Serfőző Attila : Örökség

 

Dr. Molnár Áron a maga harmincpár évével tudta: ma nehéz nap vár rá. A köztiszteletben álló Edelwiess Ubul végrendeletét kell az örökösök elé tárnia. Ő, a család ügyvédje azzal is tisztában van, hogy hétéves praxisa alatt még nem érte annyi kínos és váratlan helyzet, mint ami elé e verőfényes reggelen néz.

 

Az öreg maga köré egy kisebb birodalmat épített. Kitűnő üzleti érzékkel áldotta meg az Úr, következetes és kérlelhetetlen volt. Halála napján is ő nyomta meg a munkakezdést jelző kürt gombját, mint előtte ötven éven keresztül mindig.

A szocialista időkben maszek suszterként jegyezték a kamaránál, pedig már akkoriban is komolynak számító üzleti körrel rendelkezett, úgy vevői, mint beszállítói oldalról.

Ő nyitotta és zárta az üzemet. Ezt – más helyen portási – feladatot nagyon komolyan vette, egyfajta otthonról hozott hitvallásként fogta fel.

Nem komázott a munkásokkal, késő estig az irodában gubbasztott, hétvégenként is belógott, otthon azt hazudva, hogy futballmérkőzésre megy.

A kis cipész sufniból így lépett a város legnagyobb exportőrévé. Az állandó kihívások éltették, nem tespedt, örökké azt fürkészte miből és hogyan lehetne még nagyobb profitra szert tenni. Találgattak az emberek, de pontos adatot senki nem tudott a vagyonát illetően.

 

Négy gyermekkel verte meg a sors. Mint ez orgonasípok, úgy érkeztek egymás után. A felesége Andrássy úti leányzó, törékeny, finom kellem. Egy fővárosi szakkiállítás alkalmával összetalálkozott a tekintetük, az apósjelölt nagy bánatára. Nem volt mit tenni, a szerelem utat tört, eltemetkezett vidéken a cipőfoldozónál.

A család soha nem bocsátott meg neki, számtalan kérője akadt, de neki ez a kérges kezű, akaratos „havasigyopár” kellett.

 

A legidősebb fiú tavasszal töltötte be a negyvenhetet. Ő egy igazi dzsigoló. Kifogástalan világos öltönyben érkezett, fehér cipő, fekete ing és egy hanyagul megkötött bordó sál a nyakában.

A nappaliban otthonosan mozgott, bár az elhunyt anno nem szívesen látta a portáján. Nyitotta a bárszekrényt, és nagyvonalúan az ügyvédet egy italra próbálta „vendégelni”, hasztalanul.

 

– A másik három még nem érkezett meg? Azt hiszik ezek, hogy lopom az időt? Öt cégem van, ezer helyen kell még ma tárgyalnom! – támadt az ügyvédre, s közben jókat húzott a whiskys pohárból. – Tegnap a könyvelőmet rúgtam ki, pedig csak öt percet vártam az éves beszámolóra. Sírt is, hogy: Vazul így, meg úgy, meg soha többé. – Keressen állást a kispályásoknál, én magasabb régiókban mozgok barátaim. Értsétek meg végre! –

S lazán rágyújtott az asztalon lévő szivaros kazettából.

Miután lezárta a dobozka rézveretes fedelét, ismét nyílt a szülői ház ajtaja. Zsombor, a legfiatalabb Edelweiss vágódott a szobába, erős italszag kíséretében. Köszönésfélét mormolt, majd keresett nyomban egy ülőalkalmatosságot, és az időjárás szélsőségességét kezdte kritizálni.

Vazul felismerte testvérének a meteorológiába foglalt jelzését arra vonatkozóan, hogy a szárazságot nem tűri már sokáig. Töltött mindkettejüknek, s illemből a nótárius felé is kínáló mozdulatot tett, ám az most sem áll kötélnek.

 

Zsombor a megélt negyvenegy éve alatt még soha nem volt állásban. Apjánál kínlódott a tanulóévekben, az öreg utolsó lehetőségként próbálta emberré faragni a család Benjáminját, de okos ember lévén hamar rájött: ez is olyan selejt, mint a többi.

 

Évekig sepregetett a műhelyben, aztán egy tisztázatlan lopási ügyet követően megszűnt ez a sápatag gyökér is a munka és közötte.

