Zsákai Lilian : közénk ékel?dött

végigömlik a folyosókon.

feltartóztathatatlanul

roppantja be mind

kulcsra zárt ajtaink,

vagy csak lassú szivárgásként,

a küszöb alatt kúszva beljebb,

vonja átlátszatlan drappját

fényes ablakaink elé.

 

lezár minden kaput, lelket:

az ölelkez? párok közé

demarkációs vonalat,

sima szájszegleteikbe

kövéred? ráncokat húz.

a koponyákról minden maszkot,

minden szerethet?t lenyúz,

köré kristályosodik ki

a mindennapi rettenet,

hidegkékké remegtetve

vállat, ajkat, pillát, kezet;

ökleinkbe költözötten

ütlegeli, amit lehet,

és nem nyugszik el az estében,

a hajnali robbanásban,

nem fullad ki a hetekig

elhúzódó, vad vitákban;

 

nem fáradhat el sohasem,

és másnak sem hagy szünetet,

mindig eljön, ha nem hívtad,

de nem felel, ha kérdezed.

 

minden édest giccsnek láttat,

minden embert éretlennek;

minden hibát heggyé növeszt,

minden arcot k?vé sápaszt;

minden nap csak újabb hegyek,

(öt méterr?l mindig követ)

nem engedhet elenyészni

a business-melóból jövet.

 

besurrant már. rendezkedett.

többé innen el nem mehet.

Legutóbb szerkesztette - Zsákai Lilian
Szerző Zsákai Lilian 40 Írás
Zsákai Lilian - hivatásos torzszülött