– Mit csinálsz már megint? – förmedt rá a Nagy Szürke.
– Gondolkodom – felelte elmélázva a Kis Rózsaszín.
– Hát, persze! Gondolkodsz – gúnyolódott a Nagy Szürke. – Gondolkodni egyszer?bb, mint csinálni valamit.
A Kis Rózsaszín nem felelt. Nem szerette, ha zavarják gondolkodás közben. Átült a felh? távolabbi végébe, és fülére tapasztotta két tenyerét.
A Nagy Szürke elszántan húzgálta a gazt.
– Mi lenne veletek nélkülem! – sóhajtott, és szemével megsimogatta a virágok szirmait.
Feltekintett az égre. Bosszantotta, hogy a Kis Rózsaszín szó nélkül hagyta.
– Könny? neki! Nem csinál semmit, csak repked ide, oda! –méltatlankodott magában.
Miután végzett a gyomlálással, elkezdte összegy?jtögetni a letört ágakat. Egyenl? darabokra törte, majd szép sorban egymásra rakta ?ket.
– Mégis csak felháborító, hogy mindent nekem kell csinálni! – dühöngött, és addig nyújtotta magát, míg a felh?k felé nem ért a feje.
Körbe nézett. Végre megpillantotta a Kis Rózsaszínt. Összekuporodva ült egy felh? szélén és a világban gyönyörködött.
– Nézd, milyen piros az ég! Hát nem csodálatos? – fordult hátra a Kis Rózsaszín mikor meghallotta a Nagy Szürke szuszogását.
– De! Igazán csodálatos! De az a legcsodálatosabb, hogy te nem fáradsz el ebben a sok gondolkodásban! – és olyan er?vel húzta ki a felh?t a Kis Rózsaszín alól, hogy az hármat pördült a leveg?ben.
A Kis Rózsaszín kétségbeesetten csapkodni kezdett a szárnyaival.
– Most meg mi bajod van? – kérdezte értetlenül.
– Hogy mi bajom van? – ismételte meg a kérdést fenyeget?en a Nagy Szürke? – Az a bajom, hogy egész nap nem csinálsz semmit!
– Ez nem igaz! Gondolkodom – és a Kis Rózsaszín olyan mérgesen ráncolta össze apró homlokát, hogy a Nagy Szürke elnevette magát.
– És mi az a nagyon fontos dolog, amin ennyit gondolkodsz?
– Mondd, miért olyan nagy dolog a h?ség? –
szakadt ki a kérdés a Kis Rózsaszínb?l.
A Nagy Szürke tehetetlenül megvonta a vállát.
– Miért? Miért? Azért nagy dolog, mert nagy dolog, és kész!
– De ha szeretünk valakit, akkor ahhoz nem is tudunk nem h?ségesek lenni! Ha pedig nem szeretünk valakit, akkor hiába vagyunk h?ségesek; nem? Mit ér a h?ség szeretet nélkül?
– Szeretet nélkül lehet élni. Kenyér nélkül nem. H?ség azért kell, hogy legyen kenyér. Úgyhogy jobb lenne, ha szépen jönnél te is, és végre csinálnál valami hasznosat!
– Szóval azt mondod: szeretet nélkül lehet élni, kenyér nélkül pedig nem –ismételte meg eltöprengve a Kis Rózsaszín a feleletet. – Ez szomorú – és bánatában zuhanni kezdett.
A Nagy Szürke szélesre tárta tenyerét, majd megvárta, míg a Kis Rózsaszín ráesik. Egészen közel húzta az arcához, és szinte suttogva mondta neki.
– Igazad van. Szomorú. De jobb, ha megérted. A világot nem azért találták ki, hogy szeressék egymást az emberek. A világot azért találták ki, hogy rend legyen.
– És a renddel nem fér össze a szeretet? – szipogott a Kis Rózsaszín.
– A szeretet bonyolult dolog. A rend egyszer?. Na, gyerünk, segíts nekem rendet csinálni.
– De a szeretet is olyan, mint a kenyér! – makacskodott tovább a Kis Rózsaszín. – Lehet, hogy a kenyér fontosabb, de a szeretet ad értelmet az életnek, nem a kenyér.
A Nagy Szürke kezdte elveszíteni a türelmét.
– Ó, az élet értelme! Hát, persze! Ülsz egész nap a felh? szélén, lógatod a lábadat, gyönyörködsz a világban, és az élet értelmér?l beszélsz nekem. Ha csinálnál valamit, akkor tudnád mi az élet értelme. Kigazolni a kertet, házat építeni, ebédet f?zni. Na, ennek van értelme.
– „Házat vehetsz, de otthont nem, ágyat vehetsz, de álmot nem” – szavalta a Kis Rózsaszín. – Mi ér a ház otthon nélkül? Mit ér az ágy, álmok nélkül?
– És mit érnek ezek az ostoba kérdések? Csak törd a fejed, bánom is én! Nekem mennem kell! Dolgom van – dohogott a Nagy Szürke:
– Szeretet! Ugyan már. Az csak egy szó. Egy szó, ami semmire se jó.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.13. @ 06:22 :: Pozsa Ágnes
