*
Kopár, kihalt világ éjsötét tájain
kóborlok céltalan, eltűnt idők nyomán.
Néha még felsejlik itt-ott délibáb,
és e képzelet ami visz tovább.
Kövek közé szorultak néma sóhajok:
sziklarepedésből utat törő vérző patakok.
Lidérces fény csábít: pókháló a ház:
kiszáradt a folyó, már nem magyaráz.
Partjain még nyílnak a bánatvirágok,
sorvad a gyökerük, ez nem az ő világuk.
Fagyos ott a föld, csaló lett a fény,
bezárom a múltam, nincs, már nincs remény…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Lengyel Joli