–              Keress magadnak munkát a konkurenciánál, legalább ott hasznodat veszem! – felkiáltással utcára penderítette az apa megtévedt bárányát.

 

Zsombi – ahogy a család becézte – nem egy kimondottan szép jelenség, viszont már három sikertelen házasságot vészelt át. Kövérkés, kopasz ember ugyan, de nála jobban senki nem ért a női lelkek orvoslásához. Nem válogatós, bármilyen korú lehet az ápolandó, feltéve, ha anyagilag is jól bírja a kezelések költségeit. A testvéreihez hasonlóan az ő ujjai közül is kifolyt a pénz, pedig Isten látja lelkét, mennyi-mennyi lemondással járt olykor a megkaparintása.

 

Veszekedésre lettek figyelmesek a bentiek. Az udvarról harsogó női hang kárált. Megérkezett az egyetlen leánygyermek. Egy taxissal egyezkedett nagy vehemenciával a fuvardíj egy későbbi kiegyenlítését illetően.

 

– Kábé két óra múlva hívlak és megveszlek autóstól, te rabszolga! – üvöltötte vissza a félig benyitott ajtóból a lemondóan int? sofőr felé.

 

Boglárka, a nevét meghazudtolva, nem kis szende teremtés, hanem egy nagydarab, akaratos, vörös amazon. Beviharzott a szobába, végigpuszilta az elnémuló férfiakat, majd – hogysmint’

Zsombibaba – szavak kíséretében lehuppant az öccse mellé. Óriási melleit a blúz gombjai utolsó erőfeszítésükkel tartották. Őaz a fajta jelenség, akiről a férfiak szívesen ábrándoznak unalmas feleségük mellett. Minden bujaságot beleképzelnek a jókora combok közé, ám ha döntésre kényszerülnének, a megfutamodás kerekedne felül szinte valamennyinél.

 

Nem áll be a szája, csapongva pletykázott a többiek számára ismeretlen emberekről. Az ügyvéd erősen mérlegelte a mellénye zsebébe helyezett laposüveg meghúzását egy színlelt mosdóba kéredzkedés alkalmával. – Mi lesz még itt ma? – mormolta a bajusza alatt.

 

 

Mindenki meglepetésére az emeletről a másodszülött gyermek segítette édesanyját a lépcsőn lefelé. A többiek kérdőn egymásra, majd az ügyvédre meredtek, szemükben furcsa kérdés fogalmazódott. Egyáltalán a jog engedi-e, hogy az örökösödési nyilatkozat közzététele előtt a befolyásolás eshetőségét alkalmazzák az elhunyt párjával szemben?!

 

Igen! Kázmér jóval hamarabb érkezett, Ő mostanában egyénként is sűrűn megfordult az özvegynél, iszonyatos anyagi nehézségei lokalizálása okán. A mama kedvence. Az ő vonásaiban vélte önnönmagát felfedezni a matróna. Kisgyermekként is kitűnt a testvérei közül, génjeiben hordozott intelligenciájával. Törekedett is arra, hogy mindig választékosan társalogjon, több száz latin és egyéb, mások által rejtélyes szavakat épített mondataiba.

Törékeny, szemüvegét folyton tisztogató férfi, aki valamilyen csoda folytán még soha nem borotválkozott. A gyér szőrzet, amely álla alatt kornyadozott, az összes, ami eddigi élete során nőtt. Levágni nem merte, ki tudja eztán kinő-e valaha.

 

Megesett, az apjától egy komolyabb összeget kért, mert „saját vállalkozást szeretne indítani, és a törzstőkét kell befizetnie, de holnap már hozza is a hárommilliót”. Nem hozta.

Elutazott Spanyolországba egy dögös szőkével, s míg a pénzből tartott, nem tért haza, tehát másfél hét múlva látták újra a városban. Az atyai házat gondosan elkerülte, viszont jó érzékkel mamát mindig elkapta a piacnál, és esetenként sarcolt a kosztpénzből.

 

Az öreg értékes pipagyűjteménnyel rendelkezett, ezt a szenvedélyét Kázmér vitte tovább, habár ő nem a dohányzást elősegítő kellékeket gyűjtötte, hanem a kiváltatlan zálogcédulákat.

