Pakulár Erika : Kis esti torzió

Nyomtatás

Gyere velem, elviszlek oda,

hová én jártam-

sokszor óvoda

helyett, a börtön mellé,

a templommal szembe-

hol galambok

szarnak a szentekre,

s az orgonaszót, mint csikket nyomja el,

ha felhangzik a bazaltkocka-blues,

a pincekocsma mélyén-

mit zsíros fés?n celofánra húz

vonószájú, korcs Paganini-

Hol Aladdinok, csapravert Döbrögik,

míg sorban állnak

az üres korsó hasát megdörgölik,

csipás, csodákra szomjas ujjaikkal.

Rekedt Dionüszosz hordó tetején

zárásig szónokol,

szakadt csörg?sipka a rend?r fején,

zsebes kéz tévúton.

Fülledtarcú Hamupip?ke

hátán vert rózsák nyílnak –

lába izzad üvegcip?be

miközben válogat,

s olcsó fröccsként, mint korsó körbejár.

Már megint eldugult

sárga folyót okádó piszuár,

s az elvonóról szökött

szénfogú rajztanár,

féllábon állva

sarokba vizuál.

Rendíthetetlen ólomkatona

kardja füstbe ér –

esténként ha elcsendesül

Villon is betér,

de nem marad soká –

Nyakán az erek,

horgolt sálként körbetekert

azbesztkötelek,

mit súlyos vére f?t.

Falra feszül piros poroltó,

poros

r?t százas, ez az utolsó

kör, írd a többihez.

Pultnál csavargó fizet,

csuklószorítója

véres szögekkel kivert

irányt? –

Régóta körözik,

harmadnapra lelépett –

azóta sörözik

Nagypénteken is.

Megváltó zárórát nem remélhet

fásult kocsmáros,

Hold a Nappal m?szakot cserélhet,

mind…hiába..

A felpüffedt kontinens határai

megbuggyant sörhabon,

elúsznak halkan

absztinens csillagon.

A tartós képhomály cirózisa lassan,

nikotinkönnyekké porlad az agyamban.