Vandra Attila : Mamíííí! Ments meg!

Samuka nagyon óvatos, és körültekint? volt. Tettét a legapróbb részletekig kitervelte, és végiggondolta. De mint minden pitiáner b?nöz?, egy apró részletet ? se vett számításba. Ez az apró részlet ama híres korsóról szólt…

 

Samuka nagyon óvatos, és körültekint? volt. Tettét a legapróbb részletekig kitervelte, és végiggondolta. De mint minden pitiáner b?nöz?, egy apró részletet ? se vett számításba. Ez az apró részlet ama híres korsóról szólt…

    Valójában ? nem is volt b?nöz?, hiszen tette szó szerint nem ütközött a büntet? törvénykönyv egyetlen paragrafusába sem. Err?l Tündikének más volt a véleménye. Szerinte öccsének tette 101%-ig kimerítette az ismételt súlyos testi sértés fogalmát, s azért az az aljasságért, ahogyan tettét ismételten elkövette, csak azért nem érdemelte ki az els? számú közellenség címet, mert ezzel csak szépítenénk a dolgot. De hát az ? véleménye szubjektív, hiszen ? volt a károsult, s a károsultak hajlamosak a túlzásokra.

    Samuka ezúttal is óvatosan körülnézett, miel?tt elkövette volna aljas tettét. Lábujjhegyen settenkedett Tündike háta mögé, aki épp leguggolt szobája ajtaja el?tt, s azzal foglalatoskodott, hogy a sepr?vel a szemétlapátra irányítsa a szobájában összegy?jtött szemetet. Még egyszer körülnézett, nehogy meglássa valaki. A menekülés útjában nem áll semmi, nincs, amiben megbotoljon. Tati a hálóban takarít, az ajtó be van hajtva, nem lehet kilátni. Mami a konyhában f?z, de onnan a hangját meghallja. Tündike nem vette ?t észre, s ha orra bukik, mire Fúriaként feláll, ? már eléri a konyhát, ahol biztonságban lesz az anyai ölben… Tündike megint megkapja majd a “Te vagy a nagyobb, legyen több eszed”-et, ? pedig a nyelvét nyújtogathatja az anyja válla fölött. Ezáltal újra meger?síti a kiváltságos pozícióját a családban. S hogy miért nem Tatihoz szalad? Hát, közismert, hogy az anyák a fiaik legelvakultabb védelmez?i, f?leg, miután a mellükön érezték a fiaik félelemt?l er?sen dobogó szívét. Pont egy anyatigris hinné el, hogy az “ártatlan kis fiacskája” csak úgy ok nélkül megütötte a hét évvel nagyobb testvérét, aki ízekre szedhetné, ha szülei hagynák. Kellett legyen valami oka annak, hogy a kicsi visszaütött! S ha már a nagyobbik ezt tagadja, akkor állításainak hihet?sége szertefoszlik… Inkább legyen több esze!

    Úgy t?nt, minden a terv szerint történik. Tündike jól elhasalt, amikor ? jó er?sen hátba könyökölte. ? pedig futott, mint a nyúl, a biztonságot adó konyha felé.

    – Mamiiiii! Meg akar vernííí! Ments meeeeg!

    Ám ezúttal nem várt akadály állta az útját. A keskeny folyósón apja lábaiba ütközött. Látván, hogy nem tudja kikerülni a sz?k folyosó teljes szélességét elálló apját, tett még egy kétségbeesett kísérletet. Ha ló nincs, szamár is jó, az apai szívet is meg lehet puhítani. Elvileg…

    – Meg akar verni! – sikoltotta, de az apai reakció vészjósló volt:

    – Maradj a konyhában! – igen, ez az ?rangyalának szólt.

    – Agyon fog ütnííí! – próbált Samuka az utolsó szalmaszálba kapaszkodni, két kézzel szorosan átölelve apja jobb lábát. Ennek az is volt az el?nye, hogy nem látta a Fúriaként megérkez? n?vére tekintetét, amely mellett egy sebzett fenevad vészjósló vicsorgása is barátságos mosolynak t?nt volna. Így azt sem látta, amikor Tündikét is nyugalomra intette az apai ujj.

    – Miért akar megverni? – érdekl?dött az apja.

    – Én nem csináltam neki semmit!!!

    Apja a belé kapaszkodó kicsi fölött szája elé tett mutatóujjával intette n?vérének, hogy ne szólaljon meg.

    – Semmit, semmit? – kacsintott a lányára az apa.

    – Csak… Csak hozzáértem. De csak egy icipicit!

    – Csak egy icipicit?

    – S nem akarattal… Amikor mentem a WC felé…

    – Akkor nincs, amiért féljél. Menj oda hozzá.

    – Nem, mert meg fog vernííí… – görbült sírósra a szája -, mert megütötte magát, amikor elesett!

    Apja érezte a lábszárán, hogy a szíve legalább százötven-kétszázat ver percenként. 

    – Belém könyökölt! Most is sajog az oldalam! – szegte meg a hallgatási tilalmat Tündike.

    – Akarattal könyököltél Tündikébe hátulról?

    – Nem akartam… Er?sen megütni… Csak egy picit!

    – Menj, és kérjél t?le bocsánatot – fejtette le lábáról Samuka kezét, s szembefordította n?vérével. Samuka nekitámaszkodott apja lábának, s hátranyúlva két kezével, ismét megkapaszkodott. Még egy h?tlen láb is ad némi biztonságot.

    – S máskor is csináltál ilyent?

    – I-i-igen!

    – S Tündike kikapott miattad! – fejtette le a kezét ismét az apja.

    – Védj meg! Meg fog verni! Nagyon meg fog verni!

    – Megérdemelnéd, ugye?

    Na, azért az még ennek a beijedt Samukának is sok volt, hogy ezt szóban is elismerje, de s?r?n bólogatott. Hátha a beismeréssel…

    – Menj oda hozzá, és kérjél t?le bocsánatot.

    – Nem… Nem… Nem… – ismételgette rémülten. Ez a pánik aztán már az el?bbi Fúria szája szélére is mosolyt csalt. Közben rájött: végre egyszer neki adtak igazat! El?re tartotta a tíz ujját, mint valami karmokat, s elvicsorodott:

    – Krrrrr! Hamm!

    – Sohase csinálok többé ilyent! – ígérte meg Samuka hirtelen. Hátha nem kell oda mennie…

    De az apja hajthatatlan volt:

    – Na, menj s adj egy puszit neki, hogy bocsásson meg!

    – Nem… Nem… Nem! – kapaszkodott továbbra is Samuka.

    Tündike megsajnálta. Leguggolt, oldalt fordult, s odatartotta az arcát.

    – Kijöhetek már végre? Mi történik itt? Elmondanátok már nekem is? – szólt ki Mami a konyhából.

    – Ki. Na, meséld csak el Maminak, hogy mit m?veltél… – fordult Samukához az apja.

    – Neeem… Neeem…

    – Ne félj, ? nem fog bántani… Már Tündike se akar.

    – Sohase hittetek nekem!!! – dohogott Tündike megbékélve. 

    – Megbocsátasz nekünk?

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 709 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.