Ma még elindult de szívében félelem
gyermeki arcán, vigyázó szemek
A feln?tt világ bombáit kerülve
körötte romba – házak és terek
Mellében szüntelen hasító fájdalom
Füstben, porban botorkál egymaga
Hol van a családom – kérdezi szüntelen
Oly régen volt már a közös vacsora
Hisz apját keresni indult az anyja
De ?t sem látta viszont a ház
A nagypapa sírva engedte útra
Ki mankóra szorul, arcán a gyász
Sivító hanggal dörren az akna
A fényt már pillája temette el
De ökölbe szorult kezébe k?vel
Pusztuló emberség ki ezért felel.
Kelt:2009.01.14.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.14. @ 10:53 :: Krausz Attila
