vágytuk az álmunk és titkon
szenvedtünk évekig kerülve
érintést és kést
döftünk szívünkbe
pusztuljon szerelmünk
mert tudtuk nekünk
nem szabad ám a vad szenvedély
– így hogy elbuktunk –
lett édes gyilkosunk
és most belehalunk
belehalunk a vágyba mert gyáva
vagy és én is de mégis
édes a kín mit érzünk várva
a pillanatot mely lopott
és bűnös de akkor ott
a játékos hógolyó
hömpölygő bűvös
lavinát indított
mit egyszer majd átkozunk
de most belehalunk
belehalunk mert szenvedés
játszani idegent míg idebent
szívünk egy ütemre ver és
gyötrő magunkba zárni
de jöhet bármi
hallgatunk így nekünk
fáj csak szerelmünk
titka míg óvunk mást és most
még boldogok vagyunk
pedig belehalunk
