Magyar Csaba : Csicska

 

Ha csak Csicskára gondolok, elfog az émelygés. Szánalmas, gyáva kis alak volt, görnyedt testtartásával, el?reesett, csapott vállaival megpróbálta magát minél kisebbre összehúzni, hogy szinte észrevétlenné váljon. Szolgalelk?sége és másokat kerül?, sebesen rebben? tekintete azonban alig palástolta fojtott gy?löletét, amiért a többiek a kutyájukként bántak vele. De talán a legjobban önmagát gy?lölte gerinctelenségéért, mert hagyta, hogy akárki lábtörl?nek használja. Ám minél inkább látszott rajta a bens?jében feszül? ellenkezés, annál jobban megalázták.

Egyik este addig itatták vízzel, míg az egészet kihányta. Miközben a padlót törölte, mindenki rajta röhögött.

– Mi van Csicska, bebasztál? – csapkodták a térdüket szobatársai. – Nem kéne annyit vedelni!

De a legundorítóbb az volt, amikor az egyik men? cip?jét a nyelvével kellett tisztogatnia. Csicska azt is megcsinálta zokszó nélkül, csak nyögött közben és a szeme is megtelt könnyel. A látványtól még a jóérzés?ek is legszívesebben belerúgtak volna egyet.

Ha pedig éppen nem szívatták, egyszer?en leveg?nek nézték, senki sem akarta égetni magát azzal, hogy szóra méltassa. Ilyenkor a többiekt?l távolabb húzódva kuporgott, és földre szegezett tekintettel bosszút forralt. Diadalittasan gondolt arra, hogy a nemrég a bolhapiacon szerzett, és azóta a nadrágzsebében rejtegetett rugóskést el?rántva megtorolja minden eddigi sérelmét, vagy csak egyszer?en egyik éjszaka álmában elmetszi legkegyetlenebb kínzója torkát. Akkor végre ? is men? lesz és ? fog csuklóztatni másokat. Akár órákig is képes volt err?l ábrándozni, tervét a legapróbb részletekig kidolgozva. Háborgó indulatait csak a bosszú szövögetésével tudta némiképp csillapítani.

– Csicska! Ide, hozzám! – hallottam ekkor az egyik men? hangját, és akaratom ellenére már ugrottam is.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.02.09. @ 08:36 :: Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.