Az igazságszolgáltatással is összerúgta a port, találkozásukat két év hat hónap szabadságvesztés koronázta meg. Ugyanis a besurranásoknak ez egy közepesen szigorú fegyelmezési tétele. Nehezített az ügy kimenetelén, hogy csoportosan, két „munkatársával” karöltve követték el. A trükk nagyon elmés terven alapult, Kázmér zsenialitását dicsérte.

 

Megszimatolták, ha hosszabb szabadságra utazott valamelyik tehetősebb család, becsengettek a szomszédjába, mint bútorszállítók, akik a lakók által rendelt rekamiét hozták. A szomszédra bízza az emberek többsége a viráglocsolás elkerülhetetlen feladatát, tehát a kulcs adott. A két szállító becipekedett, s a nappali közepére rakta le a jókora csomagját. Másnap becsengettek újra, egy szállítólevelet mutogatva, miszerint téves címre hozták az árut, ide majd két hét múlva jönnek.

A szomszéd nyitott, a fiúk felkapták a terhet, és már ott sem voltak. A nyaralásukból megtért háziakat egy illedelmesen kifosztott lakás fogadta.

…..hogy mi itt a trükk?

Miután a bútordarabot otthagyták és az éj is kellőképpen leszállt, az ágyneműtartóból Kázmér settenkedett elő. Az ablakon beeresztette a kertben toporzékoló társait, és módszeresen nekiláttak az értékek összeszedésének. Ékszert és pénzt nyomban magukkal vittek, festményeket, vázákat, s egyéb olyan holmit, ami megnehezítette a visszavonulást, a csalinak használt sezlonuk mélyébe rejtették.

 

A dramaturgia tökéletesre sikeredett, a jóhiszemű szomszédok soha nem jöttek rá, hogy lopásban segédkeztek. Egy alkalommal viszont korábban tértek haza a leendő károsultak, megzavarták a triót. Noha az ablakon át távoztak ízibe, nem akartak parttalan magyarázkodásba kezdeni az ottlétük jogosságát firtató tulajdonosokkal, az utca végén épp’ arra járőröző polgárőr négyes nyakon csípte a megugrasztott bútorosokat.

 

 

Nos, együtt volt a mindenki, aki szóba jöhetett a testamentumban foglaltak kapcsán. Az ügyvéd kérte, tartsák be a hivatalos formát, név szerint szólította az örökösöket, hogy az asztalára odakészített jelenléti ívre tegyék szignójukat.

Miután mindent rendben talált, komótosan felnyitotta a testes paksamétát.

Az érintettek némán, fél karéjban ülve, izgatottan várták az előadás rájuk vonatkozó passzusát.

 

 

VÉGRENDELET

 

Drága Kedves Feleségem!

Köszönöm, hogy feladtál mindent miattam, és soha nem éreztetted azt, inkább más mellé lennél hivatva. Bízom abban, utánam még sok évet élsz, és a közös álmunkat valóra váltod. Azt terveztük, világ körüli útra megyünk, nos vigyél magaddal hamu formájában, és ahol jársz, hagyj egy csipetnyi belőlem.

A formaságokat elintéztem, gondoskodtam kísérőről is, hogy zökkenőmentesen teljen a két év, míg úton leszel. Talán ez elégtételül szolgált a sok szellemi nélkülözésért. Bejárod majd a világ híres operáit, számtalan galériát, azokat a helyeket, ahová titkon mindig is vágytál.

Életed nagy álma egy luxushajóút, és láthasd a Niagara vízesést. Mos megkapod ezeket is, Édesem.

A közös fészkünkben életed végéig lakhatsz a személyzettel együtt. Fenntartásra és egyéb szükséges költségekre pénzalapot hoztam létre, hogy semmiben ne szenvedj hiányt.

Miután az égben találkozunk, rendelkeztem a városnál otthonunk kézműves múzeummá alakításáról. A benne lévő vagyontárgyak elárverezése után befolyt összegből rendezzék be és működtessék.

 

Vazul, Kázmér, Boglárka, Zsombor! Mindenre kiterjeő magánnyomozást indítottam el, hogy adósságaitok nagyságát tisztán lássam. A végeredményben nem csalódtam. Miután halálom időpontját az orvosaim viszonylag pontosan behatárolták, módomban állt naprakészen kezelni beérkező információkat.

