Koraszült rügyekre
dermed makacsan a tél –
éled? bokor
mutatja büszke ágain –
Lám, újra színesednek –
kering bennük már a buzga „vér”,
ezért születtek ily hamar
világra gyermekim’
De nem halálra szántam ?ket!
Megtévesztett e csalfa Lét,
mi elt?n?dve önnön b?nein
most magát okolja,
bár nem ?, ki bármir?l tehet,
s lehet – csodás a pillanat varázsa –
mi létrejön, csalárd öröm!
Csupán jelent idéz,
de lesz-e holnap így a mára?
Ó, dics? Természet!
Tehozzád könyörgöm! –
Óvd magad, s ne bízz e torz világba’!
Bölcs tudásodat szorítsd magadhoz –
S egyszer – hiszem, s remélem –
lesz majd, kivel tanácsodat megosztod!
