1226-ban ezen a napon halt meg Assisi Szent Ferenc, a mai nap hát – ez okból- a keresztény naptárakban az ? ünnepe, emléknapja.
És mert San Francesco – mint ezt bölcsen tudják Kigyelmetek – nem csak az embereknek hintette áldásait, hanem az oktalan állatok pártfogója is volt, az Állatok Világnapja is mára esik.
Ma, legalább ma jó emberek, ne verjétek láncra kutyáitokat!
Ne rúgjatok föl cicákat, ha a világ bajaitól fáradtak lennétek; ne dobjatok ki megunt kutyusokat csúf Mercédesekb?l!
A kutyusok szebbek, kedvesebbek az autóknál, higgyétek végre el!
Ne gyakoroljátok vezetési és fékezési képességeiteket utakon átfutó, mez?kr?l jöv? nyuszikon!
Kérlek Titeteket!
Ne!
Szent Ferenc emlékére pedig ideteszem – ha senkit sem zavarok vele – egy Róla írt egykori elbeszélésemet: így szeretnék fejet hajtani El?tte.
Francisco de Zurbarán: Szent Ferenc
San Francesco d’Assisi
– legenda, avagy: szép história –
„Két kezemmel dolgoztam, és folytatni akarom, és
megparancsolom a többi testvérnek is, hogy dolgozzanak,
valami tisztességes mesterséget folytassanak.”
Egyszer – épp csak fölkelt a Nap -, jókor hajnali órán, a kolostorkertt?l nem messze, egy ébred? rigófüttyt?l dalos gyümölcsösben Ferenc bevégezte imáját, és visszatért kerti magányából a kolostor refektóriumába.
Akkor történt, hogy frate Masseo töprengve azt kérdezte t?le:
”Miért neked? Miért…? Miért te?”
Ferenc így viszonozta a kérdést:
”Mit kérdezel frate Masseo, barátom?”
”Az egész világ utánad megy…” – hangzott a válasz – „Mindenki téged akar látni, téged akar hallani, neked akar engedelmeskedni. Pedig nem vagy szép ember, m?velt, tanult sem vagy, nem vagy bölcs ember, sem el?kel? nem vagy. Hogy van ez, hogy a világ mégis utánad megy?”
És mi is azt kérdjük, igazán és ?szintén azt kérdjük: ki volt hát ez az ember?
Ki volt Ferenc, hogy ? miatta, ? általa, ? vele szólt Krisztus bárányaihoz?
Miért ? lett szent?
Ferenc származása semmit meg nem indokol, hisz olyan családból való volt, ahol az érdekl?dés homlokterében az anyagi jólét és gyarapodás állt, és korántsem a szellemi – lelki útonjárás.
Atyja – Pietro Bernardone – egyszer? posztókeresked? volt, igaz, Assisi az id? tájt leggazdagabb embere. Ser Pietro Franciaország iránt olthatatlan szeretetet táplált, amelyben nagy része volt provance-i származású feleségének, Ferenc édesanyjának, Pica asszonynak, meg a franciák anyagiasabb, földközelibb gondolkodásának egyaránt.
Történetünk idején ugyanis a francia kézm?ipar és kereskedelem jóval fejlettebb volt, mint a szétzilált egykori itáliai birodalom ide-oda csatlakozó városállamainak gazdasága. Hisz még Nápoly és Firenze, Genova és Velence valahogy elboldogult, de a többi Város? Még a nápolyi, perugiai, firenzei bankárok is inkább francia keresked?házakkal kötötték jövedelmez? üzleteiket: no még a kis Assisi.
Pietro és Pica asszony gyermekét Jánosnak keresztelték, de dajkálása, ringatása közben anyja „francescónak”, „francesco mio” -nak, azaz kis franciának becézte.
Bernardone nem tör?dött azzal, hogy Ferenc iskolába járjon, a septem artes liberalesben jártassá váljon: keresked?t akart nevelni fiából, latinul és franciául ezért csak hibásan tudott beszélni, és írni is nehezen tudott, ami élete végéig nagyon bántotta.
