Borbély Gabriella : Silentium

B.-nek

 

 I.

Aznap mikor százhetvennel siklott

az autópálya a ment? alatt

csak három ápoló halotta anyád

utolsó hörgését.

 

A kórház hullámzó, hanyag csempéi

között úszott egy letakart lapon és te

nem láttad, mert a második férje

elkente a könnyeivel.

 

Fulladoztál, majd csak menekültél

a fert?tlenít?szag el?l az udvarra, és

kifele menet még beléd martak a

feliratok: halottak, boncterem…

 

Egész éjjel a kertben voltál és csak

ültél, ültél. Ültél a halálán és az életeden,

míg az ügyeletesek rendet raktak és

kitakarították a ment?autót.

 

Hajnalban is te voltál a leger?sebb,

mikor elmetél apádért a kocsmába,

hogy átvonszold a városon hazáig és

akkor sem szóltál rá mikor

lehányta a dzsekid.

 

II.

A temetésen is egyenes gerinccel álltad

irtózatos gyászod, miközben

zsebkend?t adtál egy régi barátnak,

és felsegítetted a lépcs?n hömpölyg?

rokonok könnyeit.

 

Nem az unott munkások válla fájt a

koporsó alatt, téged nyomott a tetem

és beléd, egyedül beléd támaszkodott

a megszédült halál.

 

 

III.

Suttogtak az ujjaim, amikor rád

zártam a repedt ajtót, és soha

nem említettem meg, hogy láttalak

tizenkét év után el?ször

sírni.

Legutóbbi módosítás: 2008.01.15. @ 17:41 :: Borbély Gabriella
Szerző Borbély Gabriella 23 Írás
élesre hajtott papíron szilvakék sorok a zsebben, a belsőben, szív felett