, hogy nem töri be, hisz nemrég fejeződött be a lakásfelújítás, semmi kedve nem volt újra ajtót vásárolni.
— Úgyse tudod! — mondta a gyerek határozottan, de azért a biztonság kedvéért behúzódott szobája sarkába.
— Ne szórakozz velem édes fiam, ne szórakozz! — suttogta az apa dühtől elfúló hangon. — Nyisd ki, megbeszéljük!
— Nem! — hallatszott a dacos hang.
A férfit az idegösszeomlás kerülgette.
— Szétverem a fejed, ha bemegyek!
— Én meg feljelentelek, mert nekem is vannak jogaim!
— Tudod, mihez van neked jogod tizenkét évesen!? Tudod mihez!? — üvöltötte az apa. — Tanulni, szót fogadni, becsületesen felnőni! Ehhez van jogod! Megértetted! Visszapofázni, cigizni, egyest hozni matekból, ahhoz nincs jogod! Most pedig nyisd ki, mert letépem a fejedet, ha bemegyek!
— Úgyse tudsz bejönni! — hallatszott bentről. — És nem érdekel, amit mondasz! Leszarom az iskolát, leszarom azt, hogy gyerek vagyok, és cigizek! Juszt is leszarom!
— Juszt is! Juszt is! — fuldokolta az apa tehetetlen dühében. — A franc egye meg! Juszt is! Apropó, Juszt! Megírom neki, hogy micsoda elvetemült kölkök vannak ebben a fene nagy demokráciában, meg én! Adjon tanácsot, hogy mit tegyen ilyenkor a szülő!
— Hagyja élni a gyereket! — jött a jó tanács bentről.
— Élni! — sikoltott fel a férfi, mint akit szíven lőttek. — Majd adok én neked olyan életet, hogy beledöglesz!
— Fenyegetsz! — kiáltotta a gyerek. — Ezért is feljelentelek, kiskorú veszélyeztetéséért.
— Én meg letöröm a derekad, mert hazudtál!
— Te is hazudtál!
— Én? Mikor hazudtam neked?
— Nincs is Jézuska! — kiáltotta a gyerek. — Évekig azzal hitegettél, hogy van, sőt! Mikulás sincs!
— Sőt! Születésnapod sem lesz, mert agyoncsaplak, ha bemegyek!
— Vedd tudomásul — mondta a gyerek —, hogy életem legnagyobb traumája az volt, amikor megtudtam, hogy te veszed az ajándékot karácsonyra!
— És az mekkora trauma lesz, ha bemegyek, és kitekerem a nyakadat! Gyere ki, de azonnal!
— Nem megyek!
— Gyere ki!
— Nem megyek!
A férfi hosszú percekig hallgatott. Aztán vett egy nagy levegőt, és békülő hangon szólt az ajtóhoz.
— Kisfiam! Mi lesz így belőled?
— Semmi. Majd te eltartasz! — jött a válasz a túloldalról.
— Majd eltart téged az állam, ha nyomorékká verlek te csirkefogó! Hát én letépem a saját hajamat! Mit képzelsz magadról te taknyos! Kivel beszélsz?
— Nagyon csúnya leszel ám haj nélkül, fater! — mondta a gyerek. — Adj be egy cigit, és húzz innen! Nincs rád időm!
— Na, várjál csak, várjál! — fenyegetőzött az apa. — Kapsz mindjárt olyan cigit, hogy attól koldulsz! Azonnal írok a gyámhatóságnak, hogy vigyenek intézetbe! Azonnal! Elegem van belőled!
Ezzel sarkon fordult és berontott a dolgozószobába. Leült az asztalhoz, papírt fűzött az írógépbe.
— Tisztelt gyámhatóság! — írta.
Kicsit elgondolkozott, majd felragyogott az arca, és másik papírt fűzött a gépbe.
Ujjai sebesen rohantak a kattogó billentyűkön.
„Veszekedtem a kisfiammal,
Mint törpével az óriás.
Lóci! Ne kalapáld a bútort,
Lóci! Hová mész, mit csinálsz?”
Legutóbbi módosítás: 2010.04.06. @ 11:19 :: S. Szabó István