Assisiben töltötte futkosó – játszadozó gyermekkorát Ferenc.
Tehát Assisi.
Ha Perugia fel?l közelít az utazó, alföldes tájakon, olaj- és narancsligetek közt viszi útja egészen Bastia Umbráig, ott aztán a szép Adria felé, keletnek kell utazni, hogy dombok, völgyek, lankák kísérjék az utat Assisi városáig. A város sz?l?i, narancsligetei, olajfái egyetlen hegyre, a négyszáz méter magas monte Subasiora kúsznak föl, amúgy síkvidéken járunk.
Assisin túl azonban már hegyek, sziklaszirtek között járna az utazó, ha meg nem állna Assisiben.
Ha valaki ily módon utazik oda, akkor San Niccoló kedves városkáján kell utolsó állomásként megállnia: ott fogyaszthat még némi umbriai veresbort, elbeszélgethet a helybéliekkel – a vendégl?ssel például -, és megkérdezheti ?ket Ferencr?l: sok és szép legendát fog hallani. Legendákkal telve utazhat tovább néhány mérföldet, és a via Porticán lovagolva, kocsikálva vagy gyalogszerrel haladva aztán bejuthat a dombok, lágy ölek közt alvó Assisi városkába.
Minthogy a Várost még az antik Róma napjaiban alapították – akkor Asisiumnak nevezték -, és katonai táborként alapították, eredetileg két egymásra mer?leges f? utcája volt, melyek a falon belüli területnek nagyjából a közepén futottak bele az egykori Forumba, mely persze nevet változtatott, és Ferenc gyermekkora idején a piazza Molinaio nevet viselte.
Ezen a téren állt a nagytemplom, mellette pedig a Porciuncola-kápolna, a kedves kis épület, a gyermek és a huszonhét esztend?s Ferenc szíve-kedvence.
1209. február 24-én – kicsit zimankós keddi napon -, Szent Mátyás apostol ünnepén Ferenc a Porciuncola-kápolnában vett részt a misén. Hallgatta az evangéliumi részt, mely arról szólt, hogy Jézus elküldte a Tizenkett?t, és meghatározta életformájukat, mondván: ne vigyenek magukkal sem pénzt, sem tarisznyát; ne legyen két ruhájuk, se sarujuk, még botjuk sem. Ferenc úgy érezte, hogy ez személy szerint neki szól, és felkiáltott: – „Ez az, amire vágyom, amit keresek!”
És azonnal, még azon a napon szó szerint elkezdte megvalósítani a hallottakat: saruját elvetette, mezítláb ment ki a kápolnából a zimankós térre; díszes övét kötélre cserélte a derekán. Színes ünnepi ruháját elajándékozta egy téri koldusnak, szürkésbarna csuhát öltött.
Ilyetén váratlan és hihetetlen megtérése után nem akadt assisibéli – nemz?atyját is beleértve – aki bolondnak ne nézte volna a fiút.
Az ám, folyhattak volna rendben is a dolgok, de eljött az óra, amikor nem kerülhette el a világgal, els?sorban az apjával való összeütközést.
Egy nap Ferenc minden búcsúzás nélkül, egy lóval és egy vég posztóval elt?nt a szül?i házból. Atyja kerestette, és mikor nyomára bukkant, felverte az összes szomszédot, és kisebb sereggel vonult a San Damiano-kápolnához, ahová Ferenc bekvártélyozta magát. A fiú megneszelte a dolgot, és mint egy ijed?s állat, elmenekült a hegyekbe, egy hegybéli barlangba.
Atyja pedig semmit sem értett.
