S. Szabó István : Virágok

*

Ez volt tán az esztendő első tavaszi napja. Nem esett az eső, nem fútt a szél, és a nap sem tűnt el időnként a komor fellegek mögött. A simogató meleg utcára csalta a hosszú télbe belefáradt embereket. Kigombolt, vagy panyókára vetett kabátban, feledve a tél morcosságát, vidáman sétáltak, csevegtek, kirakatokat bámultak, vagy épp dolgukra siettek. Kerékpáros fiatalok cikáztak a járókelők között, nem messze villamos csilingelt. A cukrászda előtti járdán, kerthelység kialakításával foglalkozott két férfi. Kicsit arrébb, szőke postáskisasszony kacéran beszélgetett a jóképű hentes tanonccal, aki véres kötényében az ajtófélfának támaszkodott. Az útszélén felállított, modern virágos pavilon kirakatában tarka csokrok virítottak.

Középkorú, öltönyös férfi lépett az üzletbe. Kabátja karján, nyakkendője lazára engedve vastag nyakán.

— Kezét csókolom! — köszönt udvariasan, majd türelmesen várakozott, míg az eladó előkerült a raktárból. 

— Jó napot kívánok! — köszönt szélesen mosolyogva a hölgy. — Mit tetszik parancsolni? — kérdezte.

— Egy csokor virágot szeretnék — mondta a férfi, és még mindig mosolyogva nézett szét.

— Névnap, születésnap? — érdeklődött az eladó.

Kilépett a pult mögül, és színpadias mozdulattal mutatott virágaira.

— Születésnap — mondta a férfi, és megszagolta az egyik vörös rózsát. — Jaj de finom! — sóhajtott fel.

— Akkor lehet rózsa? — kérdezte a nő.

— Nem is tudom — habozott a férfi.

— Esetleg, van valami más elképzelése?

— Nem is tudom — ismételte a vevő.

— Gyönyörű fehér rózsáim vannak! Esetleg azt?

— Jaj csak azt ne! — kiáltott fel a férfi fájdalmasan. — Tetszik tudni, a rózsák, szegény Rózsám virágai voltak. És ha Rózsával állítanék haza, akkor Magduskám azt hinné, hogy még mindig szegény Rózsámra gondolok.

— Meghalt? — kérdezte részvéttel az eladó.

— Kicsoda? — nézett ijedten a vevő.

— Rózsa! Azt tetszett mondani, hogy szegény… abból gondoltam — szabadkozott az eladó.

— Jaj dehogy! — nevetett fel a férfi. — Lelépett a Jenővel! Azért szegény, mert nagyon rosszul megy a sora, a Jenő mellett. Tetszik tudni, iszik.

— A Jenő?

— A Rózsa.

— Értem — nyugtázta az eladó megkönnyebbülten. — És mit tetszene szólni, ehhez a gyönyörű tulipánhoz? — mutatta felemelve a virágot.

— Jaj, csak azt ne! — sikkantott fel a férfi. — Az nálunk a dominó elv — jelentette ki határozottan.

— Hogy tetszett mondani? — kérdezte a nő, és közben a virágot visszatette a vödörbe.

— Tetszik tudni, anyám kedvenc virága a tulipán — magyarázta a férfi. — De anyám, sajnos gyűlöli Magdusomat, mert Rózsámat szereti. Ha én most tulipánnal állítok haza, akkor Magdusomnak eszébe jut az anyám, ebből eszébe jut, hogy az anyám gyűlöli őt, és az is eszébe jut, hogy anyám Rózsámat szereti. El van rontva az egész estém. Tetszik tudni, hogy van az.

Az eladó nem tudta, és kezdett már nagyon elege lenni vendégéből.

— És mit tetszene szólni, ehhez a szép begóniához? — kérdezte utolsó reménnyel, bár lelke mélyén tudta, ez sem fog megfelelni a kedves — hogy a franc essen bele — vevőnek.

— Ajaj, ajaj! — fogta fejét a férfi. — A begónia szegény Rózsikám kedvence.

— Az nem a rózsa? — kérdezte az eladó, és azon gondolkozott, valahogy telefonálni kellene az ügyeletre, hogy vigyék innen ezt az őrültet.

— Nem, nem! — sietett a gyors válasszal a vendég. — A rózsa, Rózsám kedvence, a begónia pedig, Rózsikám kedvence. Tetszik tudni, Rózsika a nővérem. Sajnos Rózsikám és Magdusom ki nem állhatja egymást. Rózsikám, Rózsámat szereti, ugyanúgy, mint anyukám. Tehát, ha én most begóniával…

— Tudom uram — vágott szavába az eladó —, dominó elv! De nézze csak kedves uram, ezt a lángolón vörös szegfűt!

— Szegfűt aztán végképp nem! — kiáltott fel a férfi kétségbeesve. — Tudja kedves, Magdusom első férje állandóan szegfűvel köszöntötte Magdusomat. Aztán Béla meghalt, és most itt vagyok én. Viszont ha szegfűvel állítanék haza, akkor…

— A dominó elv — sóhajtott fel szomorúan a hölgy.

— Látom kedves, megértjük egymást — mosolygott a férfi. — Akkor?

— Akkor? — kérdezett vissza az eladó.

— Ajánljon valamit.

— Uram! Nincs több virágom — mondta fáradt hangon a nő, és visszasétált a pult mögé.

Onnan nézett farkasszemet vevőjével.

— Na de…! — rebegte a férfi

— Nincs több virág! — mondta a nő ellenségesen, és arra gondolt, vajon az ő férje is ennyire hülye, vagy ez csak…

— Ez kérem hallatlan! — kiáltott bele gondolatmenetébe a vevő. — Itt rabolja az időmet, és nincs egy szál normális virág ebben a rohadt boltban! Jó napot!

Úgy vágta be maga után az ajtót, hogy beleremegtek az üvegek.

— Szép napot, magának is! — kiáltott utána az eladó.

Míg virágait öntözte, arra gondolt, milyen szerencse, amikor nagy néha Tibi csokival állít haza, akkor Laci a férje nem csinál jelenetet, hogy ki az a Tibi. Na ja! Honnan tudná a szerencsétlen hülyéje, mivel utálja a csokit, hogy mindez azért van, mert nincs Zoli csokoládé.     

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045