Pogány Gábor : Szögesdrót karrier 7.

No nem is tudom hol folytassam…*

(Kipurcant a gépem, most a könyvtár maradt, de idáig el is kell jönni. Hátha még érdekel valakit.)

 

M.Á. (16 éves)

Kicsit olyan érzésem volt, mikor őt hallgattam, hogy ennek a történetnek valamelyik fele nem igaz. Viszont még akár igaz is lehetne, ebben az esetben pedig kicsit rossz a lelkiismeretem. De meglátják… Erőteljes testalkatú, nyílt tekintetű fiúval beszélgettem. Nem lesz sosem értelmiségi belőle, s bár jó fejűnek látszik, a negyedik-ötödik kérdésnél már érezni gondolkodásának korlátait. Közlési kényszere is lehetett, mert alig várta, hogy leüljünk beszélgetni. Mint aki dicsekedni akar? Az általa elmondottakra többször is visszatértem, a történetére vissza-visszakérdeztem. Kicsit zavarosnak, kicsit hihetetlennek tűnt, de mint tudjuk, az élet produkálja a legfantasztikusabb eseményeket. Történetét hivatalosan ellenőrizni nem állt módomban, de nagyon nem is szorgalmaztam, hiszen amit elmondott, az ugyanúgy ő maga, mint az esetleg másként hangzó valóság. Egy borsodi kisközségben élnek.

 

Kilencen vagyunk testvérek, én vagyok az ötödik. Öt lány testvérem van. Két házunk van, egy régebbi, meg egy új. Lakjuk mind a kettőt. Vannak állatok, tehenek, lovak, szamarak, disznók, szárnyasok. Vannak földek, erdők. Falopás nincs, a gallyat viszik, de azt meg is engedjük.

Van apámnak szakmája, kőműves, meg kamionsofőr. Mikor ő dolgozik, akkor az egyik bátyám dolgozik az állatokkal. Elvégeztem a nyolc osztályt, ilyen állattenyésztőt akartam leviszgázni, csak bekerültem ide. Csak én vagyok büntetve, senki más nem volt még a családban. Jártam iskolába rendesen, olyan négyes tanuló voltam. Én nem is csináltam semmi hülyeséget, de volt egy ember, aki befolyásolható. Ő az egyik bátyám, az apám testvére.

Volt egy fehér ló, az öcsémnek a lova. Azt el akarta cserélni az egyik ismerős egy barnára, de én nem mentem bele. Akkor azt mondták a bátyámnak – aki vak és bolond is -, hogy én, meg az ő fia elloptuk a nyugdíját. Az ismerősök elvitték a rendőrségre, arra kényszerítették, hogy ezt mondja.

Jöttek a rendőrök, bevittek kihallgatásra. Felvittek Miskolcra, volt egy tárgyalás és úgy hoztak ide hat hónapja, azóta itt vagyok. A bátyám júniusban elmondta a rendőröknek, hogy megtalálta a pénzét, hogy visszavonja a vallomását. Nem csinálnak semmit a rendőrök, azt mondták elsőként, hogy hosszabbítanak, mert a sértett nem jött el a tárgyalásra. Az újabb tárgyalás több mint egy hónap múlva lesz. Ha ott lesz a bátyám és elmondja, hogy nem loptuk el a pénzét, szerintem biztosan kiengednek. Le fogok ülni a bátyámmal beszélni, mesélje el, hogy hogyan gondolta ezt, miért csinálta ezt. Én nem haragszok rá, nem tud gondolkodni. Lehet, hogy kérek tőle kárpótlást. Van egy korona legelője, azt elkérem tőle. Attól függ, hogy hogy fogja elmesélni. Van barátnőm, már három éve. Ács szeretnék lenni, meg állattenyésztőnek. Sose akarok kifogyni az állatokból. Vennék egy házat, abba bútort és úgy nősülnék, utána lenne egy, vagy két gyerek.

