Vandra Attila : A nevelésbe még a kóbor kutyák is beleszólnak… I/II.

A nevelésben a szül? mindig és kizárólagosan csak a gyermek érdekét követi.

A szül? rengeteg áldozatot hoz a gyermeke érdekében. Rengeteg id?t áldoz rá. Például, amíg kicsi, a kocsiban édesdeden alvó babát sétálni viszi. Kés?bb, ahogy a gyermek cseperedik, s szociális szükségletei támadnak, áldozatkészen kézen fogja, s átballag vele a barátjához, kinek hasonló korú gyermeke van. Hiszen a gyermeknek szüksége van arra, hogy más, hasonló korú gyermekek társaságában legyen, f?leg, ha nincs korban hozzáill? testvére.

    Az már tényleg mer? véletlen, hogy anyuval Lili néni Marcikájánál, apuval meg Feri bácsi Ágneskájánál kötnek ki. Hiszen kislányokkal is, kisfiúkkal is kell tudni játszani, s minél több barátja van egy gyermeknek kiskorától fogva, annál könnyebben illeszkedik majd be a közösségbe. Minden kizárólagosan a gyermek érdekében történik.

    A szül?nek a gyermek szocializációjára tett áldozatvállalásai kezdetben nem is ütköznek komoly akadályba, hiszen az „Átjössz velem Marcikáékhoz?” anyai érdekl?dést általában a soros végtelen fontos tevékenység azonnali megszakítása követi, s Samuka még öltözni is megtanul hirtelen, bár ehhez még a reggel, óvodába induláskor, még nem értett. A fogadtatással pláne nincs, mert Marcikának is kiváló lehet?ség, hogy nemrég kapott új játékával eldicsekedjen. Ennek csak kés?bb lesznek anyagi jelleg? negatív mellékhatásai („Nekem is kell!”), de egyel?re a kíváncsiság a nagyobb úr. Így a két gyermek hamar elt?nik a Marcika szobájában, s ajtó is becsukódik mögöttük, hogy azok az állandóan köteked? feln?ttek véletlenül se zavarják ?ket.

    A két mama ezúttal tényleg jól viseli magát, nem nyitnak be kétpercenként, hiszen teljes három órája nem látták egymást, s azóta oly világrenget?en fontos események zajlottak le a világban, amelyeknek a megbeszélése halaszthatatlan, s bizony elég id?igényes is.

    Az els? probléma akkor adódik, amikor hirtelen kivágódik a gyermekszoba ajtaja, s Marcika a düht?l kivörösödve, elüvölti magát:

    – Menjeteeek hazaaa!

    Feltehet?en ezt még a földszinti szomszéd is hallotta. Hát igen, Marcika még ?szinte ember, s ami a szívén, az a száján. Édesanyja kénytelen az apja viselt, illetve el nem végzett dolgairól tartott értekezését abbahagyni, hiszen hirtelen nem kap leveg?t. Mivel a felszólítottak nem tesznek azonnal eleget a parancsnak, miel?tt édesanyja magához térne, kitárja az el?szobaajtót is, s ráparancsol még egyszer Samuka édesanyjára.

    – Vidd azonnal hazaaa!

    Így még a tizedik emeleten lakó nagyothalló öreg néni is értesülhetett a felszólításról. Ezáltal mindenki értésére adta, hogy oly eltökélt álláspontja fenntartásában, mint egy japán kamikaze, s oly hajthatatlan, mint egy intifada-harcos muzulmán.

    Édesanyja, kizárólag azért, mert sajnálja, hogy barátn?jének Samuka szocializációjára tett önfeláldozó kísérlete esetleg kudarcba fulladhat, betereli a kis fúriát a konyhába. Röpke félórás konfliktus-mediáció árán, melyet Henry Kissinger* is megirigyelhetett volna, s melynek végén a nevezett játék a szekrény tetejére került, hogy Samuka ne nyúlhasson hozzá, a n?k folytathatták a Samuka szocializációjára tett kísérleteiket. Várakozás közben mély unalmukban kénytelen-kelletlen visszatértek férjeik, kollégan?ik, anyósaik, és más közös ismer?seik jellemének és viseld dolgainak a mélybeható elemzésére.