Az összes adósságotokat, amit halálom napjáig halmoztatok fel, egy erre szakosodott céggel rendeztetem.

Még korai a hálálkodás, ezen felül semmilyen juttatásban nem részesítelek titeket. Alig vártátok már a halálomat, úgy hittétek, azután dőzsölhettek szabadon az általunk összeizzadt vagyonban.

Annyira akartam, hogy egyikőtök tovább vigye az imádott szakmát, de csupán pénzt láttatok a falak mögött, és irtóztatok még a cipbőr szagától is.

 

Egy pártatlan ügyvéddel örökösödési záradékot írattam, amit a búcsúszertartás napján egy lezárt borítékban szeretett feleségem kapott meg. Most kérem, adja át az ügyvéd úrnak, hadd tárja elétek végakaratomat.

 

Az özvegy baljában egy telesírt kendőt, a jobbjában egy vékonyka borítékot szorongatott.

Lassan az asztal elé tipegett, és átadta az ügyvédnek a nemzetiszínű zsineggel átkötött kopertát. Az kibontotta és a papírosra meredt, de megszólalni nem tudott a meglepetéstől. Az asztalra ejtette a záradékot, és egy pontra bámulva, mint akit megdelejeztek, úgy ült vissza a székére.

 

Vazul, mint rangidős, felkapta az irományt és fennhangon olvasni kezdte:

 

„A vállalatot és minden más vagyonomat az ügyvédemre, dr. Molnár Áronra testálom, aki egy házasságom alatti botlásomból fogant.”

 

Kitört a botrány. Boglárka az ajtók lereteszelését követelte, míg a rendőrség kiszáll. Vazul egy zugügyvédet hívott nyomban, halaszthatatlanul üljön autóba, mert az évszázad szélhámossága van most itt terítéken. Zsombor időközben az alkoholtól elbóbiskolt, s a nagy hangoskodásra eszmélt csak. Bárgyún informálódott, majd a „jussomat követelem” csatakiáltással felkászálódott a mély keveretről, s azon nyomban vissza is zuhant, kezeit a lábai közé lógatva halkan sírdogálni kezdett. Meg volt győződve róla, míg pőcsikélt, a többiek kiforgatták a járandóságából, és most mehet a vonat elé…

Kázmér szemüvege behomályosodott. Elhatalmasodó dühén uralkodva, reszketve kiáltotta:

„Infámia! Infámia! Lépéseket kezdeményezek a körülmények tisztasága kapcsán, erősen gyanítom a diszkrimináció eshetőségét! A konfúziót kezelni kell.”

 

Méhkassá vált a szoba, a négy testvér most egyetértett, mint eddigi életük során még soha.

Az iromány megsemmisítése tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, a „zabi kölyköt”, ahogyan Boglárka fogalmazott, elkergetni még a környékről is.

 

A nagy zsongásnak egy pohárhoz kocogtatott levélbontó kés vetett véget. A Mama döntött úgy, nem tűri tovább a mocskolódást, ideje közbeszólni.

 

Link mind a négy, ám az anyjukat mélyen tisztelték. Ő tudta az apa elkeseredett haragját csillapítani, mikor számtalan disznóságukra fény derült, és hányszor megmentette a semmirekellőket az adósok karmai közül….

 

Elcsendesedtek.

 

-Kedves Gyermekeim! Apátokkal nagyon szeretjük egymást, így a síron túlról is. Kívánságát mindenekfelett teljesíteni fogjuk. Áron ötéves volt, amikor megismertem az uram féltve őrzött titkát. Együtt mentünk el meglátogatni az édesanyjánál, aki akkor már halálos beteg volt és úgy döntöttünk, mi gondoskodunk a neveltetéséről. Miután árva maradt, a gyámhatóság keresztszüleinél helyezte el.

Figyelemmel kísértük hogyan cseperedett fel, és egy bizonyos összeggel segítettük az odaadó pótszüleit. Apátok úgy intézte, hogy rendkívül éles esze miatt jogi pályára lépjen. Egyedül én ismertem a végrendelet tartalmát, és mélyen egyetértek a benne foglaltakkal. Vétek lenne apátok kemény kitartással megszerzett egzisztenciáját elkótyavetyélni.