Szeret? és mindent megért? édesanyját, Pica asszonyt viszont akkor fogta el a rémület, amikor egy hónappal kés?bb a város utcáin egy kiéhezett, ápolatlan „?rültben” – akit az utcagyerekek kacagva táncoltak körül és kövekkel dobáltak – felismerte tulajdon fiát. Az anya zokogva visszavonult, míg az apa haraggal futott fia után, megragadta, és bevonszolta egy közeli házba, megpofozta, és annak utána bezárta házuk pincéjébe.
Röviddel ezután Ser Pietro egy másik városba ment üzletei nyomában eljárni, és mikor napok múlva hazatért, látnia kellett, hogy Pica asszony és a cselédek kiszabadították, és futni hagyták a fiút.
Így indult Ferenc vándorútja.
Sokfelé járt, sokfelé nem várta ?t senki, de volt úgy is, hogy ha egy városba megérkezett, örült a papság, zúgtak a harangok; örvendeztek a férfiak és az asszonyok és velük együtt a gyermekek. Mindenki tapsolt örömében, gallyakat törtek a fákról, és úgy vonultak elébe. Sokan úgy vélték, hogy Krisztus hason- képmása jött közéjük, hogy üdvösséget hozzon, ezért siettek az emberek, ,,hogy lássák és hallják, mintha a másvilágról jött volna valaki”.
Sokfelé járt aztán, és az Úr 1224. esztendejének szeptember havában Ferenc a liguriabéli La Spezia városka felé utazott, hogy ott halászbárkát béreljen, és útra keljen Szardínia szigetére, majd tovább Afrika felé.
Útja során Vezzanoban pihent meg egy vendégfogadóban, és tizenhetedikén jókor hajnalban nekivágott a Vezzano melletti Alverna – hegy megmászásának, mert ott egy kis kápolnában – mint Ferenc hallotta a helybéliekt?l – a keresztre feszített Üdvözít?t ábrázoló gyönyör? festménynél akart imádkozni a hajnali Nap fényében.
Mid?n fölért a kápolnához, letérdepelt és imádságába fogott: különös tekintettel vette imájába Nap-fivérét és Hold-n?vérét meg a Teremtettek számlálhatatlan fajait.
Magának nem is kért semmit imájában.
Énekes madárkák szálltak Ferenc vállára, megpihentek rajta, és bájos kis dalokat csiviteltek fülébe. És néki minden madárkához volt egy kedves szava, rövidke prédikációja.
Kései cserebogarak, katicák másztak a f?ben, és Ferenc hozzájuk is szólt néhány Istent?l való szót.
A rovarok nagyon figyeltek az Úr igéire.
Pillangók röppentek feje körül, földi giliszták, az Úr csúszómászó lényei kapaszkodtak Ferenc kezére, térdepl? lábaira, és ? egyet sem sodort le.
Így folytatta imáját úgy fertály órán át, amikor mindkét tenyerében éles fájdalmat érzett.
Szétvette két imádkozó kezét, és azt látta, hogy tenyeréb?l, épp onnan, ahová a római gyilkosok az Úr Jézus kezébe verték a szögeket, lágyan és melegen csordogál a vér.
A vér, a vér, a vér…
Órák, hosszú órák teltek és múltak, és ezekben az órákban Ferenc nem látott és nem hallott semmit, a külvilág ingerei nem hatoltak el hozzá, f?szálak nem susogtak, feny?k nem zúgtak Alverna fenyvesében, madarak nem daloltak, tücskök nem hegedültek.
