Samuka nagyon óvatos, és körültekint? volt. Tettét a legapróbb részletekig kitervelte, és végiggondolta. De mint minden pitiáner b?nöz?, egy apró részletet ? se vett számításba. Ez az apró részlet ama híres korsóról szólt…
Valójában ? nem is volt b?nöz?, hiszen tette szó szerint nem ütközött a büntet? törvénykönyv egyetlen paragrafusába sem. Err?l Tündikének más volt a véleménye. Szerinte öccsének tette 101%-ig kimerítette az ismételt súlyos testi sértés fogalmát, s azért az az aljasságért, ahogyan tettét ismételten elkövette, csak azért nem érdemelte ki az els? számú közellenség címet, mert ezzel csak szépítenénk a dolgot. De hát az ? véleménye szubjektív, hiszen ? volt a károsult, s a károsultak hajlamosak a túlzásokra.
Samuka ezúttal is óvatosan körülnézett, miel?tt elkövette volna aljas tettét. Lábujjhegyen settenkedett Tündike háta mögé, aki épp leguggolt szobája ajtaja el?tt, s azzal foglalatoskodott, hogy a sepr?vel a szemétlapátra irányítsa a szobájában összegy?jtött szemetet. Még egyszer körülnézett, nehogy meglássa valaki. A menekülés útjában nem áll semmi, nincs, amiben megbotoljon. Tati a hálóban takarít, az ajtó be van hajtva, nem lehet kilátni. Mami a konyhában f?z, de onnan a hangját meghallja. Tündike nem vette ?t észre, s ha orra bukik, mire Fúriaként feláll, ? már eléri a konyhát, ahol biztonságban lesz az anyai ölben… Tündike megint megkapja majd a “Te vagy a nagyobb, legyen több eszed”-et, ? pedig a nyelvét nyújtogathatja az anyja válla fölött. Ezáltal újra meger?síti a kiváltságos pozícióját a családban. S hogy miért nem Tatihoz szalad? Hát, közismert, hogy az anyák a fiaik legelvakultabb védelmez?i, f?leg, miután a mellükön érezték a fiaik félelemt?l er?sen dobogó szívét. Pont egy anyatigris hinné el, hogy az “ártatlan kis fiacskája” csak úgy ok nélkül megütötte a hét évvel nagyobb testvérét, aki ízekre szedhetné, ha szülei hagynák. Kellett legyen valami oka annak, hogy a kicsi visszaütött! S ha már a nagyobbik ezt tagadja, akkor állításainak hihet?sége szertefoszlik… Inkább legyen több esze!
Úgy t?nt, minden a terv szerint történik. Tündike jól elhasalt, amikor ? jó er?sen hátba könyökölte. ? pedig futott, mint a nyúl, a biztonságot adó konyha felé.
– Mamiiiii! Meg akar vernííí! Ments meeeeg!
Ám ezúttal nem várt akadály állta az útját. A keskeny folyósón apja lábaiba ütközött. Látván, hogy nem tudja kikerülni a sz?k folyosó teljes szélességét elálló apját, tett még egy kétségbeesett kísérletet. Ha ló nincs, szamár is jó, az apai szívet is meg lehet puhítani. Elvileg…
– Meg akar verni! – sikoltotta, de az apai reakció vészjósló volt:
– Maradj a konyhában! – igen, ez az ?rangyalának szólt.
– Agyon fog ütnííí! – próbált Samuka az utolsó szalmaszálba kapaszkodni, két kézzel szorosan átölelve apja jobb lábát. Ennek az is volt az el?nye, hogy nem látta a Fúriaként megérkez? n?vére tekintetét, amely mellett egy sebzett fenevad vészjósló vicsorgása is barátságos mosolynak t?nt volna. Így azt sem látta, amikor Tündikét is nyugalomra intette az apai ujj.
– Miért akar megverni? – érdekl?dött az apja.
– Én nem csináltam neki semmit!!!
Apja a belé kapaszkodó kicsi fölött szája elé tett mutatóujjával intette n?vérének, hogy ne szólaljon meg.
– Semmit, semmit? – kacsintott a lányára az apa.
– Csak… Csak hozzáértem. De csak egy icipicit!
– Csak egy icipicit?
– S nem akarattal… Amikor mentem a WC felé…
– Akkor nincs, amiért féljél. Menj oda hozzá.
– Nem, mert meg fog vernííí… – görbült sírósra a szája -, mert megütötte magát, amikor elesett!
Apja érezte a lábszárán, hogy a szíve legalább százötven-kétszázat ver percenként.
– Belém könyökölt! Most is sajog az oldalam! – szegte meg a hallgatási tilalmat Tündike.
– Akarattal könyököltél Tündikébe hátulról?
– Nem akartam… Er?sen megütni… Csak egy picit!
– Menj, és kérjél t?le bocsánatot – fejtette le lábáról Samuka kezét, s szembefordította n?vérével. Samuka nekitámaszkodott apja lábának, s hátranyúlva két kezével, ismét megkapaszkodott. Még egy h?tlen láb is ad némi biztonságot.
– S máskor is csináltál ilyent?
– I-i-igen!
– S Tündike kikapott miattad! – fejtette le a kezét ismét az apja.
– Védj meg! Meg fog verni! Nagyon meg fog verni!
– Megérdemelnéd, ugye?
Na, azért az még ennek a beijedt Samukának is sok volt, hogy ezt szóban is elismerje, de s?r?n bólogatott. Hátha a beismeréssel…
– Menj oda hozzá, és kérjél t?le bocsánatot.
– Nem… Nem… Nem… – ismételgette rémülten. Ez a pánik aztán már az el?bbi Fúria szája szélére is mosolyt csalt. Közben rájött: végre egyszer neki adtak igazat! El?re tartotta a tíz ujját, mint valami karmokat, s elvicsorodott:
– Krrrrr! Hamm!
– Sohase csinálok többé ilyent! – ígérte meg Samuka hirtelen. Hátha nem kell oda mennie…
De az apja hajthatatlan volt:
– Na, menj s adj egy puszit neki, hogy bocsásson meg!
– Nem… Nem… Nem! – kapaszkodott továbbra is Samuka.
Tündike megsajnálta. Leguggolt, oldalt fordult, s odatartotta az arcát.
– Kijöhetek már végre? Mi történik itt? Elmondanátok már nekem is? – szólt ki Mami a konyhából.
– Ki. Na, meséld csak el Maminak, hogy mit m?veltél… – fordult Samukához az apja.
– Neeem… Neeem…
– Ne félj, ? nem fog bántani… Már Tündike se akar.
– Sohase hittetek nekem!!! – dohogott Tündike megbékélve.
– Megbocsátasz nekünk?
Legutóbbi módosítás: 2009.05.31. @ 15:30 :: Vandra Attila
