kisslaki : Mennyi kétszer öt? – II. fejezet

Nyomtatás

Rózsi kedves, tenyeres-talpas hajadon volt, mosolygós telihold képpel, örökké csodálkozó párás bociszemekkel. Ha mázsára áll, a mérleg elharapta volna a nyelvét. Szerették a faluban. A legények talán túlzásba is vitték. Szívesen húzogatták szőke, varkocsba font kalászszínű haját, és ő azt sem bánta, ha a suttyólegénykék önfeledten dagasztgatják cipónyi melleit.

— Ha ez örömet okoz nekik? — gondolta, és mosolygott a golyhók boldogságán. Neki meg igazán nem került semmibe. Már két gyereknek volt boldog anyja, és a harmadikat hordta a szíve alatt, amikor az öreg Lőwenstein doktor elmagyarázta neki, hogy a gyermekáldásért csak ritka esetben lehet a gólyát felelőssé tenni. Ahogy ő tudja, a férfiember közelsége nyom maradandó emlékeket — amit aztán szoptathat. 

Később, egy este, amikor Baróti atya szomorúan rakosgatta vissza a bársonyágyba a sakkparti vert harcosait, a doktor kérte a papot, hogy győzze meg a lányt, hogy a jószívűségnek is van határa.

Pár napra rá Rózsi zokogva jött ki a templomból.

Azóta a legények más faluba bitangoltak enyhülést keresni.

Már két éve, hogy a pap hazahozta az eb-találta gyereket, akit kutyafuttában megkeresztelt — nehogy az ördög elvigye, ha még nem volt keresztvíz alatt és úgy hal meg. — Zoltán névre szentelte.

Rózsi nevelte saját két gyerekét, majd Zolikát szoptatta, és amikor megszületett a régóta várt harmadik, annak is jutott egy tőgy.

— Legalább koccinthatott Zolikával — ahogy Somogyban mondják, ha ikrek születnek.

Hálás volt Baróti tisztelendő úrnak, hogy dolgozhatott és nincs rászorulva a férfiak ajándékaira. Ezen a reggelen is boldogan lapátolta a váratlan jött havat, azt sem bánta, hogy csak több lett belőle, mióta elkezdte a munkát. Azért megörült, mikor Gáspár is átjött a szomszédból segíteni. Már megszokta az arcát, mélyből izzó szomorú szemeit, és lassan-lassan a sok közös munka a templom körül közelebb hozta őket egymáshoz.

Nem beszéltek róla, de Rózsa érezte, hogy ezt az embert a Jóisten is neki szánta. Meg a gyerekeknek apának.

Már talán születéstől egymásnak vannak teremtve.

Egyik este Gáspár felvágta a rönköket a favágítón, s mikor kész lett, segített a lánynak az apróbbját a fészerbe vinni. Benn, ahogy letették a vesszőkosarat, Rózsi kiegyenesedett, és az ember vágyakózó, könyörgő szemeibe nézett. Az csak állt ott szó nélkül, mozdulatlanul. Rózsa tétován, remegve hozzáment, átölelte, s magához szorította, mintha sohase akarná elengedni. Gáspár meg csak nézte mereven, tűrte Rózsi ölelését, mint egy bálványszobor, aztán hirtelen vaderővel körbefonta karjaival.

Rózsi megdöbbent, ahogy testéhez simulva érezte Gáspár szorítását, mint ahogy egy fuldokló kapaszkodik megmentőjébe. Az asszony csitítgatva simogatta a férfi haját, mert érezte, hogy az ember egész testét rázta a belső, görcsös zokogás.

A templomban az atya összekötötte kezüket a stólával, szépen beszélt a házasság szentségéről. A kegyes, szép szavak szelíden keringtek, kongtak, kergették egymást a templom oszlopai között, majd felszaladtak a kupolába, ahol aztán elcsendesedtek.

Rózsi könnyes szemmel hallgatta, még a kis csecsemő sem sírt fel nővére ölében, a leghátsó padban. Mellettük Zolika sem zajongott, elmélyülten studírozta a kisujját, behajlítgatta majd megkóstolta. Nem ízlett neki, mert arrafelé fájt, ahová beleharapott, és ezen annyira elcsodálkozott, hogy telerakta a pelenkáját, és elaludt a kellemes gatyamelegben.

A Holtomiglan-holtodiglannál egy vasorrú öregasszony felvihogott, mint egy hibbant csitri, de az atya odavillantotta a szemét, és az majdnem egyenrangú volt egy exkommunikációval. Erre szégyenlősen lesütötte a szemét és elhallgatott.

A templomkapuban a kutya, akit Degesznek hívtak — mert annyit zabálhatott, amennyit akart — duzzogott, mert nem engedték be az isten házába, pedig reggel is mennyire készült! Már hajnaltól egy egész marék bolhát kiharapott bundájából, és körmeit is pedikűrözte. Ehhez extra le kellett mennie a folyópartra a kavicsos omlást kotorni, hogy éles és fényes legyen, mint a Nagy Kutya csillagkép.

És most tessék! Nézheti kívülről az esküvőt!

 Folyt.köv.