Este kilenc körül lassan elállt a vérzés, és a férfi magához tért, fölemelkedett elrévüléséb?l, és azt gondolta: „Ezután senki sem okozhat nekem kellemetlenséget, mert én az Úr Jézus jegyeit viselem testemen”
Visszatért a vendégfogadóba: nyugovóra tért, és soha, soha – két év múlva (1226. október 11-én) bekövetkezett haláláig soha-, senkinek nem mondta, hogy a Krisztus sebeit viseli. Csak mikor holttestét fürösztötték vették észre e stigmákat testvérei…
Caravaggio: Szent Ferenc
Mindez azért történt, hogy az emberek szeme el?tt megelevenedjék az Úr Jézus földi élete. Mióta ugyanis a keresztes lovagok nagy számban megfordultak a Szentföldön, és látták Jézus földi életének helyeit, hazatérve elbeszélték a látottakat, hallottakat. Ennek következtében a Krisztusról alkotott elképzelések lassan megváltoztak: az Atya jobbján trónoló Krisztus, aki még a keresztr?l is kormányozza az összes népet, a hív?k szívében nagyon is hús-vér emberi alakot öltött, és a népek áhítatos tisztelettel fordultak Krisztus valóságos embersége felé, aki a mi földünkön szegényen és szenvedések közepette élt. És akkor jelent meg egy ember, az az ember, aki Jézus Krisztust egészen egyedülállóan képviselte itt a földön.
Mondják Ferencr?l, hogy sepr?t hordott magánál, és ha egy templomot piszkos állapotban talált, kitakarította.
Mint egy ártatlan gyermek, teljesen közvetlen és bizalmas kapcsolatban állt a természettel, és nem engedte, hogy a teremtményeket, „Isten gyermekeit” bárki is bántalmazza. Betegsége idején egyik barátjától kapott egy fácánt, és a „fácán testvért” nem volt szabad levágni, abból néki levest f?zni.
Máskor egy kis kakas menekült hozzá, és Ferenc úgy gondozta, mint anya a gyermekét. Ismét máskor egy hálóba került halat szabadított meg és bocsátott útjára.
Hogy a gubbioi farkassal miként esett?
Nosza, tintába pennám, mesére föl!
Ferenc gyakran hosszú gyalogutakat tett Assisi környékén, ekként jutott egy napon, 1219. július második napján, a kedves kis Gubbio városkába, mely Assisit?l nem messze, a hegyekbe zártan állt. Sok más umbriai településhez hasonlóan Gubbiót is zegzúgos sikátorok tagolták, házain a bejárat mellett befalazott ajtók álltak – a halottak titokzatos kapuja -, és Ferenc korában mindössze egyetlen kútja volt a városnak. Oda jártak vízért az asszonynépek, fiatal lányok, mert a vízhordás az ? dolguk volt.
Egyszer azonban, kevéssel Ferenc Gubbioba érkezése el?tt, egy vad és nagyon éhes farkas lebódorgott a hegyekb?l, megjelent a városban, és letelepedett a kútnál.
Ott feküdt szótlan egykedv?séggel és csak napszállta után indult útnak, hogy ennivaló zsákmányt szerezzen Gubbio éléskamráiból.
Jóllakván visszafeküdt a kúthoz: mondani sem érdemes, hogy az asszonyok és lányok nem mertek többé a kúthoz menni; a hosszú és bizonytalan utat választották inkább, vagyis hogy San Niccoló kútjáról hordták a vizet. Úttalan erdei utakon, három fertály órát kellett megtenniük, aztán vissza ugyanúgy, de most még a víz terhe alatt görnyedezve.
Nincs mit csodálkozni hát, hogy amikor Ferenc a városkába érkezett, Gubbio hangos volt az átkoktól, szidalmaktól, melyeket a farkas fejére szórtak.
Ferenc útbaigazíttatta magát a kút és az ott tanyázó farkas ügyében, aztán ment egyenest oda.
A bestia rávicsorított, ám amikor ez a különös ember egyenest pofája elé a földre telepedett, a farkas figyelni kezdett: figyelt, de közben résen volt, résen ám, hogy bármelyik pillanatban rávesse magát a néki halkan duruzsoló furcsa kis emberre! Ó, csak egy rossz mozdulat holmi fejsze vagy szekerce után, és a vadállat szétmarcangolja Ferencet.
Ám nem történt ilyen mozdulat.
