Nagyajtai Kovács Zsolt : Szabálytalan mutatkozás

Ilyen még nem volt. S ritkán lesz…*

                                   Engedd, hogy úgy mutatkozzam,

                                   Amilyen vagyok és azt adjam,

                                   Amit akarok és amit már adtam

                                   Másoknak, mindenkinek vagy néhányatoknak,

                                   Mindegy, kinek, egynek vagy sokatoknak

 

                                   Engedd, hogy láttathassam rajtam

                                   A némán beszédes kiszolgáltatottságom

                                   Melyből tudod, hogy szavak nélkül is a testedre vágyom

                                   Testeden keresztül lelkedet látom

                                   Szükségem van rá, nélküled most bánom

                                   Hogy nincs életem legalább három

                                   De legkevesebb kettő, melyből az egyik a járom

                                   Belekényszerítve marhamód az erkölcs bármi áron

                                   S lenne a másik, melytől megfizetni várom

                                   Ami a járom által okozva lett erkölcsi károm

                                   S hogy ez kinek fontos, azt nem is piszkálom

 

                                   Belső meztelenségem megmutatja néked

                                   Mihaszna csodáimat, melyek arra kérnek

                                   Légy hozzám megértő, kedves, elnéző és szenvedélyes

 

                                   Engedd, hogy úgy mutatkozzam,

                                   Olyannak, amit élettel kapott hatalmam,

                                   Élni akarásom megkíván

                                   Mert senki nem hozza ezüsttálcán

                                   Előre nekem a jóság mára megtépázott, toprongyos

                                   méltóságát   

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.06.29. @ 08:06 :: Nagyajtai Kovács Zsolt
Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 Írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest