Évikével számolgattuk a pénzünket. Nem sok volt. Szinte semmire sem elég.
— Anyuka, egy kicsike pénzt sem tudsz adni nekünk?
A válasz lehangoló volt.
— Gyere, menjünk, mielőtt még a bolt is bezár! — szólt rám Évike.
— Menjünk, hátha ott kitaláljuk, mit is vegyünk apukának ennyi pénzért.
A hó olyan sűrűn hullott, hogy alig láttuk az utat. A lámpák is csak éppen-éppen hogy világítottak. Mindent beborított a hó. Csöppet sem fáztunk, hanem nagyokat kacagva kapdostunk a szánkkal a hópihék felé.
Az emberek mosolyogva nézték vidám ugrándozásainkat.
Persze — Karácsony estéjére készült mindenki. Az ünnep — akkor úgy hittük — eltörölt minden rosszat, és csupa víg, ünneplő emberekből áll a világ.
Tapostuk a puha havat és megálltunk a fűszerüzlet kirakata előtt. Nézegettük az árucikkeket, lássuk mire elég a pénzecskénk.
— Nézd csak — szóltam a nővéremhez —, ott az a kesztyű mennyibe kerül?
— Sokba! — jött a rövid válasz.
— Menjünk be, hátha ott látunk valamit — biztattam Évikét. — Meg kezdek fázni is.
Levertük a havat magunkról és bementünk. A keresked? szokásos udvariassággal fordult hozzánk.
— Mit parancsolnak a hölgyek?
Ezen muszáj volt nevetni. Mármint hogy mi hölgyek? Aranyos ez a kereskedő bácsi!
Évike szégyellősen a hátam mögé bujt. Hiába volt ő a nagyobb, mindent én kellett intéznem.
— Tessék ezért a pénzért adni valamit. Édesapánknak akarunk ajándékot venni — magyaráztam.
— Lássuk csak, mennyi van ott. Igen… — bólogatott. — Hát nem sok, az biztos.
Szorongva figyeltük.
— Tudok adni… Tudok adni… Egy üveg vörös bort — bökte ki végül.
— Hát, köszönjük — mondtam végül —, de tessék nekünk szépen becsomagolni. A karácsonyfa alá akarjuk tenni.
Oda is került és apuka nagyon örült neki. Igaz, ő soha nem iszik, de mégis nagyon, de nagyon örült.
Hogy van ez?
Legutóbbi módosítás: 2007.12.22. @ 18:32 :: dr Bige Szabolcs-
