Reggel még óvatosan,
nagykabátban indulsz a napnak,
és egész nap karodon
cipeled boldogan.
Dolgozni nem tudsz, se nézni
unottan, hisz az órák harsogva
szaladnak, alig várod már
a zsongító illatorgiában,
hogy nekiugorhass
egy igazi ‘mit bánom,
mi lesz’ kalandnak.
Az utcán sebtében kitett
asztalokon terít?t lebbent a tavasz,
könny? blúzok és miniszoknyák
szívószállal ügyetlenkednek,
jégkockák olvadoznak a pohárban,
és a fölénk hajló ágakon már
hirtelenzöld rügyekben feszül
remény és virág,
az ég kék selyemkend?je
alól pirulva kikandikál
élet és világ.
Hogy kószáltunk ?szi
szelekben és baktattuk
végig a jeges telet,
ki emlékszik arra,
mikor közhelyes aranyes?ben
és madárdalban
szétfújja a tavaszi szél
az illanó emlékeket,
és régi titkon könnyes lelkem,
mint az erkélyekre kitett ruha,
friss illatos vidámra szárad.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Juhász M. Lajos