 

6. Sírt, de nem akart

 

A csoportok létszáma tucatnyi, legföljebb. A csoport egy, családiasan próbált kialakítású körletben(?) létezik. A javítós csoportok hálóiban négy emberke tölti az éjszakát, rendes ágyakon, szőnyeggel, polcokkal, virágokkal otthonosabbá tett szobákban. Ebből következően három háló van egy csoport-körletben. Létezik egy nappali, természetesen a vizesblokk, raktár és nevelői szoba. A javítós csoportok saját étkezővel is bírnak, illetve még külön ping-pong szobának örülhetnek az itt lévők. A falak fehérek, az ajtók kékeszöldre festettek. Az ablakokon, az ajtókon rács, az itt élő nevelt csak a csoporthoz tartozó helységekben mozoghat önállóan. Egyébként bárhová indul, csak kísérettel mehet. Mindenki rendelkezik saját szekrénnyel, polccal a hálóban. A nappaliban tévé és DVD lejátszó van, korábban számítógépek is voltak, de azok nem bírták a jelentős igénybe vételt. A nevelőiben hűtőszekrény, mikrosütő szolgálja a további kényelmet, illetőleg még a nevelőiben van egy rádió, cd-játszó, amelynek a hangszórói a nappaliban szólnak. A leginkább kedvelt stílus a house, a diszkó, a mulatós. Szeretik L.L. Juniort, viszont a rock és különböző irányzatai itt utált zenének számítanak. Kevesen vannak csak, akik ezeket kedvelnék. A tévében sokat a zeneadók, azok közül is a fentebb említett stíleket közvetítők a népszerűek. Hétvégenként ezek a közel-felnőttek alig várják, hogy kezdődjenek a mesék. Cigizésből sietnek hupikék törpikéket nézni. A híradókat unják, a nagyívű, látványos filmeket kedvelik. Próbálkoztam időnként csendesebb filmekkel náluk, de például Az én kis falum című Menzelt tíz perc után senki nem nézte. Néha viszont meglepően befogadják azokat a filmeket, amelyekről szintúgy azt gondoltam, hogy nem lesz nézőjük. Végignézték például a Bukást, a Sztálingrád című filmeket, illetve néhány örökzöld Monthy Pythont, vagy a Ponyvaregényt. Persze, mikor hozok egy-egy filmet, örökösen két kérdést tesznek föl: horror, vagy b…nak-é benne?

 

V. L. (18 éves)

Furcsa fickó. Szelíd gyerek, szeret molyolni a kezeivel. Sokat rajzol, nem mondhatni, hogy különösebben tehetségesen, de szebben, mint az itteni átlag. Persze hol vagyok én egy-egy tehetség megítéléséhez. Sokkal fiatalabbnak gondoltam, kifejezetten meglepődtem, hogy már tizennyolc. Felnőttel szemben csendes, visszahúzódó, de nem láttam jelét annak, hogy amikor felnőttmentes zónában gondolja magát, másmilyen lenne. Sajnos nincs sok esélye az életben, talán, ha sikerül addig az intézetben tartani, amíg szakmát nem szerez, s esetleg munkát is találnának neki…

Meg fogjuk látni: egyenes az út a javítóig s tovább azután akár a börtönig, ha valahol valaki nem avatkozik bele kellő mélységgel ennek a fiúnak az életébe. S lehet, hogy ez esetben is kevés a hivatali eljárás: kézen kellene fogni s ügyelni addig rá, míg biztosan el nem lehet engedni.

 

Intézetben nevelkedtem, kicsi voltam, mikor odakerültem. Hét éves voltam, mikor nevelőszülőkhöz vittek és hét és fél évet voltam ott. Sajnos onnan el kellett menni, mert ha csináltam valamit, akkor nekik azt a gyámhivatalban jegyezni kellett. Megint intézetbe vittek, onnan meg ide kerültem. Nem tartom úgy külön a kapcsolatot a nevelőszülőkkel, néha találkozunk, akkor beszélgetünk, de nem nagyon. Heten voltunk náluk, két saját lányuk mellett öt nevelt volt. Rendesen jártunk az iskolába is, ilyen családi házban laktunk. Mint más gyerek, úgy nőttünk fel. Olyanok voltak, mintha a szüleim lettek volna, de sajnos ezzel visszaéltem.

