S. Szabó István : A hír

*

 

 

A gazdagon, bár, kevés ízléssel berendezett irodában hármat kondult a falióra. Ezzel egy időben, halkan, szinte suttogó szégyenkezéssel megcsörrent az íróasztalon lévő telefon. Az asztal mögött olvasó férfi összerezzent. Először a telefonra nézett, aztán a faliórára, majd ismét a telefonra.

— Halló! Kapcsolja, Katika! Tiszteletem főnök! Persze főnök, nyugodt lehetsz. Ó, ne is mondd! Hegyi Laci kiváló munkaerő! Kicsit gyámoltalan, kicsit még csiszolgatni kell, de hidd el nekem, ő egy gyémánt! Nem hiába a te unokaöcséd! Ő is érti ám a csíziót! Ő lesz a hazai bulvársajtó egyik legjobb zsurnalisztája. Nem, még nem adott le egyetlen sort sem, de ha igaz, akkor ma lesz a nagy áttörés. Persze főnök, természetes. Igen, igen, mindenben a segítségére leszek. Szerbusz, szerbusz, majd hívlak!

Letette a telefont, megtörölte gyöngyöző homlokát. — Hegyi Laci egy kókler, egy kretén, egy tehetségtelen balfék! Még olvasni sem tud, nemhogy írni! — dünnyögte magában. Ujjaival rosszkedvűen dobolt az asztalon. Félretolta az előtte heverő kéziratot, idegesen cigarettára gyújtott.

Kopogtak.

— Gyere be! — reccsent a férfi hangja, és szúrós szemekkel várta a belépőt.

Félszeg, esetlen, harminc körüli fiatalember lépett be a nagyhatalmú ember irodájába. Kezében egy papírlapot szorongatva, illedelmesen állt meg az íróasztal előtt.

— Mi van Hegyikém, mit hozott? — kérdezte a főszerkesztő.

— Van egy érdekes hírem főnök! Talán a holnapi számban, esetleg… 

— Olvassa, Hegyikém, olvassa! Ne kíméljen!

A fiatalember megtörölte szemüvegét. — Villámlátogatáson Bugyiban és Lábatlanon járt a Pápa — olvasta.

— Pápa? Az ki? — nézett rá csodálkozva a főszerkesztő.

— Hogyhogy ki?

— Jaj ne szórakozzon már velem, Hegyikém! Nincs nekem erre időm! — csattant fel a férfi. — Hol szerepelt? Valóság só? Fókusz? Esetleg, Barátok közt?

— A Vatikánban — felelte a fiatalember lesütött szemekkel.

— Azt a műsort nem ismerem! Beóról, Prüntyikéről semmi hír?

— Nem… Nem tudom — bizonytalankodott Hegyi.

— És Kozsó! Vele mi van? Tényleg terhes?

— Én azt nem tudom, de a Pápa…

— Mi van vele? — vágott közbe a főszerkesztő.

— Itt járt.

— A szerkesztőségben?

— Nem. Bugyiban. Felolvashatom?

— Nincs más? — kérdezte kétségbeesve a főszerkesztő. — Mi van Zita kutyájával? Él még?

— Ki az a Zita?

— A hatodik villalakó! Tudja, a szeplős, puhatestű.

— Nem ismerem.

— Na mindegy — legyintett megadón a főnök. — Olvassa ezt a pápai gyereket, vagy kit. Majd meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle. 

— Titokban Magyarországra látogatott a Pápa. Bugyiban megáldotta a község, Taszalári Ottóról elnevezett cserkészcsapatát, Lábatlanon pedig megszentelte a város első, több száz éve épült zarándokhelyét. 

— És? — nézett rá csodálkozva a főszerkesztő.

— Hogy tetszett mondani?

— Mondom: és?

— Ennyi.

— Ennyi — ismételte lesújtó hangon a főszerkesztő. — Ez magának hír?

— De hát…, itt járt a Pápa — suttogta a fiú piros arccal. 

— És? Megölték?

— Már hogy ölték volna meg! Úr Isten!

— Elrabolták?

— Dehogy.

A főszerkesztő felemelkedett az íróasztal mögül, meglazította nyakkendőjét. Megköszörülte a torkát, és sétára indult az irodában.

— Na most figyeljen Hegyikém, hogy lesz ebből hír.

— Ez nem hír? — kérdezte a fiatalember.

— Miért? Maga szerint az? — kérdezte a főnök szúrós szemekkel, és intett, hogy üljön le.

— Hát, tulajdonképpen, ha jól belegondolok… — dadogta Hegyi, és belehuppant az egyik fotelba.

— Maga csak ne gondolkozzon, hanem írja! Címe: Taszalári Ottó megfenyegette a Pápát!

— Hogy tetszett mondani? — kérdezte rémülten Hegyi, és megállt kezében a ceruza.

— Igaza van Hegyikém, de milyen igaza! — kiáltott fel a főszerkesztő. — Nem megfenyegette, hanem…, hanem megtámadta! Ez a jó! Ezt írja! Alcím: A Pápa a zarándokhelyre menekült! Budapesten borzasztó kalandban volt része az odalátogató Szentatyának.

