LAMA SABAKTANI
Tétován topog a két törpe láb,
az arcon a tanácstalanság vegyül
félelemmel, és kutatva pillog fel,
feln?ttvilágba az elveszett gyermek.
A helyzet, hogy elveszett,
váratlan-ismeretlen,
a mindig közelben tudott arc,
hiánya oly röpke
pillanat alatt váltott semmibe,
áramló, körbeburkoló
folyam oly rémiszt?,
idegen, hideg,
hogy könnye csordul.
Nem érti, hogy engedhette kéz
be nem járt utakra és ott,
ha már oda jutott,
miért nincs látközelben anyja,
hogy mint kotlóshoz
kóborló csibe,
futhasson cikázó
karvalyárny kavalkád el?l
szárnyak tollas
búvóhelyére.
Apró ember, oly jól látható
?, és kínja is,
és nincs a sok között
egy igaz sem, ki segít,
mert megállhat,
gügyöghet hozzá bárki,
csak egy kell,
egy, ki nincs közel!
Ölelni akárkit nem lehet!
Biztonság, hit, jöv?,
tán percekre t?nt, de elt?nt,
s ez megbocsáthatatlan.
Mi tudjuk, hogy megkerül,
de ? még tudatlan.
A kereszt hiányzik csak,
hogy megfeszüljön.
Vagy tán csak annyi,
hogy vállára galamb repüljön,
burukkolón, fejét s?r?n hajlogatva,
tömegb?l cs?rével mutatva, válogatva,
ocsúból kiválassza azt az egyetlen,
számára elveszett szemet.
BGJ.2006.06.29.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.24. @ 15:43 :: Balog Gábor -csataloo
