Egyszer fent, egyszer lent

Lajos bácsi a negyediken elemében volt. Éjjel kett? körül járt, odaát a keleti parton esteledett. Arrafelé ilyenkor szoktak az asztalhoz ülni.

A Víg utcai bérházat az éjszakai csend uralta, csak Sarlósékt?l, a másodikról sz?r?dtek fel a kései ordibálás foszlányai. A körúton zörögve húzott bele egy villamos.

A nyugdíjas matematikatanár szinte tudomást sem vett minderr?l, épp a nyerési valószín?ségeket elemz? programnak vitte be az aktuális leosztást. Mackónadrágot és a szürke kabala mellényét viselte, melyet még a feleségét?l kapott. Egy pillanatra az asszony fekete keretes képére nézett, majd a bal oldali monitorhoz fordulva, 50 dollárral emelte a tétet. Az egyik balek azonnal be is dobta a lapot.

Lajos bácsi két éve t?nt fel a virtuális asztalok mellett, hogy hetente 3-4 alkalommal megszabadítson pár száz dollártól néhány lelkes amat?rt. Eleinte a magányérzete csökkentéséért játszott, kés?bb a nyugdíkiegészítésért, miután pedig ráébredt a tehetségére, lányainak kezdett házra gy?jteni. Ha megkésve is, jóvá akarta tenni, hogy egy tanár gyerekeiként kellett feln?niük.

Lajos bácsi nem volt mohó, annak idején elég volt szétnézni a füstlepte tanáriban, hogy számot vessen az esélyeivel, melyek az utóbbi id?ben váratlanul nagyot javultak. S habár a régi fizetése tízszeresét is megkereste, hideg fejjel játszott, kerülve a magához hasonló profikat. A hírnév vajmi keveset jelentett neki, sokkal kevesebbet mint a genfi bankszámlája. Ezért saját korlátai ismeretében, Lajos bácsi a kockázatot minimalizálva, az egyenletes bevételre összpontosított. "Ki tudja mennyi van még hátra?", gondolta. Ha id?nként veszített sem esett pánikba, messzemen?kig bízott a statisztikai törvényekben.

A házban mégcsak nem is sejtették, hogy a halkszavú, szemüveges tanárt csak Kárpáti Karvalyként tartják számon az online póker bennfentesei.

Lajos bácsinak remekül ment a játék, aznap a még a lapjárás is kedvez?bb volt az átalagosnál. Négy körül szállt ki, 350 dollárt kaszálva. Miközben összehajtogatta a gyapjúmellényt, arra gondolt, milyen furcsa ahogy egyes tárgyak túlélik a gazdáikat. Átült a hitaszékbe egy kicsit rádiót hallgatni,  és hamarosan elszunynyadt.

Fél kilenc körül ébredt. Kidörgölte az álmot a szeméb?l, majd elindult friss briósért. A lift megint nem m?ködött, ezért kénytelen volt a lépcs?kön lecsoszogni.

Az els? és a második emelet közötti fordulóban akadt össze a termetes Sarlóssal, aki frottírköpenyben kaptatott fel a ház aljában üzemeltetett kilós ruhaboltjából. Nyitás el?tt mindig ellen?rizte az árut, nem bízott a feleségében. Így is rengeteget dühöngött, és amióta a Bérkocsis utcai új kínai üzlet megritkította a vev?körét,  hetente többször is Sarlóstól visszhangzott a ház bels? udvara.

– Ne beszélj! – ismételgette ilyenkor üvöltve a feleségének, de megesett, hogy csak úgy általában szidalmazta a ferdeszem? kommunistákat. A jobb id?ket megélt használtruha keresked? azért próbált adni a látszatra, a ház el?tt még mindig egy hatéves BMW-vel parkolt.

Amint meglátta a fújtató Sarlóst, a lefelé igyekv? nyugdíjas matematikatanár igyekezett szorosan a falhoz húzódva elsurranni mellette. Ám a nagydarab ruhaboltos nem hagyta ki a ziccert. Amúgyis már feldühödött az el?z? napi forgalom láttán.

– Mi van tata – veregette vállon a Kárpáti Karvalyt – leugrik a csarnokba egy kis farhátért? Ha marad még, hozzon már egy darabot a kutyámnak is!

Lajos bácsi pontosan tudta, hogy a ruhakeresked? sohasem tartott kutyát.

– Egyszer fent, egyszer lent – dünnyögte alig hallhatóan, majd Sarlós mellett eloldalazva összeszámolta a negyedéves nyereségét.

 

Szerző Magyar Csaba 174 írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.

3 Komment

Hagyj üzenetet