a haldoklókhoz
Kortyonként veszel az életből,
egyelőre még kispohárral
holnaptól egy héten át
már csak kanálheggyel
cseppen a régen ismerős ízű
ma már csak másnak zamatos,
alapelem, fehér víz, vízízű volt
valahogy megváltozott keserűbe…
Ez már az elmúlás íze
aki tart hátat, az csak hátráltat,
aki beszél, az csak mellé,
vagy más ittmaradt világról
hull a szájból a felszedetlen szó.
Ahogyan hull az álom is elveszve,
megtalálatlan marad,
holnapra lett volna még egy gondolat,
de azt már szabad
a füstbe oldani,
mint ahogyan magadat is,
hát azért vigyázz,
el ne vessz, el ne vigyenek,
maradj lelked ereje,
ahogyan itt voltál,
és ne viselj más maszkot,
akkor jó lesz a sorsod utadon!
