Kovács Henrietta : Vallomás

Azt hittem, a napon mikor megismerlek,

aranyló virágba borulnak a tar fák

s az ég rájuk fonja simogató karját;

 

 

könny? id?t hord a szél s egy síró felleg

kószál csupán a horizont kék peremén,

mint eseng? gyönyört hozó bús-tünemény;

 

 

megtorpan majd az örökké siet? perc

s a Kés? Id? lomha fényébe süllyed,

véltem: szerelmet csak ily pillanat szülhet.

 

 

Tévedtem; szívünknek nem volt ennyi ?re,

hideg, fehér fagy ült a kopasz ágakon,

a szürkeség ebb?l gyúrt nehéz bánatot;

 

 

a pillanat sem állt meg, a h?s fergeteg

talán új szépségébe beleremegett,

mégis akkor s ott volt, hogy megszerettelek.

Legutóbb szerkesztette - Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/