Egyik nap azzal keresett föl telefonon, egy régi ismer?söm, hogy menjünk el egy most megnyílt kiállításra és nézzük meg az új szemléletmód el?retörését, a lírai expresszív absztrakt stílust, a Modern M?vészetek Katedrálisában.
Mivel szeretek hozzáért? emberekkel kiállításokra járni, ezért rögvest igent mondtam. Arról meg nem is beszélve, hogy már nagyon elegem volt a környékünkön uralkodó légkörb?l, a kicsinyes torzsalkodásokból, az agyarkodásokból, az egymás szurka-piszkálásából. Sorolhatnám. Valami igazi hawaii-s lelki felfrissülésre vágyakoztam. Ez a kiállítás jó alkalomnak kínálkozott, hogy elfeledjem sanyarú élethelyzetemet, ráadásul még reménytelen szerelem is szorongatta bolondos szívemet. Tegnap este Ovidiusnak, a Szerelem m?vészetében azt olvastam, hogy két magányos szív gyorsan egymásra találhat. Ebben bizakodtam. Egy szó mint száz, elmentem vele.
Megvettük a belép?t és elkezdtük körbejárni a tágas, jól megvilágított termeket, hogy amolyan Vincent Van Gogh-os révületben, tanulmányozzuk az olaj, a tempera és az akvarell festményeket.
Azt mondja ismer?söm, a lírai expresszív absztrakt stílus nem más, mint végs? támadás, elszakadás a kötelez? akadémikus nézetek ellen. Megálltunk két egymás mellett függ? képnél, én csak homályos vonalak együtthatását véltem felfedezni, de az ismer?söm hozzáért? lelkesedéssel magyarázott:
– Itt két kiterjedés? síkban egy háromdimenziós térbeli látvány ábrázolását láthatjuk. A színek helyett tónusokat, tónusokat elhagyva immár csak a körvonalakat figyelhetjük meg.
Tovább haladtunk elgondolkozva. Elfogott a köhögés, erre azt állítja a tárlati kalauzom, hogy egyek meg mindennap két almát, az majd kigyógyít az asztmámból. Orvosilag tesztelték. És még a szeme sem rebbent meg a gézengúznak, erre a sarlatán gyógymódra. Még ilyet.
Megálltunk a következ? képalkotásnál, ami engem leginkább egy széthulló pamutgombolyagra emlékeztetett.
– Itt a m?vész a vonalak sajátos mozgásával kívánt esztétikus hatást kiváltani és az odafestett színfoltok véletlenszer?ségeiben rejtette el a mondanivalót. A festmények mélyén felfedezheted azt, amit a m?vész hulladék tárgyaknak ítélt: egy vécékagylót, egy mosótekn?t és egy használt autógumit.
– Alig hiszek a szememnek – jókedvem kerekedett a képek láttán.
Az egyik képnél sokáig elálldogáltunk.
– A természetet kockaként, gúlaként, rombuszként tárja elénk a fest?, az egészet úgy helyezi el a térben, hogy az idomok valamennyi oldala egy központ cél felé irányuljon – mondta megillet?dve szakavatott társam.
Kifelé menet a lépcs?n így szóltam hozzá:
– Kár, hogy az egészet két perc múlva elfejtem.
Erre ? azt válaszolta, hogy a múltkor azt tanította neki a professzora, hogy a tintahalaknak csak kétpercnyi memóriájuk van. Ilyen vagyok én is. És aki ezekben a festményekben nem veszi észre a komoly igazságokat, azzal az életbevágóan fontos dolgokkal kapcsolatban sem bízhatunk meg.
Nem sért?dtem meg, elvégre a lírai expresszív absztrakt stílust becsülni kell, különben is mi lesz a világgal, ha megreked a m?vészi fejl?dés.
Másnap délel?tt elsiettem a szállóról és gyertyákat vásároltam egy közeli bevásárlóközpontban, és dinamitkötegként gondosan összekötöztem ?ket. Elmentem az ismer?söm lakására, meggyújtottam a két végét, majd becsöngettem, de el?tte egy papír fecnit ragasztottam az ajtajára. Ez állt rajta: „Két perc múlva robban!"… A többi néma csend.
Aztán elbandukoltam, miközben Liszt Szerelmi álmok dallamait fütyörésztem. Pedig kíváncsi lettem volna ám, milyen lírai expresszív absztrakt képet is vágott, amikor megpillantotta azt a papír fecnit. Az életbevágóan fontos igazságokról meg nem is beszélve.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.20. @ 14:55 :: Adminguru