A Pilvax egyik asztalánál kis társaság vitatkozik. Reggel óta van valami szokatlan a leveg?ben, ami feszültté teszi a beszélgetést. Máskor elsöröznek, békésen múlatják az id?t itt, a környékbeli egyetemek ifjú hallgatói. Ma kevesen jöttek, jogászok, orvosok, és Budáról a híd-mérnökök egy kis csoportja népesíti be a kávézót, szemmel láthatólag igen csak ritkásan. Talán, az es? miatt nem vállalják az utat, mert már napok óta dagasztja a sarat a korai égi áldás. Jól is jön ez az es? a gazdászoknak biztosan, de nem a szerelmes szívnek, amely heveset dobban az els? hóvirágra, a várva várt tavaszi napsugárra.
Az asztalnál Jókai vitázik egy orvos-hallgatóval. Hangos a szó, mert a deák nemigen hall az egyik fülére.
– Mondom én, hogy ki kell menni, ha ?k nem jönnek. El?bb a pestiekhez, aztán át Budára a m?szakiakhoz.
– Sándor se jött még, meddig kell várni rá?
– Ha jól tudom, Sándor Ceglédnél akadt el, eltörött a négyökrös szekér tengelye. Jönnie kell hamarost, mert lóra ült, hogy még itt érjen minket dél el?tt.
– No, meg valami dalt fabrikál, azt mondják a népek. Felolvasásra készül, nagyszabású el?adásra – szól a sarokból az egyik jogász-doktor aspiráns.
Ebben a pillanatban, Sándor érkezik nagy robajjal, kardcsörgéssel. Fiatalos lendülettel ugrik fel az egyik asztalra.
– Megírtam, meg én, az angyalát! El is szavalom nektek barátaim.
– El?bb induljunk, szedjük össze a diákokat, aztán menjünk át Budára Táncsics börtönéhez – javasolja az egyik lelkes diák.
Az események megállíthatatlanul követik egymást. Jókai felolvassa a 12 pontot, és Pet?fi elszavalja a Nemzeti dalt. Közben a tömeg egyre n?.
Átmennek Landererhez, mert az van közel, és kinyomtatják a tizenkét pontot. Sándor er?sködik, hogy jó lenne néhány példány a Nemzeti dalból is. Irány a városháza. Itt megnyílik el?ttük a tanácsterem ajtaja. A tömeg elárasztja a termet. A polgármester aláírja a 12 pontot. A lelkesedés óriási.
Délután háromra nagygy?lést hirdetnek a Múzeumkertbe. Mire odaérnek, már tízezren is lehetnek. Az es? változatlanul esik. Sándor összeszedi az elázott papírlapokat, de a festék elmosódik, nem lehet olvasni a sorokat. Nem tudja, mit tegyen, a verset el kell szavalnia. Feláll a Nemzeti Múzeum lépcs?jére. Zászlók lengenek, a tömeg ?rjöng, Táncsics kiszabadítását követeli.
– Menjünk át Budára, Táncsics börtönéhez! – kiáltják határozottan.
Sándor nem tudja túlharsogni a nép hangját. Lejön a lépcs?r?l és csatlakozik a tömeghez.
Sokan nem is sejtik, hogy a nagy költ? itt jár közöttük, és milyen nagy a szomorúsága, hogy nem szavalhatja el a Nemzeti dalt. Kés?bb többen úgy emlékeztek, Pet?fi a lépcs?n állva elmondta a verset, de valószín?leg azt még a Pilvaxban hallották a nagy költ? saját el?adásában.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:10 :: Adminguru
