Fitó Ica : Főfáznak, oszt betegeskennek!

*

 

 

Orvosi rendelőben várakoztam, ott, ahova a nők nagyon nem szeretnek menni, de ahova mégis muszáj eljárni a nagylánnyá válástól kezdve, a kor szinte végső határáig.

      Nem voltunk sokan, mindössze egy fiatal kismama, és egy idős nénike várakozott együtt velem.

      Tapasztaltam már, hogy a nők általában valahogy beszédesek lesznek ilyen helyen. Nem is maradtunk sokáig csendben.

      A néni fészkelődött kicsit, majd közelebb húzódott hozzám és bizalmasan, jó félhangosan:

      — Tudod aranyoskám, nem vagyok ám én beteg!

      — Hála Istennek, szerencsés a néni — így én.

      — Nem is akarom, hogy megvizsgájjon a doktor úr, csak kenyőcsé gyüttem. Á, nem mászok én má’ föl arra a vizsgálófélére — süti le szemét szemérmesen. — Nem vótam én még életemben beteg soha! — emeli föl büszkén a fejét. — Gyere csak közelebb!! — int, pedig már eddig is elég közel voltam. — Az én anyám… valamikó’ megmonta, a baj abbú’ van, ha az asszony főfázik. No, oszt én erre vigyáztam is nagyon! Mikó’ fiatalasszony vótam, én bizon a szöllőbe (mer’ sokat jártam oda) két-három mackót is fővettem. Meg gumicsizmát, főleg szüretbe, meg meccéskó’. Igaz, minden évbe’ vettem egy pár gumicsizmát, meg sok mackónadrágot, de nem is fáztam fő! Soha semmi bajom nem vót! Nem fájt nekem semmim a mai napig. Pedig má’ hetvenkilenc éves vagyok… Hát, apám, meg anyám is így haltak meg! Betegség nékű. Én is így szeretnék.

      — Segítse meg a Jóisten, hogy még sokáig éljen így, betegség nélkül! — mondom mosolyogva.

      — Én még bírom magam! — mondta hetykén. — A családom má’ kirepűt, oszt’ egyedű’ vagyok. Mer az uram… — megint bizalmasabban közel hajol hozzám — … az, az igazság, hogy az uram iszós vót… Nagyon szerette a bort, oszt’ sokszó’ úgy berúgott, hogy a kisajtóbú nem bírt begyünni, lefekünni. Hát… oszt’ meg is halt, beszéhettem annak a konok paraszt fejinek! Nem hallgatott rám. — Egy kis csend telepedett közénk. — Azé’ megvagyok ám! Dógoztam tíz évet a szakszövetkezetbe’, oszt’ van nyugdíjam. Aztán meg művelek otthun kertet, háromszáz ölet.

      — Ez igen! Nem nehéz az ebben a korban? Mit termel benne a néni?

      — Neem, nem nehéz az, tavaszkó’ megszántatom, má nem én forgatom fő, mint régen. Oszt’ vetek bele krumplit, borsót, zőccséget, répát meg hajmát. Mikó’ kigyün a krumpli, akkó’ meg vetek bele kukoricát, oszt” a fiamék állatai megeszik azt. Má’, most csak a zőccség-répa van benne, a többi szép, tiszta, nem hagyom egazosonni… Oszt’ így azé a nyugdíjjal evagyok. Vasárnaponként eegyünnek a fiamék, ott ebédelnek nálam. Akkó’ két-három napig még van főtt ételem, má’ csak eccé főzök utána a héten. Mer’ eláll ezekbe a hűtőkbe az étel, nem úgy mind régen, hogy a pincébe’ is megsavanyodott, de még a mély kútba’ is!… Megeszem én a három napos levest is! Gyóccerre nem nagyon kőtök, mer nem kő. Montam is a doktor úrnak fél éve, mer akkó’ vótam itt a kenyőcsé utójára, hogy nekem oszt’ más pirulát ne aggyon, mer nem kő. Jót nevetett rajtam!

      Beszélgetésünknek vége szakadt, mert, mint aki bizony késésben van, beviharzott a doktor úr. Szétnézés nélkül átment a várón, és becsapta a rendelő ajtaját maga mögött.

      — Láttad? — nézett a szemembe jelentőségteljesen a néni. — Rosszkedvű a doktor úr! Mer’ szokott köszönni, oszt’ most meg nem köszönt… Biztos sok a betege. Nem csuda! Nézd meg, hogy őtöznek ezek a fiatalok! Kivan nekik mindenük, a derekuk, a hasuk, tán még — a fülembe súgva —, bugyi sincs rajtuk. Főfáznak, oszt betegeskennek! Maj’ adott vóna nekem az édesanyám így őtözni!!

      — Molnár néni, tessék jönni elsőnek, úgyse lesz vizsgálat! — szólt ki az asszisztensnő.

      — Montam ugye! — nézett rám büszkén. — Nem kő vizsgálat, mer nem vagyok beteg. Te is őtözz mindig nagyon melegen, ha nem akarsz beteg lenni!

      — Úgy lesz! mondtam mosolyogva, bár Molnár néni ezt már nem hallhatta, mert a nővérke sietősen betessékelte a rendelőbe.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.08.23. @ 17:24 :: Fitó Ica
Szerző Fitó Ica 190 Írás
Vidéki kisvárosban élek. Aktív éveimben pedagógusként, ma már nyugdíjban. Írogatok ezt-azt, s szívesen olvasom mások írásait. http://csendhangok.blogspot.com/search/label/Bemutatkozom