A szürkésbarna gúnyában földön ül? ember továbbra is halkan, lágyan prédikált a bestiának: elismerte, hogy tán csak a szörny? éhség vezette rosszra, de azt is elmagyarázta, hogy ehhez nem kell ijesztgetnie a városka lakóit, nem kell az éj leple alatt lopnia az élelmiszert.
”Légy szelíd testvérkém, légy olyan, mint ház?rz? testvéreid; lám az emberek azoknak önként adnak. Önként adnának néked is testvérkém, csak légy szelíd, jó és engedelmes!”
Kicsit még duruzsolt az állatnak, aztán ment Gubbio f?terére, elújságolni a hírt: a gubbiói farkas megjavult, már bátran mehetnek vízért, csak vigyenek holmi élelmet is annak a szegény jószágnak.
Caterina – Biondo uram Caterina lánya – volt az els?, aki odamerészkedett, és ím! Visszafelé már úgy jött, hogy a farkas oldalára voltak kötözve korsói, és a szörny? bestia engedelmesen bandukolt a lány mellett, vitte neki a vizet.
És így volt aztán mind egészen ama farkas haláláig; amikor pedig elérkezett halála napja, sírt ástak az állatnak, abba temették a városlakók, aztán sírja fölé még kis kápolnát is szenteltek.
A gubbiói farkas nyughelyét rejt? parányi kápolna, a sír, melyben az állat nyugszik aztán valóságos zarándokhely lett, és az mindmáig: a megszelídített vadállat még haló poraiban is Szent Ferenc áldott emlékét ?rzi.
Assisiben Ferencet gyakran látták a város el?tt lév? leprás- házban, ahol ellátta a legalantasabb szolgálatokat is. Egyszer megvallotta: „Itt édessé vált a testem és a lelkem számára az, amit korábban keser?ségnek tartottam.”
Hadd mondjam meg Néktek: teológiát bíz’ soha nem tanult Ferenc testvér, ezért soha sem a tudós fölényével beszélt, hanem szívéb?l áradt a szó. Tanítványainak is a lelkére kötötte: „El?ször belül kell felhevülnie a prédikátornak, különben csak hidegen cseng? szavakat fog kimondani. Miel?tt szólsz, bándd meg a b?neidet, add vissza az idegen javakat, és engesztel?dj meg felebarátaiddal!”
Molnár C. Pál: Szent Ferenc és gubbioi farkas
Ilyen volt Ferenc, ki – miként Krisztus – szeretetébe fogadta az egész teremtett természetet, de tudott haragudni is ám! Egy alkalommal átkot mondott egy vörösbegyre, mert úgy látta, hogy az eleszi a gyengébb madarak el?l a magvakat; nem túlzottan kedvelte a hangyákat, mert azok gy?jtenek maguknak, viszont különösen kedvelte azokat a teremtményeket, amelyekben Isten vagy a ferences rend képmását látta, így például a búbospacsirtát meg a bárányt.
Baráti módon tudott szólni az állatokhoz, mintha az egész teremtés paradicsomi állapotából jutott volna el hozzá egy kései sugárnyaláb.
És igen, így is volt bizonyára: Ferenc volt „az Édenkertnek egy kés? sugára…”
És még ezen a napon…
…1515– ben született ifjabb Lucas Cranach, az északi renszánsz festészet kiválósága.
Pázmány Péter
…1570 – ben született Pázmány Péter, esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezet? alakja, író, prédikátor. Ez az európai látókör? államférfi, a király után a második ember volt az országban. Élete utolsó éveire kiérlelt politikai meggy?z?dése és célja volt egyensúlyt teremteni Erdély és a királyi Magyarország között.
Az irodalmi barokk stílus egyik legnagyobb képvisel?je, melynek lényege az érzéki illusztráció. A nyelv nagy ismer?jeként gyakran élt a barokk stílus díszít? elemeivel. Körmondatait grammatikai bonyolultságuk ellenére is tisztának, áttekinthet?eknek és érzékleteseknek tartották realisztikus képei és a közmondásszer? megállapításai miatt. Fontos szerepet játszottak a magyar irodalmi nyelv megteremtésében a református prédikátorok (Magyari István, Alvinczy Péter) ellen írt vitairatai, valamint prédikációi és imádságai. Tekintélyt szerzett a protestánsokat támadó szatirikus, gúnyos és humoros vitairataival.
