Mint csavargót…

A szerelemhez…

Mint csavargót idegen városok
kinyújtott kenyéradó keze,
úgy vonz tiltott öledhez
elfojtott sóhajok halk nesze.
Csúfolhatják a vágyam,
melynek nem vagyok ura,
de vajon vágy-e az,
mit legyűrhet szabályok sora?
Szép virágod letépnem
holnap már nincs idő,
sárga csonttal tele az út,
melyre holtig csal szebb jöv?.
Te hozz könnyű álmot,
nyugvást a sápadt Hold alatt,
tárd fel a MOST csodáját,
a perc bárhogy is szalad.
Nem kérek többet,
csak ízedből egy falatot,
míg a rám hulló hajad
szűri az éltető napot.
Nem rikácsolok kolduló imát,
hogy adjon birtokot az ég nekem,
bő termést, hogy ülhessek
pénzem féltve reszketeg,
de oltárodat hagyd,
hogy borral szenteljem:
Szerelem!