Gyermekként, hajdan bízott ?,
szeretett, alázatos volt,
mint minden gyerek.
Kint ült a réten, s hallgatta
varázsát a selymes
erd?knek, a tó susogását.
Játszott csak egyre furulyáján,
szédítette az erdei
népet, de megtanulta
saját kárán,
mennyit ér nekik egy élet.
Ahogy a kezet, mely ételt adott,
mohó száj harap,
úgy üldözték e fiút is
napra-nap.
Mert gyolcsba kötötte a szív
sebét, ahogy furulyázott,
s csak gy?lölséget kapott ezért
fizetség gyanánt.
Gy?lt az indulat, a bú
szívében, s elszökött
egy bús, lázzal teli éjen.
Nem látták azóta,
de rebesgetik rideg téli
estéken a t?z körül
fonnyadt szájú vénasszonyok:
még nem t?nt el egészen.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.28. @ 00:44 :: Kováts Eszter