Dabóczy Gergely : Égi háború

Sietve gyalogolt a járdán, de nem rohant, nem volt értelme. Apró, folyékony, csillogó ezüst lövedékek el?l menekült. Nem volt semmi, amivel védekezhetett volna. A lövedékek egyre-másra eltalálták. Olyan s?r?n záporoztak rá, hogy szinte teljesen bevonták a fiút, aki úgy nézett ki, mintha fémb?l öntötték volna ki. Igyekezett a környez? épületek falához minél közelebb kerülni, bízva abban, hogy így kevesebb találatot kap. Egy kirakat ablakában észrevette, és megbámulta magát; az ezüst, patakokban ömlött alá az üvegen a fiú alakjával együtt. A ruhája egyre nehezebb lett, a b?réhez tapadt és kényelmetlenné vált. Fázott. Haja összetapadva meredezett az ég felé.

Az ezüstös folyadék mindent bevont, nem kímélt senkit és semmit. Ránehezült az aszfaltra, autókra, emberekre, házakra. A lövedékek az aszfalton, a járdán összemosódtak, hömpölyögve kúsztak tovább, akadályokat állítva a menekül?knek.
Voltak olyanok, akik nem mertek kilépni a szabad ég alá, csak vártak a kapualjakban, buszmegállókban, bíztak abban, hogy a támadás nem tart már sokáig. Voltak, akik futottak, azt hitték megmenekülnek, ?k jártak a legrosszabbul. Megint mások az autóikban találtak menedéket. Voltak, akik beletör?dve, megadták magukat, fejüket leszegve bandukoltak tovább. A fiú lassan célhoz ért. Belépett az épület el?csarnokába. Megállt, kifújta magát, kissé megkönnyebbült. Visszafordult, és a fotocellás ajtó ablakán keresztül kibámult a kinti világra.
      – Ma egész nap esni fog – szólalt meg mögötte a biztonsági ?r.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Dabóczy Gergely
Szerző Dabóczy Gergely 18 Írás
Nincs nap, hogy ne olvasnék. Nincs nap, hogy ne írnék. Előbbi minden nap sikerül. Ez utóbbi van amikor sikerül. Informatikusként, mint szoftverfejlesztő mérnök dolgozom. Emelett remekül megfér az irodalom és festészet szeretetem.