Az iskolából nem mentem haza, hanem bent maradtam Debrecenben. Az egyik osztálytársammal csavarogtunk. Ez egy sete volt, mert utána elkaptak a rendőrök. Csináltunk egy kocsi-feltörést a plaza mögött. Ennek a kocsinak az ablaka be volt szigetelőszalagozva, azt akartuk, hogy ne legyen hangos, de végül be kellett rúgni. Csak kíváncsiak voltunk, hogy mi van a kocsiban. Egy fél karton Marlboro volt benne. Ott ültünk a kocsiban, de láttuk a tükörből messziről, hogy jön egy kocsi. Lebújtunk az ülésre, vártuk, hogy elmenjen, de halkan megálltak mögöttünk és egyszer csak azt vettük észre, hogy tépnek ki. Azon buktunk le, hogy kapcsolgattunk mindent és a hátsó lámpa úgy maradt, meg szerintem a bérházból, a tíz emeletesből, az ablakból észrevettek minket. Bevittek a fogdára. A haverom kapott még ott, de én már akkor nem kaptam (pofont – a szerző). A haverom nincs itt, ő valami pénzbírságot kaphatott. Bejöttek a nevelőszülők a fogdára, kiabáltak velem, leszidtak. Utána hazavittek, jártam rendesen iskolába. Két-három hét után a Rossmanból loptam egy parfümöt. Megtetszett az illata, Antonio Banderas volt. Jó színész, de amúgy az illat tetszett. Ekkor elkaptak, de volt olyan, hogy nem, akkor Tom Taylort loptam. Ekkor jártam iskolába, de ha csináltam valami hülyeséget, akkor jöttek értem a nevelőszülők. Több esélyt is adtak, kétszer is megígértem, hogy nem fogok semmit sem csinálni, már a hivatalba is fölhívtak, de ők ragaszkodtak hozzám. Vagy három esetem volt összesen, akkor vittek intézetbe. Mondták, hogy vissza fogom sírni azt a koromat, mikor náluk voltam, de én azt mondtam, hogy biztos nem. Azután mikor megláttam az intézetet, sírtam.

   Két évig voltam ott. Mindig halasztották a tárgyalást, akkor kaptam egy-kettőt, a feltörésből egy év négy hónapot, de azt eltörölték.

Néhány hónapom van még, de van még négy ügyem, lesz tárgyalás. Úgy úszhatom meg a börtönt, hogy idebent maradok és továbbtanulok. A nehézgépkezelőit úgyis elvégzem, a két évest meg elkezdem, de úgysem fogom végig csinálni. Azt is azért tudom megcsinálni, hogy fel tudjak mutatni valamit. Jár hozzám a nővérem, meg a barátnői. A nővérem is nemrég szabadult. Van már neki egy gyereke, az nevelőszülőknél van. Pultosként dolgozik. Nekem tetszik sok minden, a nehézgépkezelői nem tudom, milyen lesz. Én szeretnék dolgozni, csak nehezen tudok bármit is végigcsinálni. Amikor kint voltam szökésben, mentem dolgozni, az jó érzés volt, hogy magamra kerestem. Ha úgy lenne, a nővéremmel és a bátyámmal együtt laknék. Neki is van két év letöltendője, de még nem vonult be.

Rendes családról felesleges álmodnom, olyan már úgyse lesz. Magamnak jó lenne, dehát én nem fogom azt elsietni, az biztos. Én nem akarok úgy lenni, mint itt sokan, hogy már van gyerekük, pedig még ők is gyerekek. Volt barátnőm, de az nem olyan. Majd keresek olyat, aki hosszabb távú kapcsolat lehet. Kint szeretek gokartozni, a bátyám adta rá a pénzt. Meg szeretek számítógéppel játszani. Nekem nincs.

