Hamisan költ az éjszaka máma.
Az asztalon ott még a kifli s a Rama,
a kutyánk szuszog, sintér az álma,
az éj begyömöszli víg kosarába.
Toppan a felh? tétova lába,
nincs békésebb altató nála,
siklik a légy a lámpasugárba –
nincs ébredése már több utána.
Rekken a h?ség, csobban a csillag
az éj tengerében lábakat lógat.
Vak ölelésre nyílik a karja
kedvesemnek, mert riogatja
szomorú képe mirtuszvölgynek,
reccsen a padlás: embert ölnek,
denevér szárnya csattog a kertben:
halálos ómen itt a szememben.
Tébolygó álma gyorsan elillan.
Szobánkban már csak holdfény a villany,
a légy elaludt, nyughelye párna.
Hamisan költ az éjszaka máma.