— Na de…! — rebegte Hegyi.

— Nem dumál, ír! — csattant a főnök hangja. — Tehát! Taszalári Ottó ez az elvetemült cserkésztanonc, mint a villám csapott le a fehérnemű bolt előtt nézelődő Pápára.

— Jaj nekem! — sikkantott fel Hegyi. — A Szentatya mi a túrót keresne a fehérneműbolt előtt?

— Hegyikém! Most mit idegesít! Maga mondta, hogy a bugyikat nézegette. Vagy tudja mit! Írja azt, hogy egy lábatlan koldusnak adott alamizsnát.

— Jaj, dehogy! Félre tetszett valamit…

— Kuss, mert kizökkenek! Írja! A Pápa felkapva reverendáját, mint a nyúl futott végig a város főterén. Taszalári, ez a kérlelhetetlen merénylő a nyomába eredt, és azt kiabálta. Mi a bajod, a cserkészekkel?

— Jézus Márja! Erről szó sem volt!

— Maga ott volt? — meredt rá a főszerkesztő.

— Nem. 

— Hát akkor meg honnan tudja! Írja, mert kirúgom! Tehát. A Szentatya ijedtében befutott a község több száz éve épült zarándokhelyére, ahol sikerült elbújnia.

— Na de!

— Most mi van megint?

— A szentelés… tetszik tudni — rebegte Hegyi.

— Mit izgul, most jön. Amikor a nagy erőkkel kivonuló kommandósok és aknakereső kutyák hosszas tűzharc után elfogták Taszalárit, akkor a Pápa örömében megszentelte az öreg zarándokhelyet.

— Az aknakereső kutyák mit kerestek? — kérdezte Hegyi kétségbeesve.

— Igaza van édes fiam! Magából még lesz valami, mert figyel a részletekre. Amikor elbújt, akkor városszerte híre ment, hogy a Taszalárihoz hű erők aláaknázták a búvóhelyet. 

— Jézusom! — sóhajtotta a fiatalember, és nem mert főnökére nézni.

— Ne izguljon Hegyikém, vége van! A Szentatya megmenekült, a magyar rendőrség ismét jelesre vizsgázott.

— Na de…

— Ne kezdje megint! Olvassa fel!

Hegyi hosszasan köszörülte a torkát, majd ivott egy pohár vizet, aztán belekezdett. — Taszalári Ottó megtámadta a Pápát! Alcím: A Pápa a zarándokhelyre menekült. Budapesten borzasztó kalandban volt része, az odalátogató Szentatyának. Taszalári Ottó, ez az elvetemült cserkésztanonc, mint a villám csapott le a fehérneműbolt előtt nézelődő Szentatyára, aki egy lábatlan férfinak adott éppen alamizsnát. A Pápa felkapva reverendáját, mit a nyúl futott végig a város főterén. Taszalári, ez a kérlelhetetlen merénylő a nyomába eredt, és azt kiabálta: Mi a bajod a cserkészekkel? A Szentatya ijedtében befutott a község több száz éve épült zarándokhelyére, ahol sikerült elbújnia. Ezután röppent fel a hír, hogy a Taszalárihoz hű erők aláaknázták a búvóhelyet. Amikor a nagy erőkkel kivonuló kommandósok és aknakereső kutyák hosszas tűzharc után elfogták Taszalárit, akkor a Pápa örömében megszentelte a zarándokhelyet.

— Na? Milyen? — kérdezte diadalittas arccal a főszerkesztő.

— Hát… nem is tudom. Talán… — rebegte Hegyi.

— Okos gondolat! — vágott közbe a főnök. — Írjon bele, egy szerencsétlen sorsú kisgyereket!

— Még azt is?

— Naná! Mondjuk oda, amikor Őszentsége futni kezd a bugyi szaküzlet előtt. Tudja, kisgyerek, vagy terhes anyuka babakocsival, vagy mit tudom én. Írjon valamit, mert ezt szeretik az olvasók. Na menjen, menjen, tegye tisztába, és adja le! De gyorsan, mert lapzárta lesz!

A fiatalember porig sújtva húzta be maga mögött az ajtót.

A főszerkesztő hosszan nézett utána. — Nem úszod meg te disznó! Megígértem a főnöknek, hogy újságírót faragok belőled, és én betartom a szavam! — dünnyögte maga elé és visszaült az íróasztal mögé. Maga elé vette a félbehagyott kéziratot és belemélyedt. 

Másnap sosem látott példányszámban fogyott a lap. A hírre természetesen rácsapott az összes kereskedelmi rádió és televízió is. A jó pénzért mindent látó szemtanúk kamerák kereszttűzében nyilatkoztak a látottakról, és két napig izgalmas beszédtémát adtak a hírre fogékony médiamajszolóknak. Két nap elteltével új hír jelent meg Hegyi tollából, miszerint az amerikai elnök magyar barátnőjének kisgyermeke született. A gyermek az Obama Károly nevet nyerte el a keresztségben.  

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045