Vandra Attila : Foglyok a hetediken

Vegyetek be egy andaxint… S amikor kezd hatni, d?ljetek hátra, s olvassátok el…

 

 

 

Jól jön néha az anya-anyós a háznál, f?leg, ha egyhetes a baba. Sok a tennivaló tapasztalat meg kevés, s bármennyire rózsás is az öreglány, huszonöt év távlatából csak emlékszik még egyre-másra. Elkel nemcsak a tanácsa, hanem a keze munkája is.

Ennek ellenére, amikor a kis b?g?masina végre teli hassal elszenderedik, Levente jól leplezett boldogsággal biztosítja az újdonsült nagymamát, hogy nyugodjon meg, biztosan eligazodnak, amíg hiányozni fog. Óvatosan csukja be a lakás ajtaját, miután a liftajtó is becsukódott a háziangyal után. Nagyot fúj, hogy „Végre!”, majd útban a hálószoba felé leröpíti papucsát, eldob vagy két ruhadarabot, majd csak azért nem ugrik távolságból Ilka mellé, nehogy a zaj a terroristát is felébressze.

Hiába, amíg a nagyi itt tüsténkedik, nem illik lefeküdni, pedig rájuk fér. A f?állású mamára éppen úgy, mint a büszke apukára, kinek be kell járnia dolgozni, ez pedig korán keléssel jár. A házi terrorista pedig nincs tekintettel oly apróságra, hogy egy feln?tt embernek is kijár a nyolc óra éjszakai pihenés. Ami igaz, igaz, anyukának kell szoptatnia, de hát a teli tüd?vel megfújt ébreszt? mindenkinek szól.

Ilka kuncogva veszi tudomásul, hogy Levente milyen hurrával adta ki anyósa útját, de hát ? se jobb a Deákné vásznánál, pedig neki édesanyja. ? még a szobaajtóban lezártnak tekintette a búcsúzást. Minek is akkora búcsú, az esti fürdetéskor még benéz a mama. Nem is töltik az id?t a kuncogással, hamarosan egy ritmusra fújják ki a leveg?t. 

De hát létezik egy Murphy törvénye is. Szirénázás hangja zavarja meg álmukat. Levente a pokolba kívánja azt, aki kihívta a ment?ket, majd átfordul a másik oldalára, hátha vissza tud aludni. Ilka is megfordul, gyilkos pillantást vet kifelé a falon keresztül, majd átfordul ? is a másik oldalára, lemondóan tudomásul véve, hogy a gyilkos pillantása a betonfalról lepattan. Ám anyai ösztöne az sugallja, hogy füleljen a Zsóka szobájából átsz?r?d? zajokra. „Vajon felébredt ? is?” Túlról semmi nesz, szerencsére jó mély álma van. Ez viszont elég ahhoz, hogy végleg felébredjen, az alvástól eltompult érzékei m?ködésbe lépjenek. Mi ez a szag?

– A paprikás! Biztos anyu ahelyett, hogy leoltsa alatta a tüzet, véletlenül lehalkította! – ült fel hirtelen.

Levente el?bbi álmosságát meghazudtolva úgy pattant ki az ágyból, mintha rugóra járna. Jól beverte magát az ajtófélfába, mert megcsúszott a kissz?nyegen. „Kidobom ezt a sz?nyeget!” – sziszegte, majd magában egy jó ízes magyar kifejezéssel toldotta meg. A konyhába érve még elröpített még egy szentet és egy nemi szervet, amikor látta, hogy a kályhán nincs semmi, a gondos nagymama félretette, s a tüzet leoltotta. Tudta ?, amit tudott, nem „véletlenül” akadt sürg?s elintéznivalója…

– Vinné el a kecskeszakállas vén patás azt a hülye Kovácsnét, biztos már megint belemélyült f?zés közben valamelyik dél-amerikai sorozat 382475-ik részébe! – kívánta a pokolba az alattuk lakó szomszédasszonyt. – Úgy is odakerül a hápé, nem vitás, de az ördög elvihetné már hamarább. Lehet még az is fél elvinni a hárpiát! – lépett vissza ingerülten a hálószobába.

– Csukd be az erkélyajtót, biztos ott jön be a szag. Én becsukom a Zsóka szobájának az ajtaját, ne menjen be hozzá is – kelt fel Ilka is az ágyból kényszeredetten.

 

Levente átment a nappaliba, becsukta az ajtót, majd hirtelen ötlett?l vezérelve újra kinyitotta. Hátha nyitva a sárkánynál is az erkélyajtó, s talán meghallja, ha átkiált. Ki tudja, talán még most sem vette észre… Ahogy kihajolt, meglátta a t?zoltókocsit. „Hát persze! A ment?autó szirénája másképp szól!” – tudatosult benne.

– Csukd már be azt az erélyajtót! – hallatszott az Ilka ingerült hangja. – Azt akarod, az egész ház megteljen füsttel?

– Valahol t?z van! – lépett vissza a lakásba Levente.

– Hol? – jelent meg aggódó arccal Ilka.

– Nem látom a tüzet. De a t?zoltókocsi a lépcs?házunk el?tt áll!

– Atyaúristen! Mi lesz most?

– Nyugodj meg! Itt van már a t?zoltóság! Kimentenek! – próbálta Levente eljátszani a hidegvér?t, de hangján érz?dött: pánikban van. Hirtelen megint kifordult az erkélyre, s kinézett. Lent már gy?lt a bámészkodó tömeg. Kikiáltott:

– Mi ég? Hol ég?