 

7. Dik!

 

Fenti szó a leggyakoribb. Pontos jelentése talán nincs is. Figyelemfelkeltésre alkalmazzák a fiúk. Amolyan: nicsak, nézd, figyeld. Alkalmazzák, ha jó nőt látnak a tévében, ha szerintük szépet rajzoltam valamelyiknek, ha jó hírt kaptak otthonról, ha számukra tetszetős a másik civil ruházata. Dik! – közlik, ha nem engedem őket kabát nélkül kimenni, ha leveszem a tv maximumra felvett hangját, ha meg kell csinálniuk valami azidáig tervbe nem vettet. Például megigazítani a másik ágyát. Dik! – hangzik el reggelente, ha kevésnek, vagy nem éppen az ínyükre valónak tartják a reggelit. Ha már a reggelinél járunk, merthogy nem kerülhetem meg az étkezés témáját sem, holott mindössze egy kajánál vagyok velük a napi ötszöriből: érdekes a viszonyuk az intézetis koszthoz. Időnként mintha az lenne az egymás iránti elvárásuk, hogy leszólják az ételt. Mennyiséget, minőséget egyaránt. Holott szinte mindig elfogy minden, amit a csoport két másik csapattal közösen, ámde nem egyszerre használt étkezőjébe a konyhás nénik egy zsúrkocsi-szerűségen úgy hét óra körül betolnak. Szóval “fikázzák” a kaját. Holott szépen gyarapszik mind az itt töltött idő alatt. Pedig a testi fejlődésükre is ügyelnek a nevelők, hiszen a sport mindennapos foglakkozás. Így azután nem csak híznak, erősödnek is, amihez pedig kell a kalória, a vitamin, s ezeket – tekintve a reggelit – meg is kapják. Akad persze néhány emlékezetes kajás eset is. Szó szerint vadembert hoztak be, a kollégák emlékezete szerint néhány éve. A kisfickó ruházata sátorponyva volt, az örökösen evett száraz kutyatáp pedig leőrölte fogait. Haja csimbókokban lógott, s ha nem találnak rá a rendőrök valamilyen lopás miatt, akkor az árokban, a nylon fólia alatt fagy meg. Az este megmosdatták, rendbe tették, gyógyszert, meleget, ágyat kapott. Másnap reggel pedig kocogtatta a kenyérszeletet az étkező pulthoz, s azt hajtogatta fennhangon, hogy száraz a kenyér. A másik kevésbé látványos történet. Császárszalonna szeletek, bocs: bacon volt a reggeli, lilahagymával. Csorgott a nyálam, de valamelyik gyerek kitalálta, hogy ez bizony rossz. Nem ezt a kifejezést használta. Mind a teát kortyolta, én pedig a beállt csendben, csendben közöltem, hogy én bizony szeretem. Azonnal akadtak néhányan, akik egyetértettek velem, s néhány perc múlva jóízűen evett mindenki.

Dik! Térjünk vissza eredeti témánkra. A szó valamelyik cigány nyelvjárás szava. S a kisebbség az intézeten belül a többséget jelenti. Még ha ez nem is annyira nyilvánvaló. “Gabi bácsi, úgy van ez, hogy bejön a szőke magyar gyerek és már az ajtóban azt mondja, hogy a családom fele cigány”- tudtam meg egy ízben.

