Tétovázva siklott a habokon bárkám,
hogy szemem csodálhassa törökök kertjét,
Hajnal gyermeke, Memnon keringve járt tán
táncot, míg örök anyja titokban felkért
neki egy virágot; álmatag szell? fújt
édes illatot sodort öreg rokkáján,
s óh, Anna, miljom törökszegf? el?bújt,
pompás fejükb?l fakadt földi szivárvány;
bár láttad volna! Nincs kit el ne b?völne
szépségük bája, csak komor romok régi
oszlopa ékesítheti; dús öbölben
kóbor vitorlák úsznak omladozva félig.
S a városok színes kelti bazárja
oly furcsa és dévaj; különös alkalom
ha alkudozol, kacagtató; de mára
elég, odakint por és homok kavarog.
Stambul fel?l zsivajt hurcol a lenge szél,
most hallgatom miképp oszlik szerteszét….