Írói munkásságát els?sorban gyakorlati célok irányították: „Nekünk nem hímes szók, hanem er?s valóságok kellenek.” A katolikus egyházi irodalomnak szinte minden m?fajában fontosat alkotott. Grazi filozófiai el?adásainak vezérfonala Arisztotelész; tanítását spanyol jezsuiták kommentárjaival egészítette ki. A skolasztikus teológiát Aquinói Tamás alapján tanította, de nem a teljes dogmatikát, hanem a Theologia scholastica válogatott fejezeteit. Latin nyelv? munkái kéziratban maradtak; csak összes m?vei kiadásában jelentek meg. Dialektikája a század egyetlen hazai szerkesztés? katolikus logikai összefoglalója. Pázmány tankönyvnek szánta, a kéziratot nyomtatás céljára tisztáztatta le. A kiadást halála akadályozta meg. A munka a katolikus skolasztika arisztotelianizmusának szellemében tárgyalja anyagát.
1599-t?l dolgozott Diatriba theologica cím? vitairatán, amely William Whitaker cambridge-i anglikán teológus ellenében védelmezi Roberto Bellarmino fölfogását. Pázmány Rómában kapcsolatban állt Bellarminóval; a körötte kibontakozó vitában ? is részt vett. A vita központi témája, az „igaz egyház” ismérvei kés?bbi, magyar nyelv? hitvitázó írásaiban is visszatérnek. Vitairatait er?s logika, tömörség, a bonyolult jelenségek áttekinthet?vé, az elvont fogalmak szemléletessé tétele, a különféle hangnemek alkalmazása jellemzi a pátosztól az iróniáig, a nyersességt?l a líraiságig. Kiaknázta a protestáns felekezetek közti ellentéteket, ütköztette nézeteiket.
Stílusát találóan jellemzi Kosztolányi: „tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig t?z van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is”.
Feleletében egyháztörténeti és teológiai érveket állít el?térbe, de ha kell, a logika eszközeivel él, pl. a katolikusok bálványimádásának vádjára feleletül kimutatja a különbséget a képek „imádása” és tisztelete között (Keresztyéni felelet a megdics?ült szentek tiszteleteirül, Graz, 1607). Az nagy Kálvinus Jánosnak Hiszekegy Istenében összefüggéseikb?l kiragadott idézetekkel illusztrálja, hogy Kálvin tanai mindenben ellenkeznek a keresztény alapigazságokkal.
Legsikerültebb stílusremeklése az Öt szép levél; nem elvont hittételeket fejteget bennük, hanem eleven képet rajzol egy tudatlannak beállított protestáns prédikátorról, így fordulatos stílusparódiává válik.
Kalauza a felekezeti polémiák valamennyi vitás kérdésére igyekszik választ adni: el?bb az általánosan elfogadott keresztény hittételeket veszi sorra, majd a felekezeti különbségeket taglalja. Cáfoló és érvel? részletei, érzékletes képei, többszörösen alá- és mellérendelt, ritmikus körmondatai, metaforái, fokozásai és halmozásai mind a korai barokk próza jellegzetes vonásai. Mivel a Kalauzra protestáns részr?l érdemi válasz nem érkezett, csupán némely részleteit támadták meg, Pázmány csak rövid írásokban válaszolt.
A Kalauzára latinul válaszoló (1626) Fridericus Baldvinus wittenbergi teológiai professzor ellen magyar nyelven írta A setét hajnalcsillag után bujdosó lutheristák vezet?je (Pozsony, 1627) cím? iratát, hangsúlyozva, hogy tudatosan választja a latin helyett a magyar nyelvet: „És jóllehet deákul is tudok, de mivel a Kalauzt a magyarokért, magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akarom irnya, nemzetségemnek lelki orvosságért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magyar könyvre deákul felelni; engem sem tilthat, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre.”
