Csak egy szúnyog van itt, meg én.
A valóság keskeny peremén.
Épp elmúlt éjfél, a ricsaj már elül,
Csak a szellemek járnak asztalom körül.
Nem hallom ?ket, csak érzem, s élvezem,
Hogy én írhatok, de ?k vezetik kezem.
Mi ez a nagy csend, hol a héttorony ?
Mindenki jól van, csak én álmodom?
Drámák, versek, regények ,
Mind csak fényes nappal születnek,
S még a kritikusoknak is záróra van,
Mikor a csorda népek nyugovóra térnek?
Nem tehetek róla, én nappal dolgozom,
Este teszek, veszek, eszem, zuhanyozom,
S mikor végre nyugodtan leulhetek a géphez,
Úgy érzem, lesre futottam, csak áltatom magam,
Hogy itt más emberek élnek? Ugyan…
Mindenki buliban van,
Vagy alszik édesen,
Nem izgatják vad érzelmek, dühök,
Az egész csak egy operett,
És én most a színpadon ülök,
De közönség az nincs,
Még jó, hogy portás sincs, ennek örülök.
Nem küldhet ki,
Nem zárhat be,
De nem lehet beszélgetni sem vele…
Nincs partner más, csak ez a szúnyog,
De agynak ? kevés, lassan kimúlok,
Agyam csak egy fél agy,
Magában kavarog,
Másik felem híján,
Csak egy kisujj vagyok, esetleg mutató,
Fogásra akkor is kevés,
Elmegyek hát , de itt hagyom nyomom,
Egy szúnyog tetemét
Fenn a plafonon…..
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:47 :: Gábor Imre