És véremet csókolják

Himbál a vonat, lehunyom szemem,
benne marad egy csenevész akácbokor.
Meg-megáll, majd újra lódul velem,
mint az állomáson tántorgó lámpasor.

 

Tél van, hideg fényeket sír az ég,
szürke szálak sz?nek be minden ablakot.
A d?l?úton legelész? éj,
lomhán neszez sápadó csillag abrakon.

 

Csak hallgatom hogyan zokog a vas,
alattam száz szikrázó húsörl? malom.
Valami rág, akár lábát a vad,
ha csapda csattan, lám vinnyog az alkalom.

 

Most messze van ki meleg hajnalon,
alabástrom szoborrá vetk?zött nekem.
Ám b?re íze úgy ring ajkamon,
akár végtelen az acél kerekeken.

 

Kat-kat, elég utolsó zörejnek,
a zúzott köveken ágyam már bevetve,
És véremet csókolják hópelyhek,
gyönyör? arcom a semmibe temetve.

16látogató,1mai

Szerző Fövényi Sándor 0 írás
Mit is mondhatnék.A magam fajta fickókra mondják,hogy"na jó madzag"46-éves vagyok,két éve megismertem a menyországot,majd a poklot.Megpróbálok mesélni róla....