– A negyedik emeleten a lépcs?házban gyúlt ki valami. A kollégák már oltják! Kimentjük önöket! – válaszolt az egyik t?zoltó. Visszafordult. Ekkor már szemmel látható volt, hogy az el?szobaajtó nem zár tökéletesen. Mellette szivárgott a füst. Világos. Foglyok. A menekülés útja el van zárva!

– Szigetel?szalagot, hamar! – szaladt a szerszámosládája felé. Köhécselve szigetelték az ajtó repedéseit és a kulcslyukat. Szinte kész voltak, amikor Leventébe beléhasított a felismerés:

– Szentséges ég! A rács! Add a kulcsot! – kiáltott fel Levente. Az ajtajuk el?tt a lépcs?házban egy rácsajtó volt. A rács és az ajtó közti másfél-két négyzetméternyi területet akárcsak sokan mások, lomtárnak használták, emiatt mindig bezárták. Ha jönnek menteni, nem tudnak bejönni, hogy kimentsék ?ket! Ki kell nyitni!

Ilka gépiesen engedelmeskedve nyújtotta át a kulcsot. Arca falfehér volt, keze reszketett, alig állt a lábán a rémülett?l. Levente becsukta a szobaajtót, hogy ne menjen be a lakás többi részébe a füst, mély lélegzetet vett, majd kinyitotta az ajtót. Az el?szobában alig lehetett látni. Csípte a szemét, így még annyira se látott. Alig kapta meg a kulcslyukat. Nem tudta a kulcsot a zárba helyezni, vissza kellett szaladnia. Belökte maga után az ajtót, mely nagyot dörrent. Percekig köhögött. Ilka tehetetlenül nézte, nem tudta mit tegyen. Ahogy kezdett magához térni, tudatosult benne, hogy valamikor már érzett ilyen szagot. Persze! PVC ég! Annak van ilyen szaga! Klór szabadul fel égés közben, azért olyan fojtó!

– Nedvesíts meg egy rongyot szódás vízzel, az elnyeli a klór egy részét! – szólt Ilkára. Ilka ijedten tett eleget a kérésnek. – Egy tiszta vizes gézt a szememre is, ne túl s?r?n, hogy lássak is valamit. Még egyszer megpróbálom!

Másodszer miel?tt mély lélegzetet vett, néhány légzésgyakorlatot tett, hogy több leveg?t raktározhasson a tüdejében. Gondolatban megcélozta a lakatot, hogy megtalálja, ha nem is fog látni. Megint kiszaladt, inkább kitapogatta, mint látta a lakatot, de sikerült. Ám képtelen volt végig tartani lélegzetét. Visszafelé már nem bírta, s nagy slukk füstöt nyelt le. Beesett az el?szobába, s hörögve elhengeredett, hogy Ilka becsukhassa az ajtót. Az el?szoba is megtelt fojtó füsttel, Ilka köhögve vonszolta be a nappaliba Leventét, aki lassan magához tért, s felült. Ilka mellette térdelt és átölelte. Körmei férje húsába mélyedtek, a vér is kiserkent.

– Mi lesz velünk? Mi lesz velünk? A padló már meleg, már alattunk a t?z! – ismételgette Ilka. Szinte visított.

A fokozatosan magához tér? Levente lassan visszatért családf?i szerepébe.

– Nyugodj meg, nem melegebb, mint máskor, ez csak illúzió. Itt vannak a t?zoltók, ki fognak menteni, fejtette le magáról a fájóan beléhasító n?i körmöket. Szinte egyszerre figyeltek fel mindketten a gyermeksírásra. Hangjáról ítélve már rég torkaszakadtából üvölthetett.

– Jaj, Zsóka!

Ett?l a felismerést?l Ilka is azonnal magához tért a pánikrohamból. Beszaladtak a baba szobájába. Ilka ölbe vette, s ringatni kezdte. Levente is csitítgatta.

– Add a cumisüveget – szólt rá az apára. Megkínálta egy kis teával. Zsóka mohón inni kezdett a cumisüvegb?l. Azonnal megnyugodott. De mintha Ilkát is arra programozták volna, hogyha a babájának baja van, akkor mindent feledjen, még az életveszélyt is. Levente látva ezt, kiugrott a szobából. Kiszaladt az erkélyre. Ott csíp?s szél fújt, de a leveg? tiszta.

– Ki kell menünk az erkélyre. A lakásban egyre s?r?bb a füst – mondta, amikor visszatért.

– Nem vihetjük ki ebben a rossz id?ben! – válaszolt Ilka ijedten. 

– Mi rosszabb neki, a füst vagy a hideg szél?

Az asszonynak is be kellett látnia, más megoldás nincs.

– Vidd ki a gyermekkocsit! Letakarjuk, s ott valamelyest védve van!

Levente hamar visszatért. Kend?t terítettek a baba arcára, s míg ? az ajtókat nyitogatta, Ilka kivitte, s a kocsiba helyezte.

Nemsokára látták, hogy a t?zoltókocsi távozik. Még legalább egy órát kinn kellett üljenek az erkélyen, míg annyira kiszell?zött a lakás, hogy visszamehettek. A lépcs?házba még órák múlva se lehetett kimenni. Senki sem sérült meg, csak néhány lakót kellett ellátni füstmérgezés miatt. A lépcs?házat fekete korom lepte be.

A lakásban minden ruhából ki kellett mosni a füstszagot, az el?szobát és a nappalit pedig újra meszelni.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.09.05. @ 16:33 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.