Most csak Te vagy és Én vagyok.
Körülöttünk szétvert mozaikdarabok…
A Mi egy teljes egész – lenne,
De egy érzés van mindig benne,
Hogy ez csak szó, szokásához híven
hamis, elszálló…
–Nem lehetek mindig a szoknyád mellett –
Igen, tudom. Elfogadom, bár szeretnék
mást: veled dolgozni például. Lehet?
Nem. Ezt is tudom.
Játékszer-szerep itt minden.
Mint pöttyöslabdát rúgnak odább,
Aztán tövis, szög szúr – szisszen? fájdalom –
s leeresztek. Oda a röppen? vágy!
Földhöz tapadok. Ne engedd velük
ezt játszani, labda én vagyok csupán!
–Túl érzékeny vagy! Ne szívd a melledre! –
Igen, tudom. Jó. Eldobom, de szeretnék
mást: veled dolgozni például. Lehet?
Nem. Tudom. Mondtad már.
Legutóbbi módosítás: 2008.02.12. @ 16:13 :: Péri Györgyi
