kisslaki : Az ezredes kérvénye

Megjelent a “Napsziget” őszi számában, “A cincér kérvénye” – címen *

 

Ragyogó verőfényes délelőtt volt. A mezei tücskök már rég tokba zárták a hegedűt, mert ki a fene kíváncsi ilyen rekkenő hőségben a muzsikára. Inkább az árnyékosban heverésztek és a vak prímásuk meséjét hallgatták a régi szép időkről, mikor még ő — mint fiatal, nyalka hőscincér — a katonazenekarban szolgált. Monoton hangjára elbóbiskolt a banda. Legvégén az öreg is ásított egyet és lefeküdt egy bojtorjánfű alá, hogy ne érje a feltámadt szellő Zirc felől.

Az öreg Pucojj kutya már reggel óta éhesen bóklászott a határban. Nem látott ki a magasra nőtt fűből, ezért időnként két lábra állt s jobb első mancsát szeme elé tartotta — hogy ne vakítsa el a Nap — és úgy fürkészte a határt. De sehol semmi vadásznivaló. A déli harangszókor még kiágaskodott a fűből, hogy mielőtt hazamegy, utoljára körbenézzen, mikor előtte ugyanilyen pozitúrában meredve egy hatalmas nagyfülű mezei nyúl bámult rá megrökönyödve. Annyira meglepték egymást, hogy meg se moccantak, csak mikor az országútról idehallatszott a postásbicikli kattogása, ahogy az a falu felé porzott, ocsúdtak fel és eliramodtak kétfelé.

Pucojj gazdája, a nyugdíjas Korponai József ezredes az ámbituson ücsörgött, és fröccsözve várta a postást, hogy meghozza az őrvezetői nyugdíját. Meg a levelet is, amiben válaszra várt a HIVATALTÓL rehabilitálásáról írott kérvényére. Abban is csak méltányosabb nyugdíjért folyamodott. A kitüntetésről eltekintett. Neki ugyan elég volt ez az obsit is, de szerette volna Balla Marit egy kicsit anyagilag segíteni, ha már vagy húsz éve úgymond istápolója.

Ő dehogy is panaszkodott. Leszokott az ilyesmiről és annak is örült, hogy a rossz napokban nem húzták fel az akácfára, ha már odáig elrugdosták. Talán, mert a tömeg elunta az akasztásokkal járó huzavonát és már hárman amúgy is himbálóztak az ágakról. Páran a bámészkodók közül, akik végignézték az áldozatok görcsös haláltusáját — amit végül is az állig kilógó nyelvek látványa tett számukra örök életre megmaradó rémálommá — arrébb álltak. Az aktív hóhérok tettük iszonyatától dermedten, lassan-lassan belevegyültek a tömegbe és eloldalogtak a térről. Meg különben is jött egy reguláris őrjárat és magukkal vitték Korponait, és a csődületet hazazavarták.

Az öreget hirtelen visszazökkentette gondolataiból Pucojj vidám csaholása, ahogy forgószél gyanánt végigviharzott az udvaron. Csak ő tudta, hogy mindjárt itt a postás, mert látta korábban az országúton. Azt a nyúllal történt blamázst egy életre kiradírozta még az emlékezetéből is, hiszen csak a hőségtől lehetett az a látomás. A csajkájából kiitta a maradék vizes bort, majd elvonult az orgonabokor alá ábrándozni. Korponai bácsi újra elszunyókált, s vele vagy kétszáz légy is az ámbitus falán. Néhányan hőgutához közel tántorogtak és közömbösen mentek el a pókháló mellett, ahol egy csapdába esett kollégájuk könyörgött segítségért. Csak egy jószívű akadt közöttük, aki megállt s odavetett pár vigasztaló buzdító szót. Persze a dagadt pók csak röhögött rajta és nyakába kanyarította az új fehér asztalkendőjét, amire roppant büszke volt, mert a felesége szőtte neki a házassági évfordulójukra.

Alig szunnyadt vissza az udvar, mikor Baktai bácsi csörömpölt be a háborúból hazahozott Steier biciklijével. Kiszámolta a nyugdíjat és átadta a várva-várt levelet. Még meg sem törölte a bajszát a postás a harmadik fröccs után, de Korponai bácsi már kétszer is végigolvasta a levelet. Nem káromkodott, csak egy olyan nagyot ütött az asztalra, hogy pohara táncra kérte a borosüveget, és a csámcsogó pók ijedtében félrenyelt egy légylábat. Pucojj meg előmászott, hogy igyon egyet, de csalódottan nézett bele az üresen tátongó forró csajkába, és várakozóan a gazdájára nézett. Eközben Balla Mari bicegett ki a konyhából. Szó nélkül asztalra tette az újabb üveg bort, majd mikor Pucojj sóvár tekintetét látta, neki is töltött az edényébe és hideg kútvizet is löttyintett hozzá bőségesen.

— Megjött? — kérdezte, de már látta embere arcán, hogy igenis megjött és azt is sejtette, hogy elutasították a kérvényt.

— És tudod ki írta alá a fellebbezési kérelem elutasítását? — kérdezte Korponai, de ez inkább csak költői kérdés volt, amit saját maga meg is válaszolt.

— Dr. Hymppelesshy Atilla. Annak a fia a híres üzletember, a csirkevérszörp koncert vezérigazgatója. 

— Annak idején Hymppelesshy a mellettem levő ügyosztályt vezette. Azt hittem, hogy még mindig Kanadában él. A fene gondolta volna, hogy hazajön. Most nagyon finoman ír, szinte virágnyelven adja tudtomul, hogy örüljek neki, hogy lyuk van a seggemen, meg hogy megüthetem még a bokám vénségemre. De hogy a fenébe üthetném meg, mikor az ágyból is, alig tudok kimászni? 

Ültében magához húzta a borosüveget és Mari vaskos, elnehezült derekát. Hálásan nyugtázta, hogy az asszony ezalatt gyengéden a rég kihullott sörénye helyét simogatja. Korponai elengedte egy pillanatra a borosüveget, és derűsen meglapogatta a már nem igen kislányos hátsóját, majd bementek a hűs tisztaszobába ledőlni egy verset.

Pucojj az orgonabokor alatt elunta, hogy egy hangyasereg éppen az orra előtt tart díszszemlét és beőgyelgett a verandára, mert úgy találta, hogy talán a hideg kövön jobban esik a szieszta, meg még a legyek is kivonultak onnan az istállóba az állatokat heccelni. Az ámbituson a magára maradt pók jóllakottan, diszkréten böfögött, majd hanyatt feküdt a hálóban s egy fehér kendővel betakarta arcát, hogy ne bántsa a nappali fény s pár perccel később ő is már álmában mosolyogva, szuszogott édesen.

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 250 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de