Hitbuzgalmi írásai, az Imádságos könyv és a Kempis-fordítás a katolikus kegyességi élet föllendítését szolgálták. Stílusuk oldottabb, lágyabb, líraibb, de az érzelmeken ezekben is átsüt az értelem világossága.
Irodalmi szempontból prédikáció-gy?jteménye a legjelentékenyebb. A „minden vasárnapokra és egynéhány ünnepekre” írt beszédeket nem a gyönyörködtetés, hanem az erkölcsi hasznosság szándékával írta. Bennük nem fejteget hittételeket, nem is vitázik, inkább erkölcsöt tanít. Etikájának központi kategóriája a szándék: a tetteket eredményükt?l függetlenül ez min?síti. Nagy jelent?séget tulajdonít az akaratnak és az okosságnak. A társadalom minden rétegéhez szól, józan valóságérzékkel gyakorlati útmutatást, követhet? erkölcsi normarendszert ad. „Pázmány e m?veiben nem a barokk elem a szembet?n?, s?t prédikációiban éppen ? száll szembe a barokk stílus nem egy sajátságával.” (Klaniczay Tibor)
Mind beszédei, mind egyházszervez?i és egyházpolitikai tevékenysége segítették a rekatolizációt, a magyar katolikus megújulást.
M?vei a magyar nyelv végleges diadalát jelentik; az egyházi prózában számos elvont fogalmat ? fejezett ki el?ször magyarul. Nyelvének feszes szerkezete, skolasztikán iskolázott világossága, árnyalt, sokszín? stílusa századokra követend? hagyományt teremtett, így vált írói munkássága az egész magyar irodalom számára gazdag örökséggé. „Ismerte a magyar nyelv minden titkát. Az ? prózája gyengéd és er?teljes, hajlékony és kemény, bonyolult körmondatai szilárd nyelvi-logikai építmények: épít?kövei az él?beszéd.” (Tarnóc Márton)
Jelent?ségét Kosztolányi fogalmazta meg legteljesebben:
„? a magyar próza atyja és törvényhozója… Ha ?t forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a 18. század elején döbbentek rá azok, akik t?vel-heggyel új feladatokhoz akarták törni nyelvünket. Nem akarom kisebbíteni e mozgalom érdemét. Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílusunk hézagos, fogyatékos lenne. De bizonyos, hogy el?tte gyökeresebb, vel?sebb volt prózánk…”
Forrás:
http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Pazmany.htm
…1814 – ben született Jean-François Millet, francia fest?, a XIX. századi realizmus nagyhatású mestere. M?vészetét a világ kend?zetlen ábrázolása, a paraszti élet megjelenítése jellemzi, de kritikai célzattal. Színezése visszafogott volt, alakjait szoborszer? plaszticitással mintázta. A normandiai parasztcsaládból származó m?vész mestere Delacroche volt, de nagyobb hatással volt rá Daumier barátsága. 1849-t?l Barbizonban dolgozott. Realista alkotásaitól a polgárság idegenkedett.
Legismertebb m?vei: Magveto, Kalászszedok, Angelus, Férfi kapával.
…1824 – ben Alkotmányt kapott Mexiko.
…1895 – ben született Buster Keaton (eredetileg Joseph Francis Keaton), amerikai némafilm-színész, filmrendez?. Zseni. Gondolom, nem túloztam el.
…1896 – ban mehettek át a pestiek Budára els? alkalommal a mai Szabadság-hídon, mely Ferenc Józsefr?l kapta nevét, és Európa – ha nem az egész Világ – egyik legszebb hídja mai napig. Nem, nem: nem voltam elfogult, ez a Híd gyönyör?! Feketeházy János mérnök tervei alapján építették.