Most Áron kezében a döntés joga, mint szándékszik a céggel tenni.

 

Az újdonsült családtag kezdett magához térni, próbálta a gondolatait összeszedni. Eszes férfi lévén nem kért időt a többiektől válaszlépése kinyilatkoztatásához. Kedvelte Edelweisséket, vele a gyerekek is mindig közvetlenül viselkedtek, szinte már családtagként kezelték egészen mostanáig. Jól ismerte pénztelenségük okait is, utolsó éveiben az öreg minden családi titkukat felfedte neki. Ő akkoriban úgy gondolta, jogi képviselője a birodalomnak, tehát evégett éri a nem mindennapi kiváltság.

 

Íme a titokra fény derült és ezzel ellene fordult a család örökségre áhítozó szakasza. Vajon a frissen szerzett Apa mit akart ezzel üzenni? Miért teremtette ezt a hihetetlen feszültséget a gyermekei között?

„Hallgass a lelked dalára” csengett Áron fülébe az öreg bölcselete.

– AZT TESZEM !- gondolkodott hangosan, és közben felemelkedett az asztal mögül. Most valahogy mindannyian felfedezni vélték a családi vonásokat e markáns fizimiskán.

 

– A döbbenetből felocsúdtam, tisztán látom a tennivalómat, érzem a döntésem apánk kedvére lesz. Megértem a kirohanásaitokat, egy bizonyos kor után az ember nem akar már testvérkét, pláne, ha az potenciális örökössé lép elő a jótékony homályból. A vállalat pénzügyi helyzetét viszonylag jól ismerem, de biztos vagyok abban, rengeteg meglepetést tartogat az elkülönített bankszámla is. Jól felépített cég ez, kipróbált szakemberekkel, bejáratott üzletkötői gárdával.

Az igazgatói feladatokat átveszem! Felmérem a cég pontos anyagi helyzetét és apánk nyomdokain, az ő ars poeticáját követve vezetem tovább.

A cipőgyár éves adózott osztalékának felét öt egyenlő részre, másik felét fejlesztésre és apánk nevével fémjelzett alapítványra fordítom.

A magánszámlán lévő összegből, ami érzésem szerint tetemes, számotokra otthonokat vásárolok, ott lakhattok, viszont el nem idegeníthetitek. A tulajdonlapokra a cégem neve kerül.

Radikálisnak tűnhetek, de drága Apánk sugallatára teszem.

Végignézett a szelídülő arcokon, majd a pityergő özvegy fél fordult.

 

– Mindig éreztem, többet jelentek Önnek egy jöttment ügyvédecskénél. Hálás köszönettel tartozom ezért. Itt, a család előtt kérek engedélyt, hogy várandós feleségemmel e házba költözzek, és míg távol lesz innen, ez legyen az otthonunk.

 

A kedves „mostoha” hangos sírásban tört ki, végre látott egyfajta egységet az ivadékai között. Megnyugodtak a kedélyek, gyors fejszámolás, míg féltestvérük az anyjukat vigasztalta.

Lakás, éves apanázs, és a szorító adósságoktól is megszabadulnak. A vállalat irányítására egyikük sem lenne alkalmas, Áron, ha féltestvér is, mégsem egy vadidegen – gondolták. Biztos kézzel folytatja az öreg racionális üzletfilozófiáját, így meglesz a „megérdemelt” évenkénti járandóság.

 

Előkerültek a kristálypoharak, noha nem is lettek nagyon elrejtve, és egy közös koccintásra a testvérek összeálltak.

 

Boglárka elnézést kért Árontól a hirtelenkedéseiért, a többiek is közelebb ólálkodtak. Vazul egy halaszthatatlan családi vacsora előkészítését vetette fel. Áron nagyokat derült a megenyhült féltestvérein, majd óvatosan az özvegyre sétáltatta tekintetét.

 

Az anya gyűszűnyi gyomorkeserűvel a kezében álldogált, s vörösre dörzsölt szemekkel mosolygott a kandalló tetején csillogó cirádás fajanszra.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Serfőző Attila
Szerző Serfőző Attila 484 Írás
1960.07.13-án születtem Debrecenben.