    Kész csoda folytán csak Gyuri, Marcika apjának a hazaérésekor pillantottak az órára. Ágota, Samuka anyukája, e pillantást “Jesszusom!” felkiáltással nyugtázta. Majd felugrott, s benyitott a gyermekszobába.

    – Gyere, Samuka, mennünk kell!

    Ekkor derült ki, hogy Lili miért nem várományosa a Béke Nobel-díjnak. A túlzottan sikeres egyeztetés miatt. S ami túl jó, az már nem jó. Hiszen kórusban hangzott fel a kizárólagosan észérveket tartalmazó spontán érvrendszer:

    – Csaak méég egy píííícííít!

    Hogyan lehetne egy gyermeket arra nevelni, hogy engedményeket tegyen, ha a szül? nem mutat rá jó példát? Így Ágota “Jó, de csak egy picit!”-tel nyugtázta a gyermeki igényt, de nehogy valaki arra gondoljon, hogy még be akarta fejezni a Gyuri érkezése által megszakított történet elmesélését. Az engedmény kizárólagosan a Samukának mutatandó jó példa érdekében történt. A következ? noszogatásra ismét felhangzott a már egyszer kiütéses gy?zelmet aratott érvrendszer:

    – Csaak méég egy píííícííít!

    Samuka ezt még egy térdreeséssel és összekulcsolt kezekkel is megtoldotta. Kizárólag a több jó példa, az több nevel? hatás meggondolás alapján a Samukával való alkudozás a “De most már tényleg csak egy picit!” határozott, és ellentmondást nem t?r? anyai kijelentéssel folytatódott.

    Ne részletezzük a dolgokat, amint lépcs?n lefele mentek hallották, hogy némi szopránhang sz?r?dött át a Marcikáék ajtaján, olyan zörejekkel kísérve, amelyek arra utaltak, hogy Lili a Biblia tanításait alkalmazza szeretete kifejezésére. „Aki megtartóztatja az ? vesszejét, gy?löli az ? fiát; aki pedig szereti azt, megkeresi ?t fenyítékkel.” (Példabeszédek, 13, 24.) Hiszen az Úr is azt bünteti, akit szeret. Tekintve e bibliai tanításokat, egyértelm?, hogy nem idegességét vezette le fián.

    Ágotának így hazáig semmi problémája nem akadt többé, hiszen Samuka a más kárán tanul az okos közmondást alkalmazta, hiszen igénye volt arra, hogy ?t intelligensnek tartsák. A hazaérkezés már nem volt ennyire eseménytelen, hiszen Szabolcs tartott egy el?adást a gyermek idejében való lefektetésének szükségességér?l, s a szül?i határozott­ságról, meg a túlzott anyai engedékenységr?l, ami nem a gyermek érdekét szolgálja.

    Ágota nem felelt, de másnap „véletlenül” Giziék áthívták ?ket kártyázni. „Amíg Samuka és Jancsi játszanak, mi kártyázunk egyet négyen.” Két legyet egy csapásra, gondolta Szabolcs, s készségesen beleegyezett, nem tudva, hogy még egy harmadik nagy dongó is röpköd a dolog mögött, amelyet Ágota szintén agyon szeretne csapni. Ugyanazzal a csapással. Erre Szabolcs akkor eszmélt rá, amikor felesége kaján hangon kijelentette, hogy ma az ? dolga „összecsomagolni” a fiát, hogy mutasson neki példát. Persze erre már Giziék is nagyon kíváncsiak lettek. Fel van adva a lecke!

 

(befejez? rész köv.)

    * Amerikai külügyminiszter, ki Béke Nobel-díjat kapott az egyiptomi-izraeli békekötésben szerzett érdemeiért.

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 697 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.