…1925 – ben született Kállai Ferenc színm?vész, a Nemzet Színésze. A jó Isten élesse Sokáig, mindannyiunk örömére!
Színm?vészeti Akadémia 1944. 1945- Belvárosi Színház, 1948- Nemzeti Színház. Jászai Mari-díj 1956, 1958; Érdemes m?vész 1966; Kiváló m?vész 1970; SZOT-díj 1971; Kossuth-díj 1973; Teheráni Filmfesztivál legjobb férfialakítás díja 1977; Pro Urbe-díj 1981, Erzsébet-díj 1987. A Nemzeti Színház örökös tagja 1989; Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1995. Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában 1996. Budapest díszpolgára 1998.
Fontosabb szerepek: Shakespeare: Romeo és Júlia Romeo; Szentivánéji álom Oberon; Lear király Edmund; Gloster gróf; IV. Henrik Falstaff; Othello Cassio; Macbeth Macduff; Várkapus; Antonius és Kleopatra Domitius Aenobarbus; Hamlet Polonius, Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival Noszty Feri; Tóth Mihály, Móricz: Úri muri Szakhmáry Zoltán, Miller: Az ügynök halála Happy, García Lorca: Vérnász v?legény, Vörösmarty: Csongor és Tünde Csongor; Czillei és a Hunyadiak Szilágyi Mihály, Illyés: Fáklyaláng Szemere Bertalan, Katona: Bánk bán Ottó; Bánk; Petur, Büchner: Danton halála Danton, Shaw: Warenné mestersége Frank; Crofts; A szerelem ára Sartorius, Moliére: Az úrhatnám polgár Jourdain; Tartuffe Orgon, Ibsen: A nép ellensége Stockmann, Ben Jonson: Volpone Volpone, Gorkij: Éjjeli menedékhely Luka; Jegor Bulicsov és a többiek Jegor Bulicsov, Németh: Villámfénynél Nagy Imre, Csurka: Döglött aknák Paál Károly, Machiavelli: Mandragora Nicia, Sarkadi: Elveszett paradicsom Seb?k Imre, Gogol: A revizor polgármester, Goethe: Faust Mefisztó, Márai Sándor: A kassai polgárok Jakab, Gyurkovics: Halálsakk doktor Görgen, Wilder: A mi kis városunk Gibbs doktor, Greene-Havergal: Utazások nénikémmel Mr. Visconti, Sastre: A szájkosár Isaíás Krappo, Szakonyi: Vidám finálé Krayer-Kaposvári Marcell, Csiky: A nagymama Örkényi Vilmos báró, Tolsztoj-Piscator: Háború és béke Az öreg herceg, Albee: Kényes egyensúly Harry, Madách: Az ember tragédiája Az Úr hangja.
Filmek: 2×2 néha 5; Katonazene; Hogy állunk fiatalember?; Iszony; A császár parancsára; Egy ?rült éjszaka; Déryné, hol van?; Ezek a fiatalok; A hamis Izabella; Mi lesz veled Eszterke?; A tanú; Gyula vitéz télen-nyáron; Volt egyszer egy család, Megint tanú; Szépek és bolondok; Gyertek el a névnapomra; A három test?r afrikában; A miniszter félrelép.
Tv: Míg új a szerelem; Halálnak halála; Jegor Bulicsov; Vendégség; Kék tiszta szerelem; Bánk bán.
1977- a Színház- és Filmm?vészeti F?iskola tanára, 1987- egyetemi tanár, 1981-1990 a Színházm?vészeti Szövetség elnöke, 1985-1989 országgy?lési képvisel?, a kulturális bizottság tagja.
Lemezei: ?szikék, Szabó L?rinc: 26 év, Menekülés az Úrhoz (Ady).
Rendezése: Németh: Villámfénynél (Várszínház 1996).
Forrás:
http://szineszlexikon.szinhaz.org/kallai.html
Ady Endre: Párizsban járt az ?sz
Kavyamitra Maróti György
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