Holott a benn lévők – egy szűkkörű, azaz tizenöt fős, név nélkül végzett kutatás alapján – állítják, hogy sem az intézetben, sem azon kívül nem fontos a származás. Ezzel együtt a megkérdezettek közül öten vallották magukat magyarnak, egy ember a félcigány kifejezéssel élt, egy pedig nem tudta eldönteni, milyen nemzetiségűként illesse magát. Utóbbi válasza: “cigány vagy magyar”. A többiek cigány szármásúként nevezték meg magukat, egyikük félig beás, félig oláh cigányként határozva meg származását. A fiúk többsége, jelesül kilencen, úgy vélte, hogy létezik külön magyar- és külön cigánybűnözés is. Alig néhányan írták, hogy nem lehet megkülönböztetni ilyenformán a bűnt, illetve az elkövetőket. Visszatérve az ön azonosításra, arra is kíváncsiak voltunk, hogy mitől cigány valaki. A kérdés nem lehetett egyértelmű, mert meg kellett néhányuknak magyarázni. S a magyarázatot igénylők egyike szerint – szóbeli közlés – azért cigány ő és családja, mert azt mondják rájuk környezetükben. Hárman nem tudtak a kérdésre válaszolni, hat válaszoló a külső alapján – bőrszín, öltözet, viselkedés, beszéd stílus – különböztet meg, hatan pedig azért cigányok, mert szüleik is azok. Egyikük még a nagyszüleit is említette, mint nyomatékot. A cigányság általános helyzetéről nem sokat tudnak a megkérdezett fiatalok. Heten nem tudtak válaszolni, pontosabban egyikük a diplomatikus jó, vagy rossz válasszal élt, másikuk pedig kifejezte ugyanezt másként. Hárman kifejezetten jónak ítélték a cigányok helyzetét. Volt olyan válasz, amely szerint ugyan abban a helyzetben vannak, mint a magyarok, más pedig közölte, hogy őt így is elfogadják. Egyikük, aki cigány származásúnak nevezte magát, azt írta, hogy “a cigányok a társadalom ellen (vannak?), nagyobb része fokozatosan próbál eltérni a normál életmódtól”. Tömören válaszolt az, aki azt írta, hogy társadalmi. Firtattam helyzetüket az intézeten belül. Kettejük szerint kifejezetten jó a cigányoknak bent, mert “tisztaság van, és jó a kaja”, valamint “a cigányok meg vannak elégedve a javító intézettel”. Egy másfajta és szintén több szavas válasz: “aki kint nem jól él, az szerintem itt bent jól érzi magát, csak annyi, hogy be vannak zárva”. Öten jónak érzik a cigányok intézeti helyzetét, rossznak ketten. Két válasz úgy vélte, hogy ilyen is-olyan is. Ketten azt a véleményt hangsúlyozták, hogy ugyanolyan, mint a magyaroké, egy pedig – fentebb magyarnak nevezve magát – nem tudta. Egyöntetűen állították, hogy az intézetben a cigányok vannak többen. Egy válaszadó hozzáfűzte, miszerint anyagi hátterük miatt, másikuk úgy vélte, hogy mert a legtöbb bajt ők okozzák. Mindketten magyar származásúnak írták magukat, bár az utóbbi azért (magyar), mert a szülei és nagyszülei cigányok (!). Végezetül arra voltam kíváncsi, hogy ők miként élték meg büntetésük stációit: szerintük hamarabb elkapják-e a rendőrök a cigányokat, mint a magyarokat, s velük szemben a bírók szigorúbban ítélkeznek-e? Ötük szerint ez esetben is mindegy, hogy ki milyen származású, sem a rendőrök, sem a bírák nem tesznek különbséget. Egy nem tudja, de szerinte “a küllem, és a megjelenés, viselkedés sokat számít!” Másikuk azt írta, hogy a rendőrök nem kapják el hamarabb ugyan a cigányokat, de rájuk a bíró több ítéletet oszt ki. Akadt vélemény, amely pont ennek ellentettje: a rendőrök hamarabb elkapják a cigányt, de a bíró nem ítélhet másképp a származás miatt. Valaki úgy vélte, hogy “lehet, mert a cigányság és a magyarság között nagy a háború és ezért keményen büntetnek”. Valaki szerint mindez lehet és meglepően sokan – öten – írták azt, hogy a bírón múlik mindez.

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.