Gősi Vali : Kegyelemért

 

Mondd, Uram,

lehet-e még,

hogy minden megkövült fájdalom,

ami már rég a lelkembe égett,

egyszer majd könnyűvé válik?

S nem úgy, hogy valaki lelkébe

terhemet átrakom,

mint szekrény mélyéről

sok megunt, ócska kacatom,

végül egy avitt nejlonzsákba,

koldus-szegény éhezők számára

kis ételmaradékkal

összepakolom

– nem, nem így akarom!

Hanem e súlyos terhet

– összes kínomat,

s minden kőnehéz bánatom,

ha túlcsodul már,

mint telt kehelybe öntött bor,

vagy szomjúzónak szánt

tiszta víz,

mit nem fogad be már a megtelt pohár –

lebegő létem végén

– talán bőséges, langy eső után,

egy napfényes hajnalon –

ébredő színes szivárvány-hajlaton

lenyomatként,

mosolyokért,

magam után hagyom.

Mondd, Uram!

Lehet-e még,

hogy minden, teher,

ami ma fájón a földre nyom,

elszáll tán velem majd,

így, és akkor, súlytalan –

s ékes kincs lesz ott,

hol a sírók is boldogok,

s ahol fagyos lelkekre

kegyelem vár,

s örök-szép,

fényes otthonok?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.06.25. @ 19:15 :: Gősi Vali
Szerző Gősi Vali 287 Írás
Nekem a vers a lelkem is... http://lelekhangok.blogspot.hu/