Bonifert Ádám : Lám, már oktatom magam

Intelmek önmagamnak, de lehet, hogy mások is megtalálják benne azt, ami esetleg nem csak engem feszít.

 

Nem akarj csendben dübörögni,
ne próbálj súgva sikítani,
sétálva nem lehet robogni,
ugyanazt egyszerre szeretni, gy?lölni,
választani kell, dönteni kell.

A sötétben meghalnak a fények,
ahogy a csillag is elég az ?rben,
mit ér a határátlép? gondolat,
ha az csak visszhangba bújtatott?

Mib?l lesz a szónak ereje,
mit?l lesz vonzása a hitnek,
miért tapad lélekhez, testhez
az érzelem, ha szívben születik?
Talán azt hiszed, megtaláltad
a mindenre er?t adó választ,
pedig gyakran magad sem akarod
elfogadni, hogy úgy van az úgy van.

Ne hidd, hogy érted, mit érteni vélsz,
ne hidd, hogy tudod, mi agyadban ül,
ha menekülsz is, követ sok gondod,
s nincs varázspálcád, hogy eltüntesd
mindazt, ami nyomasztja léted.

Nem találod mindig a jelent,
hol múltba tévedsz, hol jöv?be révedsz,
hát ne ígérd még magadnak sem azt,
hogy múló percek közt, ingoványon,
felépíted, valósággá teszed
a szétfutó képzeletedben termett
megfoghatatlan álomvilágod –
hiába kívánod.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.