Szendrői Csaba : Egy Én

 

Olyan egy én vagyok,

kibe vágyni jár a lélek,

dohos bels? szervek sattöbbijét’

tisztázza a friss lárma,

dalárda nyílik a kamrába,

majd fajtalankodok én is,

állattá avanzsálódom,

fels?bbrend?ségem

alsóbb reng?sségéért,

meg megremeg,

egyre fentebb,

fel, fellegekbe

de ott se lel senki senkit, ki

semmit nem keres.

 

Beléd karolok te Túlzás,

annak látszol innen,

ahonnan semmi nem annak látszik,

mint aminek engem teremtettél.

Zavaros kissé,

bogarássz…

 

Te mindenhol ott vagy,

céltalanul, bele a nagy csalitosba

kések nélkül, csak pont akkor,

mid?n az id?n túl, elernyedem,

én is, fiatalságom ölebén

lovagolva, valahol

félúton a senki és közted,

én vagyok az, akinek teremtettél…

De hát nem érted!

én is inkább magamért…

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...